Musorujsag
Élő Eredmények

Wehrlein tesztpilótaként a családban marad

Wehrlein tesztpilótaként a családban marad

F1i, Sport Bild
A Mercedes sportigazgatója, Toto Wolff megerősítette, hogy Pascal Wehrlein továbbra is a gyár kötelékében maradhat, és ezzel a Forma–1-től sem távolodik el teljesen, hiszen tesztversenyzőként alkalmazzák. Ezzel nyitva hagyják előtte az ajtót egy esetleges 2019-es visszatéréshez…

A fiatal pilóta a DTM (német túraautó-bajnokság) győzteseként debütált a királykategóriában, a sereghajtó Manor-istállónál, ahol szinte azonnal megmutatta, megérdemli helyét a legjobbak között: többször megvillant, és pontot is szerzett nem túl ütőképes autójával. Tavaly a Saubernél is hasonlóan biztató teljesítményt nyújtott, helyét azonban így sem tarthatta meg.

Miután a svájciak búcsút vettek tőle, egyik istállónál sem talált helyet, így két év után (ha csak időszerűen is, de) kiszorult a mezőnyből. A Mercedesnél viszont továbbra is bíznak benne, és a folytatásban is a „család tagja” maradhat: ahogyan azt Wolff korábban már előrevetítette, ő lesz a gyári istálló tesztpilótája. Ezen a poszton 2014 és 2016 között is már dolgozott, és több évközi gyakorláson is részt vett a világbajnok alakulattal.

Pascal Wehrlein (Fotó: Price / XPB Images) Pascal Wehrlein (Fotó: Price / XPB Images)

„Már 2013 óta támogatjuk Pascalt, a DTM-ben szerzett győzelme után pedig az F1-es lehetőséget is megkapta. Ezután két, nem túl egyszerű szezont is megtapasztalt. 2018-ban is a versenycsaládunkban marad, és felajánlunk neki egy tesztversenyzői szerepet a Mercedesnél, hogy nyitva tarthassuk előtte az ajtót 2019-re” – nyilatkozta Wolff a Sport Bildnek.

A hírek szerint Wehrlein amellett, hogy a Mercedes tesztversenyzője lesz, visszatérhet a DTM-be is, ahol egy hely továbbra is kiadó a csillagosoknál. Így tehát „továbbra is éles” marad, mielőtt jövőre megpróbál visszatérni a királykategóriába. A várható „pilótamozgások” egyébként erre jó lehetőséget is teremhetnek számára, hiszen adott esetben a Mercedesnél, és a Mercedes-motorokat használó Force Indiánál is felszabadulhat egy hely.

Abban az esetben, ha Wehrlein 2019-ben sem talál magának helyet a királykategóriában, a Forma–E is jó lehetőség lehet számára, a Mercedes ugyanis részt fog venni az elektromos bajnokságban (ezért hagyja el a DTM-et 2018 végén), a fiatal német pedig (amennyiben továbbra is a kötelékükben marad) az egyik fő esélyes lehet versenyzői ülésükre.

Pascal Wehrlein (Fotó: Trienitz / XPB Images) Pascal Wehrlein (Fotó: Trienitz / XPB Images)
Borítókép: Pascal Wehrlein (Fotó: xpbimages.com)

További tartalmak