A legnagyobb probléma nem is a két elhullajtott ponttal van, hanem sokkal inkább a mutatott játékkal. Nézzük, hogy milyen szituációkban lubickolnak a szigetországiak és mi a legnagyobb rájuk leselkedő veszély!

Rögzített játékhelyzetek

Ahogy arra számítani lehetett a Premier League 2025/26-os szezonját figyelve, az angol válogatott is nagy hangsúlyt fektet a rögzített játékhelyzetekre. Miért is cselekednének másként, amikor olyan nagyszerű szabadrúgás -és szögletrúgó játékosuk van, mint Declan Rice, valamint az érkezők tekintetében sem lehet okuk a panaszra. A csapatkapitányuk Harry Kane fejjátéka nagyszerű, de a két belsővédő Ezri Konsa és Marc Guéhi vagy a duplaszűrőben megforduló Elliot Anderson sem félvállról veendő. Horvátország ellen Rice szögletét Kane bólintotta Dominik Livakovic kapujába. 

Ghána ellen pedig – leszámítva a 86. perc eseménysorozatát – a legnagyobb lehetőségeik szintén szögleteket és szabadrúgásokat követően érkeztek Rice középre tekeréseit követően.

Felállt védelmek

Nagy szükségük is van a rögzített helyzetekre, valamint az ezeket elvégző Rice-ra, hiszen a felállt védelmek megbontásával hihetetlenül megszenvedtek – a Ghána elleni mérkőzés tanulságai szerint. Pedig az afrikai csapat nem sorolható a torna esélyesei közé és a védelmükből is hiányzott a legmagasabban jegyzett bekk Mohammed Salisu. Ennek ellenére a 4-4-2-es nagyon mélyen meghúzott blokkjukat az angolok nem tudták feltörni, sőt lényegében alig értek labdába a ghánai tizenhatoson belül, lövéseik rendre nagyon alacsony minőségű helyzetekből jöttek, többségében odaértek és blokkolni tudtak.

Anglia lövéstérképe Ghána ellen

Anglia lövéstérképe Horvátország ellen

Az angol válogatott felállt fal elleni szenvedésének egyik fő oka, hogy Thomas Tuchel otthon hagyta legkreatívabb játékosait, akik képesek a középső zónákban bontani részint kulcspasszok, progresszív passzok kiosztásával, részint a vonalak között felvett labdákkal. Phil Foden, Cole Palmer ilyen helyzetekben hiányzik a legjobban, hiszen kivételes technikai képzettségüknek köszönhetően képesek zsebkendőnyi területen megfordulni, leválni védőjükről vagy gyors egyérintős játék keretei között kombinálni. Trent Alexander-Arnold pedig az a játékos lehetne, aki akár a jobb oldali félterületből játszhatná fel laposan a labdát a vonalak között helyezkedő játékosoknak vagy kísérletezhetne direkt módon, egy passzból komolyabb veszélyhelyzetet teremteni.

Mivel ezek a játékosok otthon maradtak, így ilyen esetekben csak a szélességi bontásban bízhatnak az angolok. Valamelyik dinamikus, jól cselező szélső – akár Anthony Gordon, akár Noni Madueke – képes-e megverni a vele szemben helyezkedő bekket, és ha igen, akkor egy mérkőzésen hányszor és azt követően milyen helyzetet tud kialakítani? Nos, Gordon Ghána ellen ötször próbálkozott csellel, ezek közül csak kettő jött be, Madueke esetében hatból nulla. Marcus Rashfordnak, Eberechi Ezenek és Morgan Rogersnek nem volt cselkísérlete, míg Bukayo Saka fél óra játék alatt egyszer verte meg ellenfelét egy kísérletből. Mindez nem segítette az angolok helyzetét, hiszen a merev pozíciós játékuk arra van felépítve, hogy a szélen a Premier League-ből érkező sztárok majd leveszik ellenfeleiket és így a védelem mögé kerülve az alapvonalról visszagurított labdákkal képesek lesznek helyzeteket kialakítani. Ghána ellen ez a terv látványosan nem működött, kérdés, hogy egy, a ghánaiaknál jobb erőkből álló ellenféllel szemben mire mennének az angolok a hasonlóan jól szervezett, mélyen fekvő védelem feltörésével.

Támadó átmenetek

Az egyik legfőbb különbség a Horvátország és a Ghána elleni mérkőzések között a támadó átmenetek voltak. Előbbi mérkőzésen az angolok többször is vezethettek ilyen akciókat, míg Ghána ellen gyakorlatilag semmi esélyük nem mutatkozott erre.

Anglia harmadik gólja a horvátok ellen:

Anglia negyedik gólja a horvátok ellen:

Horvátország Ghánához viszonyítva jóval nyíltabb futballt prezentált. A labdabirtoklási arány közel volt az egálhoz, egészen pontosan 53 százalékban volt az angoloknál a labda. Ehhez képest Ghána ellen 78,5 százalékban. A hosszú labdák aránya is árulkodó. Ghána minden ötödik átadása hosszú passz volt, Horvátország ezzel szemben 10 százalékkal zárt. Ghána passzivitása hatással volt a „Háromoroszlánosok” játékára is, a Horvátország elleni 8,5 százalékos hosszú passz arány, Ghána ellen 5 százalék alá apadt – egyszerűen nem volt lehetőség indításokra, átmenetek vezetésére, mivel Ghána folyamatosan nagyon fegyelmezetten visszahúzódott a tizenhatosán belülre, annak előterébe. Az angolok pedig folyamatosan próbálták középre rúgni a labdát, ebből kifolyólag a „Fekete Csillagok” 48(!) alkalommal tisztáztak, ami több mint háromszorosa annak, ahányszor a horvátok kényszerültek hasonló eszközökhöz folyamodni. Ugyanakkor, ahogyan déli szomszédunk ellen láthattuk, életveszélyesek az angol kontratámadások, a legtöbb szélsőjüknek, Gordonnak, Rashfordnak is sokkal jobban állnak az átmenetek, és azon játékhelyzetek, amikor lendületből vezethetik rá ellenfelükre a labdát és úgy próbálkozhatnak cselezéssel. Saka talán az egyetlen, aki álló helyzetből is képes kibillenteni ellenfelét és helyzetet teremteni. Kulcsfontosságú lesz a folytatásban, hogy az angolok képesek lesznek-e átrohanni ellenfeleiken vagy azok meg tudják akasztani ezeket az átmeneteket.

Kontroll és maradékvédekezés

Ami két mérkőzést követően még kirajzolódott Tuchel játékelképzeléséből, hogy a legfontosabb számára az ellenfél helyzeteinek minimalizálása. Inkább kevesebb helyzetet fognak kidolgozni, de semmi esetre sem akarnak a minimálisnál több rizikót vállalni. Ez eddig egészen jól meg is valósult. Horvátország és Ghána ellen is sikerült egyes alatt tartani a várható kapott gól mutatót, sikerült elkerülniük a veszélyesebb szituációkból leadott lövéseket.

Horvátország lövései Anglia ellen

Ghána lövései Anglia ellen

Tuchel játéktervét úgy lehetne összefoglalni, hogy elsősorban a kockázat elkerülésére törekszik, labdával vagy anélkül, de kontrollálni akarja a játékot, a keretkialakításának köszönhetően a pálya centrumából hiányoznak a kreatív, bontani tudó játékosok, akik minden bizonnyal több labdát adnának, mint a jelenlegi garnitúra, ebből kifolyólag a szélső egyegyeken áll vagy bukik a helyzetkialakítás, ha máshogy nem megy, legalább ezen szituációkból kialakuló szögletekből, szabadrúgásokból képesek jelentősebb veszélyt kialakítani.

Nagy kérdés, hogy mindez elég lesz-e a britek diadalmenetéhez, amelyre 1966 óta várnak.