Egybehangzó sajtóértesülések szerint a 23 esztendős csatár nem kapta meg a vízumot Kanadától, ennek az oka az, hogy Elye Wahit néhány héttel a világbajnokság kezdete előtt, bunda gyanújával letartóztatták.
A Bild úgy tudja, a Nice kölcsönjátékosánál a hatóságok azt vizsgálják, vajon szándékosan kapott-e sárga lapot csapata május 17-i, Metz elleni bajnokiján, amivel eltiltást szedett össze a nizzaiak május 26-i, Saint-Étienne elleni rájátszásmeccséről – a Ligue 1-tól később elmondták, a szóban forgó mérkőzés idején szokatlanul nagy mennyiségű fogadás érkezett arra, hogy Wahi sárgát kap.
Mivel Wahit a rendőrség a nyomozás folytatása közben nem vádolta meg konkrét bűncselekménnyel, a játékos elutazhatott a világbajnokságra, hazája Ecuador elleni nyitányán pedig kezdett is, az 56. percig a pályán volt.
A The Athletic most viszont arról ír, hogy a folyamatokban lévő vizsgálat miatt Kanada nem adta meg a belépési engedélyt Wahinak, aki így az elefántcsontpartiak szombat esti, Németország elleni csoportmeccsén biztosan nem léphet pályára.
Elefántcsontpart a németek elleni összecsapás után a csoportkör zárására visszatér az Egyesült Államokba, Curacao válogatottja ellen Philadelphiában játszik, így azon a mérkőzésen Wahi minden bizonnyal már ott lehet.
E-csoport:
június 14., vasárnap:
19.00: Németország–Curacao, Houston (M4 Sport)
június 15., hétfő:
1.00: Elefántcsontpart–Ecuador, Philadelphia (M4 Sport)
június 20., szombat:
22.00: Németország–Elefántcsontpart, Toronto (M4 Sport)
június 21., vasárnap:
2.00: Ecuador–Curacao, Kansas City (M4 Sport)
június 25., csütörtök:
22.00: Ecuador–Németország, New York (M4 Sport)
22.00: Curacao–Elefántcsontpart, Philadelphia (Duna World)





