search

logo, social, vissza gomb

text logo

search

Élő Eredmények

Az örök vb-másodiknak és Afrika-bajnokának áll a zászló az A csoportban, de a hazai pálya és a teher nélküliség sokat érhet

m4sport.hu | Szerző: Brúszel Péter
Sima holland és szenegáli továbbjutást ígér a papírforma a foci-vb A jelű négyesében, de akár zűrös is lehet a csoport, hiszen Katar a hazai pálya minden előnyét élvezi, a fiatal ecuadori csapat pedig Dél-Amerika után a világot is meglepné.

Katar

Szövetségi kapitány: Félix Sánchez Bas (spanyol)
Első világbajnokság: 2022
Legjobb eredmény: –
2018-ban: nem jutott ki
Csapatkapitány: Hasszan al-Hajdosz
Legtöbb válogatottság: Hasszan al-Hajdosz (169)
Legtöbb gól: Almoez Ali (26)

Házigazda lévén Katarral kezdjük a csoport bemutatását, amely gyakorlatilag a vb rendezési jogának 2010-es odaítélése óta, tehát majd’ 12 éve erre a tornára, azaz a világbajnoki debütálására készül.

És nem mondhatni, hogy nem eredményesen tette, hiszen ezen időszak alatt a világranglista 112. helyéről az 50.-re jött fel.

Annak idején, 2013-ban a Barcelona utánpótlásában tíz évig, majd a közel-keleti térség egyik legnívósabb sportakadémiáján, a katari Aspire Akadémián dolgozó Félix Sánchez Bast bízták meg, hogy rázza gatyába a korosztályos csapatokat. Ez olyan jól sikerült – lásd 2014-es Ázsia-bajnoki cím az U19-esekkel –, hogy 2017-ben a felnőttválogatott kispadjára is őt választották az uruguayi Jorge Fossati utódjául.

A katalán szakember érkezésekor már elúszott a 2018-as vb-kvalifikáció (búcsú a selejtező harmadik szakaszában), és a kinevezése után pár hónappal rendezett, a Perzsa-öböl országai számára kiírt Öböl-kupa sem sikerült jól (búcsú a csoportkörben). Bezzeg a következő évi Ázsia-kupa.

Katar hibátlanul, 10-0-s gólkülönbséggel jutott tovább a csoportból, hogy aztán Dél-Koreát (1-0) és a házigazda Egyesült Arab Emírségeket (4-0) legyőzve a Japán elleni döntőbe jusson. A finálé után pedig az lehetett a legnagyobb gondja, hogy megkapta az első (!) gólját a tornán (3-1), amelyet végül 19-1-es gólkülönbséggel, 100%-os mérleggel nyert, története során először.

Játékstílusa alapján Sánchez le sem tagadhatná, hogy a Barcánál indult edzői karrierje (Fotó: EPA/Christian Bruna)

A korábban nem látott siker (és a látványos támadófoci) Sáncheznek szerződéshosszabbítást, a válogatottnak elismerő meghívásokat ért. Például a 2019-es Copa Américára, ahol bár nem jutottak tovább a csoportból, meglepően szépen helyt álltak, Paragayjal 2-2-es döntetlent játszottak, Kolumbiától 1-0-ra kaptak ki, és a Lionel Messi, Lautaro Martínez, Sergio Agüero támadóhármassal felálló argentinok is csak kettőt tudtak nekik lőni.

Azóta Sánchez számlájára írható még egy-egy elődöntő az Öböl-kupán, illetve az észak- és közép-amerikai csapatok tornáján, az Arany-kupán, valamint egy bronzérem a FIFA által az arab országoknak rendezett Arab-kupán.

Nem rossz, pláne ahhoz képest, hogy a csapat tagjai mind odahaza játszanak. Igaz, ez éppenséggel azt is jelenti, hogy például a válogatott gerincét adó al-Szadd egyik-másik játékosa hat éven át Xavi mellett és alatt tanulta a szakmát. Talán ez sem múlt el nyomtalanul. Ahogyan az utóbbi évtized tudás- és edzőimportja sem, amire gondolhatjuk, hogy mennyire nem sajnálták a pénzt a világ egyik leggazdagabb országában.

A légiósok száma mellett a keretek összértékében is tetten érhető a távolság a csoportellenfelekhez képest. Még az ecuadoriaknál is van olyan játékos (több is), aki papíron egymaga többet ér, mint a katariak teljes 30 fős bő kerete összesen (18,9 millió euró), a hollandokról, szenegáliakról nem is beszélve.

A torna 32 csapata közül csak Costa Rica összértéke kisebb (18,3), de a torna 32 csapatából csak egy készül 12 éve és fordul rá hathónapos edzőtáborral a vb-re, és csak egy játszik hazai pályán.

A KATARI VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK: Szaad Al-Seeb
(al-Szadd), Mesaal Barsam (al-Szadd), Jouszef Hasszan (al-Garafa)
VÉDŐK: Pedro Miguel (al-Szadd), Muszab Hoder (al-Szadd), Tarek Szalman (al-Szadd), Basszam Al-Ravi (al-Duhail), Bualem Huhi (al-Szadd), Abdelkarim Hasszan (al-Szadd), Iszmail Mohammad (al-Duhail), Homam Ahmed (al-Garafa)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Jasszem Gaber (al-Arabi), Ali Aszad (al-Szadd), Asszim Madibo (al-Duhail), Mohammed Vaad (al-Szadd), Szalem Al-Hadzsri (al-Szadd), Mosztafa Tarek Masaal (al-Szadd), Karim Budiaf (al-Duhail), Abdulaziz Hatem (al-Rajjan)
TÁMADÓK: Naif Al-Hadzrami (al-Rajjan), Ahmed Alaeldin (al-Garafa), Hasszan Al-Hajdosz (al-Szadd), Halid Muneer Mazeed (al-Vakra), Akram Afif (al-Szadd), Almoez Ali (al-Duhail), Mohamed Muntari (al-Duhail)

Ecuador

Szövetségi kapitány: Gustavo Alfaro (argentin)
Első világbajnokság: 2002
Legjobb eredmény: nyolcaddöntő (2006)
2018-ban: nem jutott ki
Csapatkapitány: Enner Valencia
Legtöbb válogatottság: Enner Valencia (74)
Legtöbb gól: Enner Valencia (35)

A másik 30-hoz hasonlóan Ecuador sem hazai környezetben játszik, de a dél-amerikaiak már annak örülnek, hogy egyáltalán játszhatnak.

Persze, nyilván minden csapat örül, hogy ott lehet a világbajnokságon, de ők még november elején sem lehettek 100%-ig biztosak, hogy utazhatnak Katarba.

A történet 2017-re nyúlik vissza, amikor egy bizonyos Byron Castillót kizártak az U20-as válogatottból, mondván, az ecuadori határhoz közeli, de Kolumbiában található Tumaco városában született. Hosszas huzavona kezdődött, végül négy évet kellett várnia a szélső védőnek, hogy tisztázzák állampolgárságát, tavaly szeptemberben mutatkozhatott be az ecuadori válogatott színeiben.

Mindenki boldog volt, Castillo – jobbára kezdőként – nyolc vb-selejtezőn játszott, jól ment a válogatottnak, amely többek között Perut, Kolumbiát és Chilét megelőzve a negyedik helyen, egyenes ágon jutott ki a vb-re.

Aztán másfél hónappal a selejtezősorozat lezárulta után, május elején a chilei szövetségnél valakinek az az ötlete támadt, hogy csak meg kéne próbálni a zöld asztalnál kijutni a vb-re, ha már a pályán nem sikerült. Bepanaszolták Ecuadort a FIFA-nál Castillo miatt, azt remélve, a jogosulatlan szereplés miatt az ellenfeleknek adják a meccseket, amivel Chile az interkontinentális selejtezőt érő ötödik helyen végezne (Peru pedig negyedikként kijutna).

Castillo négy évet várt a válogatottbeli bemutatkozásra (Fotó: EPA/Christian Bruna)

A nemzetközi szövetség elutasította a chileiek kérvényét, majd a fellebbezést is, noha a kettő között merültek fel bizonyítékok arra nézve, hogy valóban nem stimmel valami Castillo születési adataival és dokumentumaival. Ősszel jöhetett az ilyenkor kötelező kör a nemzetközi Sportdöntőbírósággal, amely november elején – gyakorlatilag harmadfokon – a chileiek ellen döntött, ezzel biztossá vált Ecuador negyedik vb-részvétele.

Amire egyébként bőven rászolgált a Gustavo Alfaro irányította válogatott. Már az elég jól hangzik, ha azt mondjuk, csak Brazília, Argentína és Uruguay előzte meg őket a selejtezőben. Az pedig még inkább, ha azt, hogy 18 meccsen 27 gólig jutottak, ami az argentinokkal holtversenyben, a brazilok mögött a második legjobb mutató, ráadásul mindezt a selejtezősorozat legfiatalabb (25 éves és 334 napos átlagéletkorú) csapatával.

A felkészülési meccsek során mondjuk épp a gólok hiányoztak kicsit (öt meccsen kettő), a válogatottsági gólrekorder Enner Valenciának sem ment, pedig jó idényt fut a Fenerbahcéban, 21 meccs után 14 találattal áll. A rutinos csapatkapitány mellett a Premier League meglepetéscsapatában, a Brightonban futballozó Pervis Estupinán és Moisés Caicedo, valamint a Leverkusent erősítő Piero Hincapié képviseli a fiatalságot. És az értéket is, hármuk együttes piaci értéke 80 millió euró a Transfermarkt becslése szerint.

AZ ECUADORI VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK: Alexander Dominguez (Liga de Quito), Hernan Galindez (Aucas), Moises Ramirez (Independiente del Valle)
VÉDŐK: Pervis Estupinan (Brighton), Angelo Preciado (Gent), Piero Hincapie (Bayer Leverkusen), Xavier Arreaga (Seattle Sounders), Diego Palacios (Los Angeles FC), Jackson Porozo (Troyes), Robert Arboleda (Sao Paulo), Felix Torres (Santos Laguna), William Pacho (Royal Antwerp FC)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Moises Caicedo (Brighton), Jose Cifuentes (Los Angeles FC), Alan Franco (Talleres), Jhegson Mendez (Los Angeles FC), Carlos Gruezo (Augsburg), Gonzalo Plata (Valladolid), Angel Mena (Leon), Ayrton Preciado (Santos Laguna), Romario Ibarra (Pachuca), Jeremy Sarmiento (Brighton)
TÁMADÓK: Enner Valencia (Fenerbahce), Michael Estrada (Cruz Azul), Djorkaeff Reasco (Newell’s Old Boys), Kevin Rodriguez (Imbabura SC)

Szenegál

Szövetségi kapitány: Aliou Cissé
Első világbajnokság: 2002
Legjobb eredmény:  negyeddöntő (2002)
2018-ban: csoportkör, 3. hely
Csapatkapitány: Kalidou Koulibaly
Legtöbb válogatottság: Idrissa Gueye (95)
Legtöbb gól: Sadio Mané (34)

Szenegál csapatkapitánya, Sadio Mané is nagy értéket képvisel.

És most nem arra gondolunk, hogy nyáron 40 millió eurót fizetett érte a Bayern a Liverpoolnak (bár az is sokat mondó, hogy a nem éppen a pénzszórásról híres bajorok ennyit áldoztak egy 30 éves játékosért). Inkább arra, hogy elsősorban nem klasszis focista, hanem jó ember.

„Miért kéne tíz Ferrari, húsz gyémántóra, vagy két repülő? Tesznek ezek a tárgyak bármit értem vagy a világért?” – tette fel a költői kérdést egy korábbi interjújában a Bambaliban született támadó, aki már ünnepelt sztárként sem felejtette el, honnan jött.

Építtetett már szülővárosában stadiont, iskolát és kórházat, 70 eurót adományoz havonta minden családnak, és állja az internet előfizetésüket. Jelentős összeggel segítette hazáját a koronavírus-járvány elleni védekezés során, a legutóbbi Afrika-kupa alatt pedig kifizette egy elütött kameruni kisfiú teljes kezelését, mikor tudomást szerzett az esetről a kórházban, ahova agyrázkódás gyanújával kórházba szállították egy meccs közben.

Ehhez képest nem bánt vele kesztyűs kézzel a sors. Már ami a válogatott pályafutását illeti, mert klubszinten ugyebár mindent megnyert a Liverpoollal. A 2012-es londoni olimpia volt az első nagy nemzetközi tornája, ahol Szenegál hosszabbítás után búcsúzott a negyeddöntőben. A 2015-ös Afrika-kupáról egy sérülés miatt kis híján lemaradt, és bár végül pályára lépett két csoportmeccsen, nem tudott segíteni csapatán. A két évvel későbbi tornán már ott voltak a negyeddöntőben, de tizenegyespárbajban – amely során ő is hibázott – alulmaradtak Kamerunnal szemben. Az oroszországi vb még fájóbb emlék lehet: a csoportban a japánokkal pontazonossággal végző afrikai válogatott a fair play pontok, magyarán a több sárga lapja maradt le az egyenes kieséses szakaszról.

(Fotó: MTI/EPA/Atef Szafadi)A 2019-es kontinenstornán már bezsebelt egy ezüstérmet és egy MVP-címet, a pandémia miatt tavalyról az idei év elejére halasztott Afrika-kupán pedig végre hazájával is csúcsra ért, a barátjával és akkori liverpooli csapattársával, Mohamed Szalah-val felálló Egyiptomot győzték le a döntőben. Miután – ugyancsak Szalah-ék ellen és ismét Mané tizenegyesével – megszerezték a vb-kvótát, majd második helyen végzett az Aranylabda-szavazáson, és jó cselekedeteiért hazavihette a Sócrates-díjat, azt hihettük, ez tényleg az ő éve. Ekkor jött a november 8-i Bayern-Werder Bundesliga-bajnoki, ahol megsérült. 11 nappal a világbajnokság rajtja előtt. Ennek ellenére bekerült a keretbe, így ott lesz a tornán, kérdés, milyen állapotban.

Nem mintha nem lennének Mané mellett még jó nevű labdarúgók a keretben. Rögtön ott van egy szépszámú PL-es különítmény, többek között Édouard Mendyvel (Chelsea), Kalidou Koulibalyval (Chelsea), Pape Matar Sarral (Tottenham), vagy éppen Idrissa Gueye-jel (Everton), de például a Marseille-ből, a Milanból, a Leipzigből, a Monacóból és a Villarrealból is van kit meghívnia Cissének (aki játékosként tagja volt a 2002-es világbajnokságon nagy meglepetésre nyolc közé jutott csapatnak).

Egy 280 millió euró összértékűre becsült kerettől és a világranglista 18. helyezettjétől persze el is várják, hogy jól szerepeljen. Afrika bajnokaként az egész kontinenst képviselik, és ha úgy vesszük, már azzal tettek ezért a korábbi győztesekhez képest, hogy egyáltalán ott lesznek a vb-n. A 21. században ugyanis Szenegál az első ANK-címvédő, amely kvalifikálta magát a világbajnokságra.

A SZENEGÁLI VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK: Edouard Mendy (Chelsea), Alfred Gomis (Rennes), Seny Dieng (Queens Park Rangers)
VÉDŐK: Kalidou Koulibaly (Chelsea), Abdou Diallo (RB Leipzig), Youssouf Sabaly (Real Betis), Fode Ballo-Toure (AC Milan), Pape Abou Cisse (Olimpiakosz), Ismail Jakobs (AC Monaco), Formose Mendy (Amiens)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Idrissa Gana Gueye (Everton), Cheikhou Kouyate (Nottingham Forest), Nampalys Mendy (Leicester City), Krepin Diatta (AC Monaco), Pape Gueye (Olympique Marseille), Pape Matar Sarr (Tottenham Hotspur), Pathe Ismael Ciss (Rayo Vallecano), Moustapha Name (Pafosz FC), Mamdou Loum (Reading)
TÁMADÓK: Sadio Mané (Bayern München), Ismaila Sarr (Watford), Boulaye Dia (Salernitana), Bamba Dieng (Olympique Marseille), Famara Diedhiou (Alanyaspor), Nicolas Jackson (Villarreal), Iliman Ndiaye (Sheffield United)

Hollandia

Szövetségi kapitány: Louis van Gaal
Első világbajnokság: 1934
Legjobb eredmény:  ezüstérem (1974, 1978, 2010)
2018-ban: nem jutott ki
Csapatkapitány: Virgil van Dijk 
Legtöbb válogatottság: Daley Blind (94)
Legtöbb gól: Memphis Depay (42)

Ha van csapat ebben a csoportban, ami igazán értheti, mi jelent nagy elvárással tekinteni egy torna elé, az Hollandia.

Az 1988-as Európa-bajnok és örök vb-második – mindhárom döntőjét elveszítette – jóformán minden világeseményt legalábbis titkos esélyesként vár. Már ha egyáltalán kijut.

Merthogy a 2010-es ezüstérmet és a 2014-es bronzot követően a hollandok lemaradtak az előző, oroszországi tornáról (ahogyan előtte a 2016-os Eb-ről is).

Utána Ronald Koeman újjáépítése jól mutatott (döntő a Nemzetek Ligájában, kijutás a ’20-s Európa-bajnokságra), de félbehagyta a munkát, és inkább elment a Barcelonához (hogy aztán mostani vb után visszatérjen), az őt követő Frank de Boer pedig abszolút nem vált be. Ezt a budapesti Eb-nyolcaddöntőben is láthattuk, ahol simán kikaptak a csehektől.

Louis van Gaal reaktiválta magát a nyugdíjból az Oranje kedvéért (Fotó: EPA/Maurice van Steen)

A holland szövetségnél ekkor gondoltak egy nagyot, és meggyőzték az évekkel korábban visszavonult Louis van Gaalt, hogy harmadjára is vezesse a válogatottat. A tűzoltás olyan jól sikerült, hogy kinevezése, 2021 augusztusa óta nem kapott ki a csapat (15 meccsen 11 győzelem és négy döntetlen), és csont nélkül kvalifikálta magát a világbajnokságra.

Tavasszal azonban aggasztó hírek érkeztek, prosztatarákot diagnosztizáltak 71 éves mesternél. Saját bevallása szerint azóta 25 sugárkezelésen esett át, úgy tűnik, hatott a terápia, így teljes erővel készülhet élete utolsó tornájára.

A Nemzetek Ligájában mutatott játék alapján talán a kereten sem múlik majd egy szép eredmény. A Virgil van Dijk és Matthijs de Ligt vezette védelem nagyon stabil lábakon áll, a középpálya már eggyel problémásabb terület, de azért csak ott irányít egy Frenkie de Jong, elöl pedig Memphis Depayra számítanak elsősorban, ám az igazán nagyot a PSV csodafegyvere, Cody Gakpo dobhatja Katarban.

A HOLLAND VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK: Justin Bijlow
(Feyenoord), Andries Noppert (Heerenveen), Remko Pasveer (Ajax Amsterdam)
VÉDŐK: Nathan Ake (Manchester City), Daley Blind (Ajax), Virgil van Dijk (Liverpool), Denzel Dumfries (Internazionale), Jeremie Frimpong (Bayer Leverkusen), Matthijs de Ligt (Bayern München), Tyrell Malacia (Manchester United), Jurrien Timber (Ajax), Stefan de Vrij (Internazionale)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Steven Berghuis (Ajax), Frenkie de Jong (Barcelona), Davy Klaassen (Ajax), Teun Koopmeiners (Atalanta), Marten de Roon (Atalanta), Xavi Simons (PSV Eindhoven), Kenneth Taylor (Ajax)
TÁMADÓK: Steven Bergwijn (Ajax), Memphis Depay (Barcelona), Cody Gakpo (PSV), Vincent Janssen (Antwerp), Luuk de Jong (PSV), Noah Lang (Club Brugge), Wout Weghorst (Besiktas)

Az A csoport menetrendje:
november 20., vasárnap 17.00: Katar–Ecuador (helyszín: al-Hor)
november 21., hétfő 17.00: Szenegál–Hollandia (Doha, al-Tumama Stadion)
november 25., péntek 14.00: Katar–Szenegál (Doha, al-Tumama Stadion)
november 25., péntek 17.00: Hollandia–Ecuador (al-Rajjan, Halifa Stadion)
november 29., kedd 16.00: Hollandia–Katar (al-Hor)
november 29., kedd 16.00: Ecuador–Szenegál (al-Rajjan, Halifa Stadion)

Labdarúgó-világbajnokság november 20. és december 18. között, élőben az M4 Sporton, az M4 Sport+-on és az m4sport.hu oldalon.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Hajnal Tamás Aissa Laidouniról: Kicsit meseszerű a történet, örülünk, hogy aktív részesei lehetünk
Hajnal Tamás szerint a klub szempontjából is szakmai siker, hogy a Ferencvárosi TC tunéziai középpályása, Aissa Laidouni bekerült hazája válogatottjának <a href="https://m4sport.hu/foci-vb-2022/cikk/2022/11/11/lesz-otp-bank-liga-jatekos-a-vilagbajnoksagon-utazo-kerettag-a-tuneziai-valogatottnal-az-ftc-kozeppalyasa" target="_blank" rel="noopener">utazó keretébe</a>, és ott lehet a katari világbajnokságon.
Külföldi futball
Foci-vb az M4 Sporton: így követheti élőben, percről percre az év sporteseményét
November 20-án a házigazda Katar és Ecuador nyitómérkőzésével kezdetét veszi a 2022-as labdarúgó-világbajnokság, a tornát Magyarországon kizárólag az M4 Sport közvetíti élőben. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, mikor, hol és hogyan lehet, illetve érdemes követni a focivébé eseményeit csatornánkon, az m4sport.hu-n, az M4 Sport applikációban, valamint közösségi felületeinken.
Külföldi futball