Kapcsolódó tartalom
A legfontosabb információk a foci-vb követéséhez
A június 11-én rajtoló foci-vb minden mérkőzését az M4 Sport közvetíti élőben. A most először 48 csapatos világbajnokság maratoni, 72 mérkőzésből álló csoportköre csütörtök este kezdődik a Mexikó – Dél-Afrika nyitómérkőzéssel és június 28-án, vasárnap reggel ér véget.
A csoportküzdelmekből 32 válogatott jut majd tovább (a csoportok első és második helyezettje, valamint a 8 legjobb csoportharmadik), a kieséses szakasz június 28-én este kezdődik, a döntőt pedig pontosan három héttel később július 19-én rendezik New York-ban.
Fontos, hogy a mérkőzések többségét az M4 Sporton láthatják majd élőben, csak a csoportkör harmadik fordulójában lesz kivétel, amikor párhuzamosan rendezik csoportok végső sorrendjét eldöntő mérkőzéseket. Ekkor az egyik mérkőzést az M4 Sporton, a másikat a Duna Worldön / M4 Sport+-on láthatják élőben.
Online nézőink megszokhatták már, de szintén fontos kiemelni, hogy az m4sport.hu-n a vb összes mérkőzését szintén élőben nézhetik majd, a közvetítések linkje dedikált vb-aloldalunk menetrendjéből egyetlen kattintással elérhető lesz.
Összefoglalók
Az M4 Sport a világbajnokság ideje alatt nemcsak az élő közvetítésekre, de a mérkőzések ismétlési és visszanézési lehetőségeire is nagy figyelmet fordít a torna ideje alatt.
Akik lemaradtak vagy nem tudták élőben követni egy adott találkozót, a lefújás után három különböző hosszúságú összefoglalóból választhatnak majd (rövid: 3 perc, bővített: kb. 7-10 perc, hosszú: 26 perc), illetve a teljes mérkőzést is visszanézhetik az az m4sport.hu-n, valamint a Mediaklikken.
Az M4 Sporton minden reggel 8 órakor jelentkezik Góóól! című összefoglalóműsorunk, itt 70 percben foglaljuk majd össze az előző este és éjszaka legfontosabb történéseit, történjen a pályán vagy azon kívül, mindezt nyilatkozatokkal és szakértői elemzésekkel színesítve.
Természetesen azokra is gondoltunk, akik a végeredmény ismerete nélkül szeretnék megtekinteni a mérkőzések összefoglalóit, nekik az az M4 Sport YouTube-oldalát ajánljuk, ahol szintén megtalálható lesz mindhárom hosszúságú összefoglaló, a végeredmény közlése nélkül.
Az élő közvetítések és összefoglalók mellett az m4sport.hu-n és az m4sport.hu tematikus vb-aloldalán minden a világbajnoksággal kapcsolatos hírt, érdekességet, rövid videót és jó sztorit megtalálnak majd, akárcsak a vb minden rezzenéséről szinte azonnal beszámoló közösségi oldalainkon, az M4 Sport Facebook-, Instagram vagy TikTok-oldalán, melyeken további extra tartalmakat is találhatnak majd.
A vb-csoportkör programja napi bontásban
Dedikált vb-aloldalunkon megtalálja a világbajnokság teljes menetrendjét és a közvetítéseket, illetve a tabellát és a kereteket is böngészheti.
A szurkolók hozzászokhattak, hogy a nagy focitornákon minden nap azonos idősávokban zajlanak a mérkőzések, 2026-ban ezt elfelejthetjük. Magyar idő szerint minden nap 18 órától egészen reggelig mennek majd a meccsek az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, a hatalmas távolságok miatt pedig eltérő időzónákban rendezik a vb-mérkőzéseket, így érdemes folyamatosan követni és szemmel tartani a kezdési időpontokat.
A teljes tornát tekintve a leggyakoribb kezdési időpontok a 21.00 (19 mérkőzés) a 22.00 (10), a hajnali 3.00 (12), az éjfél (9), a 19.00 (8) és a hajnali 4.00 (8) lesznek.
június 11., csütörtök:
A csoport, 1. forduló | 21.00
Mexikó – Dél-afrikai Köztársaság, Mexikóváros (M4 Sport)
június 12., péntek:
A csoport, 1. forduló | 4.00
Koreai Köztársaság-Csehország, Guadalajara (M4 Sport)
B csoport, 1. forduló | 21.00
Kanada – Bosznia-Hercegovina, Toronto 21.00 (M4 Sport)
június 13., szombat:
D csoport, 1. forduló | 3.00
Egyesült Államok-Paraguay, Los Angeles (M4 Sport)
B csoport, 1. forduló | 21.00
Katar-Svájc, Santa Clara (M4 Sport)
június 14., vasárnap:
C csoport, 1. forduló | 0.00
Brazília-Marokkó, New York (M4 Sport)
C csoport, 1. forduló | 3.00
Haiti-Skócia, Boston (M4 Sport)
D csoport, 1. forduló | 6.00
Ausztrália-Törökország, Vancouver (M4 Sport)
E csoport, 1. forduló | 19.00
Németország-Curacao, Houston (M4 Sport)
F csoport, 1. forduló | 22.00
Hollandia-Japán, Dallas (M4 Sport)
június 15., hétfő:
E csoport, 1. forduló | 1.00
Elefántcsontpart-Ecuador, Philadelphia (M4 Sport)
F csoport, 1. forduló | 4.00
Svédország-Tunézia, Monterrey (M4 Sport)
H csoport, 1. forduló | 18.00
Spanyolország – Zöld-foki Köztársaság, Atlanta (M4 Sport)
G csoport, 1. forduló | 21.00
Belgium-Egyiptom, Seattle (M4 Sport)
június 16., kedd:
H csoport, 1. forduló | 0.00
Szaúd-Arábia – Uruguay, Miami (M4 Sport)
G csoport, 1. forduló | 3.00
Irán – Új-Zéland, Los Angeles (M4 Sport)
I csoport, 1. forduló | 21.00
Franciaország-Szenegál, New York (M4 Sport)
június 17., szerda:
I csoport, 1. forduló | 0.00
Irak-Norvégia, Boston (M4 Sport)
J csoport, 1. forduló | 3.00
Argentína-Algéria, Kansas City (M4 Sport)
J csoport, 1. forduló | 6.00
Ausztria-Jordánia, Santa Clara (M4 Sport)
K csoport, 1. forduló | 19.00
Portugália-Kongói DK, Houston (M4 Sport)
L csoport, 1. forduló | 22.00
Anglia-Horvátország, Dallas (M4 Sport)
június 18., csütörtök:
L csoport, 1. forduló | 1.00
Ghána-Panama, Toronto (M4 Sport)
K csoport, 1. forduló | 4.00
Üzbegisztán-Kolumbia, Mexikóváros (M4 Sport)
A csoport, 2. forduló | 18.00
Csehország – Dél-afrikai Köztársaság, Atlanta (M4 Sport)
B csoport, 2. forduló | 21.00
Svájc – Bosznia-Hercegovina, Los Angeles (M4 Sport)
június 19., péntek:
B csoport, 2. forduló | 0.00
Kanada-Katar, Vancouver (M4 Sport)
A csoport, 2. forduló | 3.00
Mexikó-Koreai Köztársaság, Guadalajara (M4 Sport)
D csoport, 2. forduló | 21.00
Egyesült Államok-Ausztrália, Seattle (M4 Sport)
június 20., szombat:
C csoport, 2. forduló | 0.00
Skócia-Marokkó, Boston (M4 Sport)
C csoport, 2. forduló | 3.00
Brazília-Haiti, Philadelphia (M4 Sport)
D csoport, 2. forduló | 6.00
Törökország-Paraguay, Santa Clara (M4 Sport)
F csoport, 2. forduló | 19.00
Hollandia-Svédország, Houston (M4 Sport)
E csoport, 2. forduló | 22.00
Németország-Elefántcsontpart, Toronto (M4 Sport)
június 21., vasárnap:
E csoport, 2. forduló | 2.00
Ecuador-Curacao, Kansas City (M4 Sport)
F csoport, 2. forduló | 6.00
Tunézia-Japán, Monterrey (M4 Sport)
H csoport, 2. forduló | 18.00
Spanyolország – Szaúd-Arábia, Atlanta (M4 Sport)
G csoport, 2. forduló | 21.00
Belgium-Irán, Los Angeles (M4 Sport)
június 22., hétfő:
H csoport, 2. forduló | 0.00
Uruguay – Zöld-foki Köztársaság, Miami (M4 Sport)
G csoport, 2. forduló | 3.00
Új-Zéland – Egyiptom, Vancouver (M4 Sport)
J csoport, 2. forduló | 19.00
Argentína-Ausztria, Dallas (M4 Sport)
I csoport, 2. forduló | 23.00
Franciaország-Irak, Philadelphia (M4 Sport)
június 23., kedd:
I csoport, 2. forduló | 2.00
Norvégia-Szenegál, New York (M4 Sport)
J csoport, 2. forduló | 5.00
Jordánia-Algéria, Santa Clara (M4 Sport)
K csoport, 2. forduló | 19.00
Portugália-Üzbegisztán, Houston (M4 Sport)
L csoport, 2. forduló | 22.00
Anglia-Ghána, Boston (M4 Sport)
június 24., szerda:
L csoport, 2. forduló | 1.00
Panama-Horvátország, Toronto (M4 Sport)
K csoport, 2. forduló | 4.00
Kolumbia-Kongói DK, Guadalajara (M4 Sport)
B csoport, 3. forduló | 21.00
Svájc-Kanada, Vancouver (M4 Sport)
Bosznia-Hercegovina – Katar, Seattle (Duna World)
június 25., csütörtök:
C csoport, 3. forduló | 0.00
Skócia-Brazília, Miami (M4 Sport)
Marokkó-Haiti, Atlanta (Duna World)
A csoport, 3. forduló | 3.00
Csehország-Mexikó, Mexikóváros (M4 Sport)
Dél-afrikai Köztársaság – Koreai Köztársaság, Monterrey (Duna World)
E csoport, 3. forduló | 22.00
Ecuador-Németország, New York (M4 Sport)
Curacao-Elefántcsontpart, Philadelphia (Duna World)
június 26., péntek:
F csoport, 3. forduló | 1.00
Japán-Svédország, Dallas (Duna World)
Tunézia-Hollandia, Kansas City (M4 Sport)
D csoport, 3. forduló | 4.00
Törökország-Egyesült Államok, Los Angeles (M4 Sport)
Paraguay-Ausztrália, Santa Clara (Duna World)
I csoport, 3. forduló | 21.00
Norvégia-Franciaország, Boston (M4 Sport)
Szenegál-Irak, Toronto (Duna World)
június 27., szombat:
H csoport, 3. forduló | 2.00
Zöld-foki Köztársaság – Szaúd-Arábia, Houston (M4 Sport+)
Uruguay-Spanyolország, Guadalajara (M4 Sport)
G csoport, 3. forduló | 5.00
Egyiptom-Irán, Seattle (M4 Sport+)
Új-Zéland – Belgium, Vancouver (M4 Sport)
L csoport, 3. forduló | 23.00
Panama-Anglia, New York (M4 Sport)
Horvátország-Ghána, Philadelphia (M4 Sport+)
június 28., vasárnap:
K csoport, 3. forduló | 1.30
Kolumbia-Portugália, Miami (M4 Sport)
Kongói DK-Üzbegisztán, Atlanta (M4 Sport+)
J csoport | 4.00
Algéria-Ausztria, Kansas City (M4 Sport+)
Jordánia-Argentína, Dallas (M4 Sport)
A csoportkör programja csoportonkénti bontásban
Az A csoport programja:
június 11., csütörtök:
21.00: Mexikó – Dél-afrikai Köztársaság, Mexikóváros (M4 Sport)
június 12., péntek:
4.00: Koreai Köztársaság-Csehország, Guadalajara (M4 Sport)
június 18., csütörtök:
18.00: Csehország – Dél-afrikai Köztársaság, Atlanta (M4 Sport)
június 19., péntek:
3.00: Mexikó-Koreai Köztársaság, Guadalajara (M4 Sport)
június 25., csütörtök:
3.00: Csehország-Mexikó, Mexikóváros (M4 Sport)
3.00: Dél-afrikai Köztársaság–Dél-Korea, Monterrey (Duna World)
B csoport:
június 12., péntek:
21.00: Kanada – Bosznia-Hercegovina, Toronto (M4 Sport)
június 13., szombat:
21.00: Katar-Svájc, Santa Clara (M4 Sport)
június 18., csütörtök:
21.00: Svájc – Bosznia-Hercegovina, Los Angeles (M4 Sport)
június 19., péntek:
0.00: Kanada-Katar, Vancouver (M4 Sport)
június 24., szerda:
21.00: Svájc–Kanada, Vancouver (M4 Sport)
21.00: Bosznia-Hercegovina–Katar, Seattle (Duna World)
C csoport:
június 14., vasárnap:
0.00: Brazília-Marokkó, New York (M4 Sport)
3.00: Haiti-Skócia, Boston (M4 Sport)
június 20., szombat:
0.00: Skócia-Marokkó, Boston (M4 Sport)
3.00: Brazília-Haiti, Philadelphia (M4 Sport)
június 25., csütörtök:
0.00: Skócia–Brazília, Miami (M4 Sport)
0.00: Marokkó–Haiti, Atlanta (Duna World)
D csoport:
június 13., szombat:
3.00: Egyesült Államok-Paraguay, Los Angeles (M4 Sport)
június 14., vasárnap:
6.00: Ausztrália-Törökország, Vancouver (M4 Sport)
június 19., péntek:
21.00: Egyesült Államok-Ausztrália, Seattle (M4 Sport)
június 20., szombat:
6.00: Törökország-Paraguay, Santa Clara (M4 Sport)
június 26., péntek:
4.00: Törökország–Egyesült Államok, Los Angeles (M4 Sport)
4.00: Paraguay–Ausztrália, Santa Clara (Duna World)
E csoport:
június 14., vasárnap:
19.00: Németország-Curacao, Houston (M4 Sport)
június 15., hétfő:
1.00: Elefántcsontpart-Ecuador, Philadelphia (M4 Sport)
június 20., szombat:
22.00: Németország-Elefántcsontpart, Toronto (M4 Sport)
június 21., vasárnap:
2.00: Ecuador-Curacao, Kansas City (M4 Sport)
június 25., csütörtök:
22.00: Ecuador–Németország, New York (M4 Sport)
22.00: Curacao–Elefántcsontpart, Philadelphia (Duna World)
F csoport:
június 14., vasárnap:
22.00: Hollandia-Japán, Dallas (M4 Sport)
június 15., hétfő:
4.00: Svédország-Tunézia, Monterrey (M4 Sport)
június 20., szombat:
19.00: Hollandia-Svédország, Houston (M4 Sport)
június 21., vasárnap:
6.00: Tunézia-Japán, Monterrey (M4 Sport)
június 26., péntek:
1.00: Japán–Svédország, Dallas (Duna World)
1.00: Tunézia–Hollandia, Kansas City (M4 Sport)
G csoport
június 15., hétfő:
21.00: Belgium-Egyiptom, Seattle (M4 Sport)
június 16., kedd:
3.00: Irán – Új-Zéland, Los Angeles (M4 Sport)
június 21., vasárnap:
21.00: Belgium-Irán, Los Angeles (M4 Sport)
június 22., hétfő:
3.00: Új-Zéland – Egyiptom, Vancouver (M4 Sport)
június 27., szombat:
5.00: Egyiptom–Irán, Seattle (Duna World)
5.00: Új-Zéland – Belgium, Vancouver (M4 Sport)
H csoport:
június 15., hétfő:
18.00: Spanyolország – Zöld-foki Köztársaság, Atlanta (M4 Sport)
június 16., kedd:
0.00: Szaúd-Arábia – Uruguay, Miami (M4 Sport)
június 21., vasárnap:
18.00: Spanyolország – Szaúd-Arábia, Atlanta (M4 Sport)
június 22., hétfő:
0.00: Uruguay – Zöld-foki Köztársaság, Miami (M4 Sport)
június 27., szombat:
2.00: Zöld-foki Köztársaság–Szaúd-Arábia, Houston (Duna World)
2.00: Uruguay–Spanyolország, Guadalajara (M4 Sport)
I csoport:
június 16., kedd:
21.00: Franciaország-Szenegál, New York (M4 Sport)
június 17., szerda:
0.00: Irak-Norvégia, Boston (M4 Sport)
június 22., hétfő:
23.00: Franciaország-Irak, Philadelphia (M4 Sport)
június 23., kedd:
2.00: Norvégia-Szenegál, New York (M4 Sport)
június 26., péntek:
21.00: Norvégia–Franciaország, Boston (M4 Sport)
21.00: Szenegál–Irak, Toronto (Duna World)
J csoport:
június 17., szerda:
3.00: Argentína-Algéria, Kansas City (M4 Sport)
6.00: Ausztria-Jordánia, Santa Clara (M4 Sport)
június 22., hétfő:
19.00: Argentína-Ausztria, Dallas (M4 Sport)
június 23., kedd:
5.00: Jordánia-Algéria, Santa Clara (M4 Sport)
június 28., vasárnap:
4.00: Algéria–Ausztria, Kansas City (Duna World)
4.00: Jordánia–Argentína, Dallas (M4 Sport)
K csoport:
június 17., szerda:
19.00: Portugália-Kongói DK, Houston (M4 Sport)
június 18., csütörtök:
4.00: Üzbegisztán-Kolumbia, Mexikóváros (M4 Sport)
június 23., kedd:
19.00: Portugália-Üzbegisztán, Houston (M4 Sport)
június 24., szerda:
4.00: Kolumbia-Kongói DK, Guadalajara (M4 Sport)
június 28., vasárnap:
1.30: Kolumbia–Portugália, Miami 1.30 (M4 Sport)
1.30: Kongói DK–Üzbegisztán, Atlanta 1.30 (Duna World)
L csoport:
június 17., szerda:
22.00: Anglia-Horvátország, Dallas (M4 Sport)
június 18., csütörtök:
1.00: Ghána-Panama, Toronto (M4 Sport)
június 23., kedd:
22.00: Anglia-Ghána, Boston (M4 Sport)
június 24., szerda:
1.00: Panama-Horvátország, Toronto (M4 Sport)
június 27., szombat:
23.00: Panama–Anglia, New York (M4 Sport)
23.00: Horvátország–Ghána, Philadelphia (Duna World)
Érdekességek
- A történelem során először rendez három ország világbajnokságot, így három nagyszabású megnyitóra is sor kerül: Mexikóban, Kanadában és az Egyesült Államokban is lesz megnyitóünnepség az első mérkőzés előtt.
- A vb-n először vesz részt 48 csapat, a létszámot 32-ről emelték fel. A mezőny bővítése azt is jelenti, hogy az eddig megszokott 64 összecsapás helyett ezúttal 104 meccsre kerül sor a vb-n, az esemény pedig 32 helyett 39 napig tart majd.
- A legtöbb csoportmeccsnek holtversenyben 6 város (Toronto, Vancouver, New York, Boston, Philadelphia, Houston) ad otthont, mindegyik 5-5 mérkőzéssel. Az említett Houstonban rendezik például a H-csoport egyik zárómeccsét, a hajnali 2-kor sorra kerülő Zöld-foki Köztársaság–Szaúd-Arábia meccset.
- A sztárcsapatok egyik „városa” egyértelműen New York, hiszen ott lép pályára az 5 vb-címmel rendelkező Brazília, Anglia és Horvátország mellett az I-csoportból Franciaország, Szenegál és Norvégia is.
A kieséses szakasz programja
A 12 négyes csoportból az első és második helyezettek, valamint a nyolc legjobb harmadik jut tovább az egyenes kieséses szakasz első fordulójába. Eddig a csoportkör után a nyolcaddöntők következtek, ezúttal viszont a legjobb 16 közé kerülésért is játszanak, hogy aztán a nyolcad-, majd a negyed- és az elődöntőkkel, illetve a fináléval folytatódjon a torna.
Nyolcaddöntőbe jutásért:
június 28., vasárnap:
21.00: A2–B2, Los Angeles
június 29., hétfő:
19.00: C1–F2, Houston
22.30: E1–ABCDF3, Boston
június 30., kedd:
3.00: F1-C2, Monterrey
19.00: E2-I2, Dallas
23.00: I1–CDFGH3, New York
július 1., szerda:
3.00: A1–CEFHI3, Mexikóváros
18.00: L1–EHIJK3, Atlanta
22.00: G1–AEHIJ3, Seattle
július 2., csütörtök:
2.00: D1–BEFIJ3, San Francisco
21.00: H1–J2, Los Angeles
július 3., péntek:
1.00: K2–L2, Toronto
5.00: B1–EFGIJ3, Vancouver
20.00: D2–G2, Dallas
július 4., szombat:
0.00: J1–H2, Miami
3.30: K1–DEIJL3, Kansas City
Nyolcaddöntő:
július 4., szombat:
19.00 A2/B2–F1/C2, Houston (1.)
23.00: E1/ABCDF3–I1/CDFGH3, Philadelphia (2.)
július 5., vasárnap:
22.00: C1/F2–E2/I2, New York (3.)
július 6., hétfő:
2.00: A1/CEFHI3–L1/EHIJK3, Mexikóváros (4.)
21.00: K2/L2–H1/J2, Dallas (5.)
július 7., kedd:
2.00: D1/BEFIJ3–G1/AEHIJ, Seattle (6.)
18.00: J1/H2–D2/G2, Atlanta (7.)
22.00: B1/EFGIJ3–K1/DEIJL3, Vancouver (8.)
Negyeddöntő:
július 9., csütörtök:
22.00: 2. nyolcaddöntő győztese–1. nyolcaddöntő győztese, Boston (1.)
július 10., péntek:
21.00: 5. nyolcaddöntő győztese–6. nyolcaddöntő győztese, Los Angeles (2.)
július 11., szombat:
23.00: 3. nyolcaddöntő győztese–4. nyolcaddöntő győztese, Miami (3.)
július 12., vasárnap:
3.00: 7. nyolcaddöntő győztese–8. nyolcaddöntő győztese, Kansas City (4.)
Elődöntő:
július 14., kedd:
21.00: 1. negyeddöntő győztese–2. negyeddöntő győztese, Dallas
július 15., szerda:
21.00: 3. negyeddöntő győztese–4. negyeddöntő győztese, Atlanta
Bronzmérkőzés:
július 18., szombat:
23.00: az elődöntők vesztesei, Miami
Döntő:
július 19., vasárnap:
21.00: az elődöntők győztesei, New York






