Élő Eredmények

A törökök kapitánya szerint a játékosai a lelküket is beletették az osztrákok elleni sikerbe

MTI
Vincenzo Montella, a török labdarúgó-válogatott olasz szövetségi kapitánya szerint játékosai a lelküket is beletették a németországi Európa-bajnokság keddi nyolcaddöntőjében aratott Ausztria elleni 2-1-es sikerbe.

Az 50 éves szakember kiemelte, ahhoz, hogy legyőzzék a riválist, többre volt szükség, mint csupán taktikai felkészülésre és az előre megtervezett játék megvalósítására. Úgy vélte, futballistái mélyen magukba néztek és a lelküket is beleadták a küzdelembe.

Az Eb eddigi egyik legjobb mérkőzésén Merih Demiral duplájával a második félidő elején már kétgólos volt a török előny, de az osztrákok Michael Gregoritsch 66. percben szerzett góljával szépítettek, így a végjáték kifejezetten izgalmasan alakult. Az utolsó percben például Mert Günok védett óriásit Christoph Baumgartner közeli fejesénél.

Senki nem adta fel és minden egyes játékosom a lelkéből futballozott, edzőként pedig pontosan tudom, hogy az ehhez hasonló találkozókat csak így lehet megnyerni. Kell még a sikerhez hit és a meggyőződés, valamint sok minden más is. Folytathatnám a felsorolást, de a lényeg az, hogy láttam, ahogy ezek a tulajdonságok megjelentek a játékosaimnál és ez nagyon büszkévé tett” – fogalmazott a meccs utáni nyilatkozatában Montella.

Az olasz szakember számára egyfajta reváns is lehetett ez az összecsapás, Ausztria ugyanis márciusban barátságos mérkőzésen 6-1-re verte Törökországot.

„Az egy csúnya folt az edzői karrieremen, de számítottam a csapatra abban, hogy segítenek kijavítani azt a kisiklást. Tisztelem Ausztriát és az edzőjüket, de ahogyan a futballisták, úgy mi, edzők is sportemberek vagyunk és a versengés a lételemünk. Valahol mélyen ott volt bennem, hogy szeretném jóvá tenni azt a vereséget, mert ugyan az egy barátságos meccs volt, de nemzetközi szinten ilyesmi nem létezik” – fogalmazott Montella.

Lipcse, 2024. július 2. Török játékosok ünnepelnek a németországi labdarúgó Európa-bajnokság nyolcaddöntőjének Ausztria-Törökország mérkőzése után a lipcsei RB Arénában 2024. július 2-án. A török válogatott 2-1-es győzelemmel a negyeddöntőbe jutott. MTI/AP/Darko Vojinovic

A törökök az eltiltott csapatkapitányuk, Hakan Calhanoglu, valamint a védő Samet Akaydin nélkül voltak kénytelenek játszani az osztrákok ellen, a legjobb nyolc között pedig a hollandokkal szembeni összecsapáson Orkun Kokcu és Ismail Yuksek nem állhat a kapitány rendelkezésére sárga lapok miatt. Montella szerint „okoz némi fejtörést”, hogy hogyan állítsa össze a csapatát a hollandok elleni meccsre, de nem tartja valószínűnek, hogy az ellenfél számára nehezebb lesz így felkészülni.

Hatalmas tömeg szurkol nekünk és Törökországban zsigeri szenvedély és szeretet övezi a válogatottat, úgyhogy nagyon boldog vagyok, mert sikerült büszkévé tennünk a drukkereinket. Folyamatosan érezzük a szeretetet és a támogatást, de az ezzel járó felelősséget is, az álmok valóra váltásához pedig az első naptól kezdve keményen kell dolgozni. Mi ezt tettük a torna kezdetétől és most is így fogunk cselekedni, miután megünnepeltük ezt a győzelmet” – mondta Montella.

Német kollégája, az osztrák válogatottat szövetségi kapitányként irányító Ralf Rangnick úgy vélte, csapata mindent megtett az egyenlítésért.

Ha kétgólos hátrányba kerülsz, akkor nem túlságosan könnyű a helyzeted, de sikerült szépítenünk és maradt időnk arra, hogy összehozzunk egy döntetlent. Persze szerencsére is szükség van, például ha Baumgartner fejese a végén bemegy, akkor megnyerhettük volna a meccset” – mondta a 66 éves tréner, aki úgy fogalmazott, el sem hiszi, hogy haza kell utazniuk. „Sporttörténeti esélyünk volt, a negyeddöntőben Hollandiával találkozhattunk volna. Úgy készültünk, hogy folytathatjuk még az utunkat” – nyilatkozta csalódottan Rangnick.

Borítókép: epa11453853 Italian head coach Vincenzo Montella (CL) of Turkey celebrates winning the UEFA EURO 2024 Round of 16 soccer match between Austria and Turkey, in Leipzig, Germany, 02 July 2024. EPA/ABEDIN TAHERKENAREH

További tartalmak