Musorujsag
Élő Eredmények

„Győzzön a jobb” – a szövetségi kapitány párharcokra számít az evezősök válogatóján

„Győzzön a jobb” – a szövetségi kapitány párharcokra számít az evezősök válogatóján

MTI
Lőrincz Attila, az evezősök szövetségi kapitánya leginkább párharcokra számít a hétvégi válogatón, amely egy hosszabb kiválasztási folyamatot zár le Szegeden.

 

A tavaly kinevezett szakember az MTI-nek elmondta, hogy a megszokottnál kevesebb nevezés érkezett a szombaton rajtoló versenyre, mivel tavaly óta sok U23-as evezős felhagyott a sportággal. A válogatott kerettagok több szintfelmérőn is átestek az alapozó időszakban – ez már az új kiválasztási rendszer részét képezte –, ebből a szakmai stáb átfogó képet kapott a versenyzők állapotáról.

Lőrincz Attila kiemelte, hogy az eredmények alapján Pétervári-Molnár Bendegúz és Galambos Péter is jó formában várja a viadalt, utóbbi ráadásul az elmúlt két-három év legjobb teljesítményét nyújtotta a teszteken, valamint a Simon Béla-Juhász Adrián férfi kormányos nélküli kettes is kiemelkedően teljesített az utóbbi időben.

A kapitány szerint Pétervári-Molnár ellenfele egypárban a januárban ergométeren Európa-bajnok Szabó Márton lehet, aki a februári ergométeres ob-n legyőzte a harmincéves olimpikont. Férfi kétpárban a Bácskai Máté-Szabó Márton duó legnagyobb ellenfele a Gerei Tamás-Ács Kristóf kettős lehet, míg a Furkó Kálmán-Szabó Bence egység a normálsúlyúak között fog indulni kettesben, mivel nem volt vetélytársa a könnyűsúlyúaknál.

A nőknél egypárban a kapitány szerint Bertus Kitti és a szezonnyitón diadalmaskodó Preil Vivien között dőlhet el az aranyérem sorsa.

„Inkább párharcokra számítok, győzzön a jobb” – mondta Lőrincz Attila. Hozzátette, hogy azokat a fiatalokat is szeretnék „integrálni a felnőtt csapatba, akik nem a párizsi hanem a Los Angeles-i olimpiára lehetnek esélyesek”.

A válogatót követően a május eleji zágrábi világkupán állhatnak rajthoz a május végi, bledi Európa-bajnokságra utazó csapat tagjai. Ehhez a kerethez azok a fiatalok csatlakozhatnak, akik Szegeden teljesítik a győzteséhez viszonyítottan meghatározott időt.

 

Borítókép: MTI/Kovács Tamás

További tartalmak