A spanyolok hatból hat meccset megnyerve jutottak el Berlinbe, ráadásul a döntőig vezető úton – többek között – az olaszokat, a horvátokat, a németeket és a franciákat győzték le. Ezzel szemben az angolok a csoportkörben csak Szerbiát tudták megverni, Dánia és Szlovénia ellen döntetlent játszottak. Az egyenes kieséses szakaszban vívott meccseiket ugyan megnyerték, de a szlovákok ellen csak a 95. percben tudtak egyenlíteni, Svájcot pedig tizenegyespárbajban győzték le, mindháromszor hátrányból álltak fel.
Gareth Southgate válogatottját biztonsági foci jellemezte, csak akkor kezdtek el játszani, ha az eredmény úgy kívánta, amúgy semmit sem mutattak abból, amit a játékosok kvalitásai alapján elvártak tőlük az emberek. És ez a döntőben sem volt másképp. Már önmagában a 65-35 százalékos labdabirtoklási arány és az 1,95-0,53-as xG is beszédes, de vannak más mutatók is, amelyek jól reflektálnak az angolok teljesítményére: Jordan Pickford passztérképe, például. Az angolok kapusának 29 passza volt nyílt játékhelyzetből, ebből mindössze 20 ment csapattárshoz. A 69 százalékos passzpontosság sem túl szexi, de ha megnézzük azok irányát, jól látható, hogy Pickford rengeteg labdát vágott előre vaktában. Az angoloknak tehát annyi volt a taktikájuk a spanyolok letámadásával szemben, hogy a kapus átrúgja a labdát az ellenfél térfelére, ahol a támadók vagy meg tudják azt tartani, vagy nem – többnyire nem.
Mindezek után az sem túl meglepő, hogy az angolok – ahol olyan támadók vannak mint Jude Bellingham, Harry Kane, Phil Foden vagy Bukayo Saka – mindössze 90 passzt tudtak megjátszani a támadóharmadba(n). Ezek közül ráadásul csak 56 volt sikeres (62 százalékos passzpontosság). Ezeknél a passzoknál jól kivehető tendencia, hogy elsősorban Sakát keresték a jobb oldalon, a bal szárny teljesen inaktív volt, csak Luke Shaw egy-egy felfutásában volt némi veszély.
A spanyolok óvatosságát jelzi, hogy a két legtechnikásabb játékos, William és Yamal mindössze két-két cselt vállalt be a döntőben. A cselekben nagy a kockázat, egy labdavesztés követően az ellenfél lekontrázhat, így a spanyolok inkább biztosra mentek. Ettől függetlenül mindkét játékosnak kulcsszerepe volt a győzelemben. (A sárga Williams, a piros Yamal)Tény, hogy a spanyolok sem játszottak tökéletes meccset, az első félidőben például Lamine Yamal és Nico Williams is nagyon visszafogott volt, a céltalanul középre lőtt labdákon kívül nem sok ötlet volt a támadásokban. Az első 45 percben az angolok stratégiája működött, a közepes, sőt olykor egészen mély blokkban közel helyezkedtek egymáshoz, a spanyolok támogató mozgásait rendre könnyedén le tudták reagálni, az egy az egyezni igyekvő szélsőket pedig a visszahúzódó Saka és Bellingham által rendre be tudták kettőzni – a cseleket Yamal és Williams szinte fel sem vállalta!
Az első félidőben kilenc spanyol beadásból egy sem volt pontos. Ráadásul a pirosmezesek pontrúgások után sem tudtak veszélyt kialakítani.Így aztán a spanyolok beadásokra voltak kárhoztatva, amelyek igen pontatlanok voltak, meg egyébként is komoly angol fizikai fölény alakult ki a tizenhatoson belül.
Ez azonban a második félidőre teljesen megváltozott, ráadásul a spanyolok folyamatosan ott tudtak lenni a támadóharmadban, vagyis folyamatos nyomás alatt tartották az angolok kapuját – annak ellenére is, hogy szinte egy perc után vezetést szereztek, ergo az angoloknak kellett papíron az eredmény után menni. A szünet után az angolok megpróbáltak egy kicsivel feljebb lépni, ám amikor elcsúsztak, Carvajal átadása és Yamal bemozgása azonnal dinamikus előnyt eredményezett, s mivel a spanyolok négyen támadták a boxot, létszámfölénybe kerültek, Nico Williams pedig ki is használta a ziccert. Az angol válogatott a már említett rendszertelen módon próbálta fokozni támadójátékát, ami több területet eredményezett a spanyoloknak, így továbbra is ők voltak veszélyesebbek.
A spanyoloknak összesen 167 passzuk volt a támadóharmadba(n), és jóval sikeresebbek is voltak ezen a területen, mint az angolok (77 százalékos passzpontosság).
Az angolok 0.53-as xG-t dolgoztak ki, ám ennek felét csak és kizárólag az utolsó perces szöglet utáni kísérletek tették ki. Nyílt játékhelyzetből nem jutott még csak lehetőségig sem az angol csapat, Bellingam és Palmer átlövésén kívül konkrétan semmit nem tudtak felmutatni.Az egy órát követően lecserélt Harry Kane-nek csatárként több labdaérintése volt a saját tizenhatosán belül, mint az ellenfélében. Az angol válogatott szokása szerint hátrányban minimálisan megrázta magát, amely kiváló játékosai villanásai révén rendre tudott egyenlíteni, ám utána ismét sündisznóba vágta magát, egy pillanatra sem ütötte a meleg vasat, gyakorlatilag azonnal visszadobta a kezdeményezést a spanyoloknak, akik éltek is vele.
Mindössze 13 labdaérintés Harry Kane-től a pályán töltött 61 perce alatt.A spanyolok tehát minden téren az angolok fölé nőttek, sokkal többet tettek a győzelemért, és teljesen megérdemelten nyerték meg az Európa-bajnokságot. Southgate a 2020-as Eb-döntőhöz hasonlóan most is egy szuperóvatos taktikát választott, ami újra megbosszulta magát. Jó kérdés, hogy meddig tűrik még el ezt a játékot a szurkolók, és – ami még fontosabb – a szövetség döntéshozói.