Musorujsag
Élő Eredmények

Pierre Gasly Exkluzív - Két tripla hétvége: eléggé gyilkos lesz

Pierre Gasly Exkluzív - Két tripla hétvége: eléggé gyilkos lesz

A pontokat vasárnap osztják - Podcast
A pontokat vasárnap osztják című podcast vendége az AlphaTauri versenyzője, Pierre Gasly volt.

A koronavírus soha nem látott módon szólt bele a Forma-1-es versenynaptár alakulásába. Lassan az évad felénél kellene tartanunk, amikor végül elindul a 2020-as szezon. Hosszú kihagyás, ami után ráadásul kényszerűen igen zsúfolt versenynaptárt kaptunk. Sokak szerint ennyi kihagyás után akár veszélyessé is válhat a versenyzés, pláne szinte pihenők beiktatása nélkül.

„Én talán azt nem mondanám, hogy veszélyes, de biztosan nagy kihívás” -mondja Pierre Gasly, a Scuderia AlphaTauri versenyzője A pontokat vasárnap osztják cím podcastban, Ujvári Máté kérdésére válaszolva. „Normál esetben, amikor egy szezonban van back-to-back hétvége, tudjuk előre, hogy mennyire nehéz lesz. Na, most nekünk lesz két tripla hétvége, ami elég gyilkos lesz, és ezért is koncentráltam annyira fizikai felkészülésre, és edzettem annyit. Abból, ahogy folyamatosan halasztották a versenyeket, sejtettem, hogy nagyon sűrű szezonkezdetünk lesz.”

Persze ehhez egyáltalán el kell kezdeni azt, ennek pedig elengedhetetlen feltétele egy negatív COVID-teszt: „Nem teszteltek még, viszont nem is jelentkezett rajtam eddig semmilyen tünet. Amúgy is csak az edzőmmel voltam összezárva 2 hónapig. Nem kockáztattam a családom épségét, és az idősebb emberekét sem. De most ugyanúgy nagyon figyelnünk kell, hiszen, ha versenyzőként elkapnád a vírust, akkor természetesen nem vehetnél részt a futamon, ami elég nagy baj lenne. Egyelőre tehát nem teszteltek, de abban biztos vagyok, hogy Ausztria előtt már mindenképpen végeznek majd rajtam egyet.”

Sokáig úgy tűnt, lehet egy kis újítás a Forma-1-ben a versenyhétvégék kapcsán, egy úgynevezett fordított rajtrácsos sprintfutam, ám azt a Mercedes leszavazta, mondván, mivel ők a legesélyesebbek, az ő nyerési esélyeit veszélyeztetné leginkább.

Az újítás bizonyosan plusz izgalmat hozott volna, azonban a Mercedes mellett, ha nem is ugyanazon okból, de Pierre Gasly sem nagyon örült volna ennek.

„Én eléggé szeretem a mostani formulát, szerintem kifejezetten izgalmas a háromszakaszos időmérő és az egyetlen verseny, ami igazán számít, hiszen a pontokat vasárnap osztják. Ez a nagy nap, és ezt láttam akkor is, amikor kicsi voltam és mindig imádtam” – mondta a 24 éves versenyző.

Pierre Gasly volt A pontokat vasárnap osztják című Podcast vendége.

Vettel-Ferrari-Leclerc, virtuális versenyzés és más egyéb témák még A pontokat vasárnap osztják című podcastban:

 

További tartalmak