A hírt Amir Galenoei, az ázsiai csapat szövetségi kapitánya közölte a szombati sajtótájékoztatón.
„Megengedték nekünk, hogy az utolsó mérkőzésre saját magunk döntsünk az utazási terveinkről. Az első két meccsünk előtt ezeket a döntéseket és terveket mások hozták meg helyettünk” – nyilatkozta a szakember.
Kiemelte: egy teljes napra lett volna szükségük a Los Angeles-i fellépéseik előtt, de kevesebb mint 16 óra állt rendelkezésükre, emiatt kénytelenek voltak rövidebb edzést tartani. „Ezek a korlátozások rendkívül megnehezítették a dolgunkat” – közölte.
Galenoei hozzátette, hogy több támogatást szeretett volna kapni a vb-mezőny további 47 szövetségi kapitányától, de hiába fogalmazott meg irányukba erre vonatkozó kérdést, választ egyik kollégájától sem kapott.
„Biztos mindannyian a saját csapatuk felkészítésével vannak elfoglalva, és nem is vártam választ. Viszont, ha én azt látom, hogy egy másik csapattal úgy bánnak, ahogyan velünk, akkor azért csak mondtam volna erről valamit” – nyilatkozta, de azt nem pontosította, hogy konkrétan mi volt az a kérdés, amit feltett a többi edzőnek.
Kapcsolódó tartalom
A torna előtt az Egyesült Államok azt a döntést hozta meg politikai okokra hivatkozva, hogy az iráni válogatott – amely minden csoportmeccsét ott játssza, hiába van Mexikó és Kanada is a rendezők között – csak a meccsnapon léphet be az országba, ahonnan azonnal távoznia kell a lefújást követően. Irán esetében vízumproblémák miatt a válogatott részvétele is bizonytalan volt egy ideig, és bár később ez az akadály elhárult, az alaptáborát át kellett szerveznie Mexikóba, és a vb-mezőnyben egyedüliként minden egyes útja során biztonsági és bevándorlási ellenőrzéseken kell átesnie.
Az Új-Zéland elleni első találkozójukra (2-2), valamint a vasárnap (ma) esedékes Belgium elleni mérkőzésre is a tervezettnél jóval több időt kénytelenek utazni Los Angelesbe, mint eredetileg gondolták. A csoportkör zárásaként Egyiptommal mérkőznek meg pénteken Seattle-ben.
Kapcsolódó tartalom
A tengerentúli labdarúgó-világbajnokság G csoportjának első fordulós eredményei és további programja:
Belgium-Egyiptom 1-1 (0-1)
Irán – Új-Zéland 2-2 (1-1)
2. forduló:
június 21., vasárnap: Belgium-Irán, Los Angeles 21.00
június 22., hétfő: Új-Zéland – Egyiptom, Vancouver 3.00
3. forduló:
június 27., szombat: Egyiptom-Irán, Seattle 5.00
június 27., szombat: Új-Zéland – Belgium, Vancouver 5.00





