Kimért hozzáállás. Ez jellemzi Frédéric Vasseur csapatfőnököt, de a jelek szerint a versenyzőit is. Vasárnap Silverstone-ban hiába aratta a Ferrari az idei második győzelmét, és hiába múlta felül a csapat a saját várakozásait a Brit Nagydíjon, Charles Leclerc szerint az emiatt érzett öröm és felszabadultság nem térítheti le őket a helyes útról.
Miközben egyfajta megkönnyebbülés volt számára, hogy bő másfél év után végre újra versenyt nyert, a monacói figyelmeztette csapatát: ez a hétvége nem éppen azt hozta, amire számítottak, és hiába volt ez kellemes meglepetés, van benne valami nyugtalanító is.
Leclerc hangsúlyozta, amikor csütörtökön összeült a csapat, hogy átbeszéljék a hétvégi teendőket, a mérnökök azt mondták, „legalább” 5-6 tizedmásodperc lesz a hátrányuk a Mercedesszel szemben körönként, mivel a silverstone-i pálya nagyon előhozza a motorfronton meglévő hátrányukat. Ehhez képest Lewis Hamilton pénteken megnyerte a sprintidőmérőt, szombaton harcban volt a sprintgyőzelemért, majd Leclerc a pole-ért, vasárnap pedig nyerni tudtak. Leclerc szerint ezek után korai lenne kijelenteni, hogy a folytatásban rendszeresen kihívói lehetnek-e a Mercedesnek.
Charles Leclerc (Fotó: XPB)„Ez a hétvége az egész csapat számára igazi meglepetés volt. Nemcsak a győzelem, az egész hétvégi teljesítményünk. Sokkal gyorsabbak voltunk, mint hittük. Ha ki kell elemeznünk, amikor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnénk, akkor most ezt is ki kell elemeznünk, hogy mitől ment sokkal jobban. A hétvége előtt, a csütörtöki megbeszélésen azt mondtuk, öt-hat tized lesz a lemaradásunk, legalább. És sokkal jobbak lettünk ennél. És ma nyertünk”
– fogalmazott a kilencszeres futamgyőztes.
Ezek tükrében Leclerc a hasonló karakterű Spa kapcsán is óvatos. Szerinte papíron a hosszú egyenesek miatt az a pálya sem feltétlenül kedvez a Ferrarinak, de a mostani hétvége után már ebben sem lehetnek biztosak. „Nagyon nehéz hétvégére számítottunk Silverstone-ban. A mostani hétvége előtt még nehezebb hétvégére számítottunk Spában. Mivel ma nyertünk, talán valamivel közelebb vagyunk, mint gondoltuk, de még bizonyítani kell. Ezért is kell megértenünk, miért volt ez egy, a várakozásainkhoz képest kiemelkedően jó hétvége.”
Hozzátette, ez elsősorban a csapat szemszöge. Ő próbál nem nagyobb távlatokban gondolkodni és jósolgatni, inkább a saját feladatával foglalkozik. „Személy szerint nem nagyon foglalkozom ezzel. Csak próbálom visszakapni ezt az érzést az autóban. Ha megvan ez az érzés, akkor hiszem, hogy mindent ki tudok hozni ebből az autóból, ha nem, akkor nehéz lesz. A csapattal nagyon keményen dolgozunk, hogy kihívói lehessünk a Mercedesnek.”
„Csapatként foglalkozni fogunk ezzel, én viszont személy szerint nem fogok csak a győzelemmel foglalkozni, mert nem lenne jó hozzáállás. Csak az eljárással fogok, hogy meglegyen a legjobb érzés, és mindent kihozhassak az autóból” – mondta Leclerc.
Charles Leclerc (Fotó: XPB)












