Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Egyetlen esély marad a kvótára, miután a döntőket elkerülik a magyar evezősök Luzernben

Egyetlen esély marad a kvótára, miután a döntőket elkerülik a magyar evezősök Luzernben

MTI
Nem jutott döntőbe magyar egység hétfőn az evezősök luzerni világkvalifikációs viadalán, amely az utolsó lehetőség az olimpiai kvótaszerzésre.

A 31 éves Pétervári-Molnár Bendegúz a középdöntőből harmadikként biztosította helyét a délutáni elődöntőbe, amelyben az egyes pályán kapott helyet a lengyelek U23-as világbajnoka, Piotr Plominski mellett.

A Budapest Evezős Egyesület sportolója az utolsó helyen haladt hatosában, féltávnál nyolc és fél másodperc lemaradásban volt az élen evező lengyel riválistól. Az 1500 méterhez érve 12 másodperccel haladt a döntőbe jutást érő harmadik helyezett mögött. A célig még tovább nőtt a különbség: 20 másodperccel maradt le a futamgyőztes amerikai evezőstől, a fináléról pedig bő 19 másodperccel csúszott le.

Gadányi Zoltána a női egypár reményfutamának győzteseként jutott el az elődöntőig és az előzetes várakozásoknak megfelelően már a táv első negyedében kirajzolódott, hogy a szlovén riválisával kell megküzdenie az A döntőbe kerülésért. Féltávig két részre szakadt a mezőny, az MTK evezőse pedig nem tudta tartani az iramot, végül sereghajtóként csapott célba, így kedden a B döntőben folytatja.

A Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettes már az előfutamból biztosította helyét a hétfői elődöntőbe, ott azonban beragadt a rajtnál és a török egységgel együtt leszakadtak az élmezőnytől. Az utolsó 500 méteren nagyot hajráztak a magyarok, ez azonban (6:41.87 perc) csak az ötödik helyre volt elég, így számukra véget ért a viadal.

Ezzel eldőlt, hogy magyar egység egyenes ágon nem szerzett kvótát, mivel az utolsó olimpiai kvalifikációs regattán versenyszámonként az első kettő kvalifikálja magát a párizsi játékokra Luzernben.

Ugyanakkor még egy hely kiosztásra kerül, amelyet olyan az evezésben kvótával még nem rendelkező ország kap, amely a legmagasabb pozícióban zár a kvótások mögött. Erre pedig Pétervári-Molnárnak van a legnagyobb esélye, mivel a magyarok mellett még az indulási joggal nem rendelkező nemzetek közül a monacóiaknak és a szlovénoknak van versenyzőjük férfi egypár B döntőjében. Ez a magyarok szempontjából azt jelenti, ha a BEE 31 éves sportolója kedden megelőzi a monacói és a szlovén riválisát, akkor megszerzi a plusz egy párizsi kvótát.

Lőrincz Attila szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta, Pétervári-Molnár Bendegúz jó formában van és bizakodó a keddi B döntővel kapcsolatban. Emellett azt is elárulta, a délelőtti középdöntő sokat kivett belőle, mivel nagyot kellett hajráznia, hogy kiejtse ausztrál ellenfelét. Mindenesetre a keddi B döntőig megpróbál a lehető legjobban regenerálódni, és az a célja, hogy minél jobb teljesítménnyel zárja a viadalt.

Gadányi Zoltánának még matematikai esélye van a kvótaszerzésre, de ehhez több előfeltételnek kellene teljesülnie, ami nem csak az ő futamán múlik.

Borítókép: Pétervári-Molnár Bendegúz rajtolni készül a férfi egypárevezősök középfutamában az evezős Európa-bajnoksággal együtt rendezett olimpiai kvalifikációs versenyen Szegeden 2024. április 26-án. (MTI/Kovács Tamás)

További tartalmak