A 26 éves védő a szombati mérkőzés 13. percében, egy Amad Diallóval vívott párharcban sérült meg. Bár többször is ápolni kellett, végigjátszotta az első félidőt, majd a szünet után már Antonio Rüdiger jött ki helyette. A Bild, a Sky és a Kicker is arról számolt be, hogy a németek Winston-Salem-i szállásán elvégzett MRI-vizsgálat bal bokaszalag-szakadást állapított meg Schlotterbecknél, így több hétre kidőlt, ami azt jelenti, véget ért számára a világbajnokság.
A Dortmund védőjének kiesésével négy középhátvéd áll Julian Nagelsmann szövetségi kapitány rendelkezésére: az alapembernek számító Jonathan Tah mellett Antonio Rüdiger, Waldemar Anton és Malick Thiaw helyettesítheti Schlotterbecket a torna hátralévő részében.
„Nicót nagyon fog hiányozni a pályáról, főleg a kiváló játéképítése miatt. Ez az ő világbajnoksága lehetett volna. Tegnap próbáltuk felvidítani, szerencsére ő egy nagyon pozitív srác, aki máris előre tekint” – idézi a DFB közleménye Julian Nagelsmannt, aki kiemelte, szép gesztus, hogy sérülése ellenére Schlotterbeck egyelőre marad a válogatottnál, „mert a pályán kívül is nagy hatással van a csapatra”.
A németek Ecuador ellen fejezik be a csoportkört, a mérkőzést csütörtök este 22 órától élőben közvetítjük az M4 Sporton.
E csoport, mérkőzések:
június 14., vasárnap:
Németország–Curacao 7–1, Houston (M4 Sport)
június 15., hétfő:
Elefántcsontpart–Ecuador 1–0, Philadelphia (M4 Sport)
június 20., szombat:
Németország–Elefántcsontpart 2–1, Toronto (M4 Sport)
június 21., vasárnap:
Ecuador–Curacao 0–0, Kansas City (M4 Sport)
június 25., csütörtök:
22.00: Ecuador–Németország, New York (M4 Sport)
22.00: Curacao–Elefántcsontpart, Philadelphia (Duna World)






