Kapcsolódó tartalom
Az „álomelődöntő” után az „álomdöntő” is összejött, értjük ezt arra, hogy a FIFA-világranglista első és második helyezettje játssza a vb-döntőt – erre sem volt még példa a világranglista 1992-es bevezetése óta.
Kapcsolódó tartalom
A kétszeres világbajnok Argentína sorozatban negyedik nagy tornáján jutott döntőbe, a legutóbbi két Copa Américát megnyerte, ahogyan a 2022-es világbajnokságot is, és most duplázhat, ami 1962 óta egy válogatottnak sem sikerült.
Spanyolország második világbajnoki címét ünnepelhetné vasárnap, és akárcsak 2010-es sikerük alkalmával, most is Európa-bajnokként ülhetnének fel a világ trónjára.
Akár sorsszerűnek is nevezhetnénk, hogy márciusban nem sikerült megszervezni az európai és a dél-amerikai kontinensbajnok összecsapását, a Finalissimát, ami ugye pont a spanyol és az argentin válogatott mérkőzését hozta volna, de pár nap múlva New York-ban bepótolhatják, valamivel nagyobb tét mellett.
A vasárnapi döntő egy barcelonai generációkon átívelő párharcot is tartogat számunkra, hiszen a nyolcszoros aranylabdás Messi a katalán klub egykori, a spanyolok fiatal támadója, Lamine Yamal pedig a jelenlegi legnagyobb sztárja.
A világbajnokság döntőjét vasárnap 21 órától élőben közvetítjük az M4 Sporton, 19:30-tól már felvezető műsorral várjuk nézőinket, benne a záróünnepséggel.





