Aurélien Tchouaméni, a franciák és a Real Madrid középpályása a fontos meccset családi gyász miatt kihagyó szövetségi kapitány hiányáról úgy fogalmazott, hogy az „messze nem normális”.
Kapcsolódó tartalom
„Az a küldetésünk, hogy Franciaországot és Didier-t büszkévé tegyük!” – mondta a futballista.
Az Egyesült Államokba várhatóan szombaton visszatérő szövetségi kapitányt segítője, Guy Stéphan helyettesíti majd a csoport utolsó meccsén.
„Sokat beszélünk egymással telefonon. Mindenről azonnal tájékoztatást kap, és ez így marad a kezdőrúgásig” – nyilatkozta Stéphan, aki már 14 éve, azaz a kezdetektől tagja Deschamps szakmai stábjának.
Hozzátette: a temetés miatt a meccsnapon korlátozottabb a kommunikációjuk a szövetségi kapitánnyal, aki a vb után – bármi is legyen a torna kimenetele – távozik posztjáról.
A franciák és a norvégok két forduló után egyaránt hat ponttal állnak, és már biztos továbbjutóként találkoznak egymással Bostonban, előbbieknek azonban eggyel jobb gólkülönbségük miatt a döntetlen is elég ahhoz, hogy az I csoport első helyén jussanak tovább. Ebben az esetben kedden a D, F vagy G csoport harmadik helyezettjével találkoznak New Yorkban. Ugyanaznap a négyes második helyén továbbjutó válogatott majd Dallasban mérkőzik meg Elefántcsontparttal.






