Külön cikkben foglalkoztunk azzal, hogy a korából adódóan évek óta leszállóágban lévő Cristiano Ronaldo a Kongó elleni mérkőzés első 60 percében konkrétan semmit nem csinált, a mérkőzést mindössze 25 labdaérintéssel, 21 passzal, 3 lövési kísérlettel és 0 kaput eltaláló lövéssel zárta.
Kapcsolódó tartalom
A franciák legendája, Thierry Henry is élesen kritizálta az ötszörös aranylabdást, aki annak ellenére is a portugálok első számú csatára, hogy a 2022-es vb-n is csak büntetőből volt eredményes, a 2024-es Eb-n pedig egyáltalán nem, sőt, az Opta adatai szerint a két nagy tornán immár zsinórban a 10. mérkőzésén marad gól nélkül.
forrás: OptaA 41 esztendős Ronaldótól a mérkőzést követően megkérdezték, mi hiányzott Kongó ellen, de nem igazán értette – vagy csak nem akarta –, mire gondoltak az újságírók.
„Semmi sem hiányzott, ilyen a foci. Portugália nyerhetett, de veszíthetett volna is. Bármelyik irányba eldőlhetett volna a mérkőzés” – idézte az A Bola a válogatott csapatkapitányát, akinek a cikk szerint látszott a csalódottság az arcán.
A portugál lap hozzátette, CR7 a közösségi médiában közzétett bejegyzésében írt még néhány szót a meccsről, és optimistán tekint a jövőbe:
„Nem így szerettünk volna kezdeni, de még messze nincs vége. Fel a fejjel, és koncentráljunk a következő mérkőzésre!” – olvasható a sztárcsatár Instagram-oldalán.
Cristiano Ronaldo – aki a kongóiak ellen, a második félidőben a 68. és a 74. percben is helyzetbe került, de egyik lövése sem talált kaput – szerdán a portugál válogatott legidősebb játékosává vált, megelőzve a lelátón helyet foglaló Pepét. A támadó hat világbajnoki szerepléssel beérte Lionel Messit, és a torna történetének második legidősebb mezőnyjátékosa lett, csak a kameruni Roger Milla előzi meg, aki 1994-ben – szintén az Egyesült Államokban – 42 évesen és 39 naposan lépett pályára.
A portugálok a folytatásban június 23-án, 19 órakor Üzbegisztánnal, míg június 28-án, hajnali 1.30-kor Kolumbiával találkoznak a K-csoportban (természetesen az M4 Sport mindkét mérkőzést élőben közvetíti majd), kérdés, Roberto Martínez ragaszkodik-e Ronaldóhoz.
„Nagyon jól kezdtük a meccset. A korai gól után inkább csak tartani akartuk a labdát, kevesebbszer érkeztünk meg a kapu előterébe, ez pedig lehetőséget nyújtott Kongónak, hogy rendezze sorait és elkezdjen játszani. A szünet előtt rögzített szituációból kaptunk gólt. Jobb, ha a csoportkörben nyújtunk ilyen teljesítményt, és utána sokat javulunk, a hozzáállással egyébként elégedett vagyok” – vélekedett Portugália kapitánya az afrikaiakkal vívott döntetlen után.
A Portugália–Kongói DK találkozó összefoglalója:





