Musorujsag
Élő Eredmények

Galambos futamgyőztesként középdöntős az evezős Eb-n

Galambos futamgyőztesként középdöntős az evezős Eb-n

mti
A férfi könnyűsúlyú egypárban címvédő Galambos Péter pénteken futamgyőztesként jutott a szombati középdöntőbe az evezősök vasárnapig tartó 77. Európa-bajnokságán, Poznanban.

A verseny eredményközlője alapján a többi magyar egységnek egyelőre nem sikerült biztosítani helyét a középdöntőben.

Így a férfiaknál egypárban Pétervári-Molnár Bendegúz, kettesben Simon Béla és Juhász Adrián, kétpárban Ács Kristóf és Bácskai Máté, valamint a paraevezős Pető Zsolt a reményfutamban folytatja majd szereplését a kontinensbajnokságon.

A nőknél szintén még egy plusz futamot kell mennie minden magyar egységnek a középdöntőért: könnyűsúlyú egypárban Sándor-Polivka Dórának, valamint a Preil Vivien, Gadányi Zoltána kétpárnak, illetve az Abid Syham, Csepel Zsófia könnyűsúlyú kétpárnak.

Férfi könnyűsúlyú négypárban mindössze négy egység nevezett – a magyar hajóban Szabó Bence, Forrai Dávid, Szigeti Roland és Furkó Kálmán ül -, amelyek először a szombati pályabeosztón, majd a vasárnapi döntőben szállnak vízre.

Borítókép: Galambos Péter (Forrás: vaci-naplo.hu)

További tartalmak