Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Pétervári-Molnár Bendegúz kilencedik, Tamás Bence nyolcadik lett az Eb-n

Pétervári-Molnár Bendegúz kilencedik, Tamás Bence nyolcadik lett az Eb-n

MTI
Pétervári-Molnár Bendegúz a kilencedik, Tamás Bence a nyolcadik helyen zárt az evezősök varesei Európa-bajnokágán.

Mindkét magyar a B döntőben evezett vasárnap, a háromszoros olimpikon Pétervári-Molnár – a verseny eredményközlője nyomán – 7:20.74 perccel futamában a harmadik helyen ért célba, így a normálsúlyú egypárok 18 versenyzőt felvonultató küzdelmében a kilencedik helyen végzett.

Könnyűsúlyú egypárban Tamás Bence 7:32.61 perccel lett második a B döntőben, így a nyolcadik helyen végzett a számra nevezett kilenc evezős között.

Az Eb záró napjának programja a rossz időjárási körülmények miatt több mint két órát csúszott.

A magyar csapat harmadik tagja, Gadányi Zoltána már szombaton befejezte szereplését az Eb-n, amelyet a C döntő megnyerésével a 13. helyen zárt.

Borítókép: evezes_petervari_240731_3000.mp4
Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További tartalmak