Musorujsag
Élő Eredmények

Kettő magyar arany a varesei evezős Eb zárónapján

Kettő magyar arany a varesei evezős Eb zárónapján

MTI
Az A döntőben szereplő mindkét magyar egység aranyérmet nyert vasárnap az evezős Európa-bajnokság zárónapján, az olaszországi Varesében.

Galambos Péter az olimpiai programban nem szereplő, tíz indulót felvonultató könnyűsúlyú egypárban volt érdekelt. A rutinos váci kiválóság a pénteki előfutamok során nemcsak megnyerte futamát, hanem az egész mezőnyt tekintve a leggyorsabbnak bizonyult.

Azonnal az A döntőbe jutott, majd ott rajt-cél győzelmet aratott. Galambos már 500 méternél közel egy hajóval meg tudott lépni a mezőnytől, a különbség a táv felénél pedig a duplájára nőtt. Miután mögötte a riválisok egymással küzdöttek, és Galambosra 1500 méternél sem tudtak feljönni, a magyar evezős magabiztos előnnyel ért célba.

A 34 éves evezősnek a felnőttek mezőnyében nagy világversenyen ez a második aranyérme, a 2019-es Eb-győzelem után. Szintén könnyűsúlyú egypárban Eb-n korábban egy második helyezése (2017) volt még, míg a világbajnokságon három ezüst- (2012, 2016, 2019) és két bronzérmet (2010, 2013) szerzett.

Galambos a magyar szövetség honlapjának elmondta: fizikailag és mentálisan is jó állapotban érkezett meg Varesebe, ahol jól tudott alkalmazkodni a zavaró körülményekhez, hogy a hét első felére tervezett, de a rossz időjárás miatt megcsúszott, és csütörtökig tartó európai olimpiai kvalifikációs verseny miatt nem volt lehetősége edzeni a pályán.

„Viszonylag erőlködés nélkül tudtam nyerni. Nem hittem volna, hogy ennyivel előrébb leszek a többieknél. Sejtettem, hogy a döntőben gyors leszek a rajtban és a mezőny első felében fogok haladni, de nem számítottam arra, hogy ennyire el tudok csúszni. Remek verseny volt, minden klappolt” – mondta. Hozzátette: a továbbiakban is a könnyűsúlyú egypárra koncentrál, és legközelebb három hét múlva a zágrábi világkupán áll rajthoz.

Az olimpiai programban szintén nem szereplő könnyűsúlyú kettesek versenyszámára három egység nevezett, így a Szabó Bence, Furkó Kálmán alkotta magyar hajó – amely a pénteki pályaosztón a legjobbnak bizonyult – éremszerzése biztosnak volt tekinthető. A döntőben az olaszok kezdtek a legjobban, 500 méternél fél hajóval megléptek a szorosan tapadó magyaroktól, előnyüket a táv második negyedében megduplázták.

Szabó és Furkó alatt azonban 1000 méter után megindult a hajó, egyre jobban megközelítették az erejükkel elkészült olaszokat, 1500 méternél pedig már tisztán vezettek. Miután lendületük a táv utolsó negyedére is kitartott, végül majd’ három hajóval előbb értek célba.

Az egység a hét elején még az olimpiai programban szereplő könnyűsúlyú kétpárban evezett, de egyelőre nem sikerült kvótát szereznie Tokióra. Furkó Kálmán hangsúlyozta: nehéz napokon vannak túl, a vasárnapi már az ötödik pályájuk volt ezen a héten.

„Ennek ellenére ki tudtuk magunkból hozni a maximumot. A helyosztó futam kifejezetten jó volt, a döntőn viszont már kicsit fáradtabbak voltunk. Ez az első ezer méterünkön látszott is, de nem pánikoltunk, amikor az olaszok vezettek. Az volt a taktikánk, hogy a harmadik ötszáz méterre erősítünk, és próbáljuk őket megtörni, ami szerencsére sikerült is” – nyilatkozta. Hozzátette: az U23-as korosztályban már nyertek Eb-t, most lehetőséget kaptak, hogy felnőttben is aranyéremesek legyenek, amivel tudtak élni.

Szabó Bence kiemelte: a folytatásban visszaváltanak a könnyűsúlyú kétpárra, és készülnek a végső olimpiai kvalifikációra, amit május közepén Luzernben rendeznek.

A zárónapon érdekelt többi magyar egység közül a B döntőben volt jelenése paraevezős PR1 egypárban (paralimpiai szám, 9 induló) Pető Zsoltnak, valamint a Preil Vivien, Gadányi Zoltána egységnek női kétpárban (olimpiai szám, 9 i.). Előbbi magyar hajó második, utóbbi a harmadik helyen ért célba, így a 8., illetve a 9. helyen végeztek a kontinensbajnokságon.

A C döntőben zárta szereplését férfi egypárban (o. sz., 23 i.) Ács Kristóf, illetve kétpárban (o. sz., 24 i.) Szabó Márton és Bácskai Máté. Az egypár hatodik, a kétpár negyedik lett, így a 18. és a 16. helyen végeztek az Eb-n.

Női egypárban (o. sz., 15 i.) Bertus Kitti a szombati napon, míg könnyűsúlyú kétpárban (o. sz., 13 i.) Ferencz Panna és Fehérvári Eszter már pénteken letudta szereplését, mindkét hajó a 13. helyen zárt.

Az Európa-bajnokságra 35 ország 629 versenyzője nevezett.

Eredmények (a magyar érdekeltségű A döntőkben):
férfi könnyűsúlyú egypár, Európa-bajnok:
Galambos Péter (Magyarország) 7:01.52 perc

2. Gabriel Soares (Olaszország) 7:03.63
3. Artur Mikolajczewski (Lengyelország) 7:03.83

férfi könnyűsúlyú kettes, Európa-bajnok:
Szabó Bence, Furkó Kálmán (MAGYARORSZÁG) 6:48.48 perc

2. Simeone Fasoli, Simeone Mantegazza (Olaszország) 6:57.57
3. Szergej Abramov, Dmitrij Zincsenko (Moldova) 7:18.45

További tartalmak