Musorujsag
Élő Eredmények

Magyarország az evezést népszerűsíti az olimpia előtt – nyolcasok vonulnak fel a Duna budapesti szakaszán

m4sport.hu
Franciaország az egész világra kiterjedő kampányt indít az ötkarikás játékok népszerűsítésére, az evezésre pedig Magyarországot választotta, így március 14-én, azaz 500 nappal az olimpia előtt nyolcasok haladnak majd a Duna budapesti szakaszán.

„A nagykövetségek közreműködésével minden ország kiválasztott egy sportágat, amelynek képviselői részvételével a nagykövetek stafétát adnak át egymásnak. Franciaország megtisztelő felkérésére a kampányhoz hazánkban a Magyar Evezős Szövetség csatlakozik, így Magyarország a MESZ közreműködésével az evezős sporttal vesz részt az eseményen”olvasható a Magyar Evezős Szövetség hivatalos honlapján.

(MTI/Koszticsák Szilárd)

A Duna Országház előtti szakaszán evezős nyolcasok fognak felvonulni a stafétaátadásra március 14-én, 500 nappal az olimpia előtt „az online közvetítéseknek köszönhetően pedig a staféta Óceániából indulva egy nap alatt virtuálisan körüljárja a világot”.

A nyolcas hajókban több magyar olimpikon, világ-, és Európa-bajnok evezős is helyet kap. Többek között dr. Haller Ákos világbajnok, Varga Tamás világ-, és Európa-bajnok, dr. Alliquander Anna, Kosztolányi Kamilla, Langhoffer Klára, Nagy-Kapócs Anikó, Bálint Miklós, Schneider Henrik, Széll Domonkos, és Szögi László olimpikonok. Az evezős szövetség honlapja megemlíti, hogy a jövő reménységei is eveznek majd, például a tavalyi U23-as Eb ezüstérmes Bridge Henry is tagja lesz az egyik nyolcasnak.

Magyarország legutóbb 53 éve rendezett felnőtt evezős kontinensviadalt, 2024. április 25-28. között azonban Szeged adhat otthont a Felnőtt Evezős Európa-bajnokságnak, és Európai Olimpiai Kvalifikációs Regattának.

További tartalmak