Élő Eredmények

Marco Rossi: Szoboszlai nincs 100%-os állapotban, de nélküle nincs magyar csapat

mti
Marco Rossi szövetségi kapitány úgy vélte, Fortuna istenasszonya végre rápillantott a magyar labdarúgó-válogatottra a németországi Európa-bajnokságon azzal, hogy Csoboth Kevin századik percben lőtt góljával 1-0-ra legyőzte Skóciát a csoportkör utolsó fordulójában.

„A skót csapat többet birtokolta a labdát, főleg az első félidőben. A másodikban kiegyenlítettebb volt a 70. perctől. Ennek ellenére több lehetőségünk volt. Nem hiszem, hogy ne érdemeltük volna meg az eredményt” – fogalmazott éjszakába nyúló sajtótájékoztatóján a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető. „Nagyon csalódott lettem volna, ha pontok nélkül megyünk haza.”

„Lehet így is hazamegyünk, de legalább van három pontunk. Csak a Svájc elleni meccs első félidejét sajnálhatjuk. Németország ellen belefér a kétgólos vereség. Nem voltunk szerencsések a döntő pillanatokban. Most Fortuna istenasszonya végre ránk pillantott, mert eddig felénk se nézett.”

A győztes gólt szerző Csoboth Kevinről az MTI érdeklődésére úgy vélekedett, remekül szállt be a meccsbe a 87. percben, pont ahogyan azt akarta. Szerinte amíg Németország ellen csereként nem ért oda a labdákra, addig ezúttal jól teljesített, előbb kapufát lőtt, aztán betalált. Rossi hozzátette, ugyan 11 játékos kezd, de a cserék segítenek, amikor változtatni kell, olykor eltalálják kit kell bevinni és ők eldöntik a mérkőzést, ahogy az most történt.

„A hosszabbításban meg is nyerhettük és el is veszíthettük volna a találkozót. Olyan volt, mint a pingpong, mert mindkét csapat mindent megtett, hogy a maga javára fordítsa a meccset. Helyzetek számában mi sokkal jobbak voltunk. Nem hiszem, hogy valaha lett volna könnyű győzelmem fontos meccseken. Bulgáriában az utolsó pillanatban jutottunk ki az Eb-re egy öngóllal. Semmit nem vettem készpénznek” – mondta az 59 éves Rossi a drámai, tízperces ráadásról.

„A korom miatt nem feltétlenül veszek részt a következő Eb-n, ezért örülök különösen az első győzelemnek. Eddig egy siker mellett két döntetlen és három vereség a mérleg, ami nem a legjobb, de most boldog vagyok.”

Rossi az MTI kérdésére azt is elárulta, hogy a csapatkapitány Szoboszlai Dominik nem százszázalékos, ugyanis kisebb izomfájdalmai vannak, emiatt a szerdán a németektől elszenvedett vereség óta nem edzett.

„Sorozatkezelésen van túl, egyáltalán ennek köszönhetően játszhatott végül, de jelenleg nélküle nincs magyar csapat. Le akartam cserélni, mert fáradtnak tűnt, de ő az a futballista, aki mindig veszélyes tud lenni a meccs bármelyik fázisban” – beszélt a Liverpool légiósáról Rossi, aki a skótok által reklamált 11-esről nem beszélt érdemben arra hivatkozva, hogy senki nem foglalkozott a németek elleni meccsen Orbánnal szemben elkövetett szabálytalansággal, ami a rivális vezetését eredményezte.

Kollégája, Steve Clarke viszont úgy vélte, száz százalékig büntető volt, amikor Willi Orbán lerántotta a kiugró Armstrongot.

„Vannak más szavaim is, de azokat nem szeretném használni. Talán jobb lenne csak európai bírókkal nekivágni egy Eb-nek, de a VAR európai volt, viszont minek van, ha ilyenkor nem hívják ki a bírót” – fogalmazott a skót szakember, aki szerint egygólos meccs volt, melyet domináltak, mert náluk volt a labda, igaz, sok helyzetük nem volt.

MTI/Illyés Tibor

„Ilyen vereség után idő kell, hogy ezt feldolgozzuk.”

Clarke úgy vélte, csapata mindent beleadott, az erőfeszítéssel nem volt gond.

„Nagyon jó riválissal játszottunk, félóra után tudtuk, a végén fog eldőlni az összecsapás. A végén kinyíltunk és sajnos nem jutottunk tovább. A két csapat között nem volt különbség” – összegzett Clarke.

A csoportkör végén hatból a négy legjobb harmadik jut tovább, jelenleg a magyarok három ponttal és mínusz hármas gólkülönbséggel állnak, legkorábban kedden, legkésőbb szerdán derül ki, hogy ez elég-e a továbbjutáshoz.

A labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseit az M4 Sport közvetíti.

A teljes menetrendet itt találja.

A csoportkör állását itt böngészheti.

A csoport: Németország, Skócia, Magyarország, Svájc

1. forduló

Németország–Skócia 5–1

Magyarország-Svájc 1-3

2. forduló:

Németország–Magyarország 2–0

Skócia–Svájc 1–1

3. forduló:

Svájc-Németország 1-1

Skócia-Magyarország 0-1

Borítókép: epa11433371 Dominik Szoboszlai of Hungary applauds fans after the UEFA EURO 2024 Group A soccer match between Scotland and Hungary, in Stuttgart, Germany, 23 June 2024. EPA/ANNA SZILAGYI

További tartalmak