Musorujsag
Élő Eredmények

Most Vettel törölte le Hamilton mosolyát…

Most Vettel törölte le Hamilton mosolyát…

FIA, Motorsport, Sky Sports
Lewis Hamilton szombati beszólása után magas labda lenne ez Sebastian Vettel számára, ám a melbourne-i győztesnek eszében sem volt ellenfele orra alá dörgölni szerencséjük megfordulását.

„Egyszer hopp, másszor kopp” – talán így lehet a jelentéshez leghűbben lefordítani Sebastian Vettel szombati megjegyzését, melyet Lewis Hamilton csipkelődése kapcsán sütött el a szombati időmérős sajtótájékoztatón. Akkor Vettel szóvá tette, nem hiszi el kollégájának, hogy a Mercedesnek nincs bűvös motorbeállítása, s Hamilton erre a következő mondattal vágott vissza: „Csak arra vártam, hogy összeálljon a jó kör, és hogy letörölhessem a mosolyt az arcodról.”

A címvédő csak viccnek szánta e kijelentést, ám Vettel már akkor figyelmeztetett: lehet, hogy ma még ő ünnepel, de vasárnap a Ferrari lehet a soros.

Fortuna aztán úgy rendelte, hogy Vettelnek legyen igaza: Hamilton biztosnak tűnő győzelmét egy hibásan számoló Mercedes-szoftver, valamint a Haas miatti virtuális biztonsági autós fázis segítségével odaadta a németnek.

„Tegnap ők kaptak egy pofont, ma mi” – állapította meg Toto Wolff a vereségük után. A két versenyző közti szóbeli pofozkodás azonban nem folytatódott.

Vettelt a vasárnapi sajtótájékoztatón megkérdezték, elégtételt érez-e Hamilton előző napi „szájhősködése” után, ám ő nem akart belemenni e játékba. „Nem igazán. Azt mondta, csak viccelt, és én ezt el is hiszem neki” – felelte a bajnoki éllovas. „Szerintem már elég idősek vagyunk, nem hinném hogy szükségünk lenne ilyen szintre menni. Amíg csak viccelődünk egymás között, addig rendben van.”

„Az előző szezon egy eseményét (Baku – a szerk.) leszámítva eddig nem volt problémánk egymással. Még ha nagyon más személyiségek is vagyunk, egyvalamiben hasonlítunk: a szenvedélyünkben. Szeretjük a versenyzést, és a legjobbunkat próbáljuk nyújtani. Mihelyst autóba ülünk, le akarjuk győzni a másikat. Ilyen tekintetben nem látom okát annak, hogy ne jöjjünk ki jól.”

Hamiltont megkérdezték, egyetért-e kollégájával, a válasza csak annyi volt: „Igen, így gondolom.”

Lewis Hamilton és Sebastian Vettel (Fotó: XPB) Lewis Hamilton és Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

Neki minden oka megvan most a szótlanságra balszerencséje után, Vettelnek pedig nincs oka arra, hogy a fellegekbe emelkedjen, mivel jól tudja, nem a nyers tempójukkal kerültek a Mercedes elé.

Maurizio Arrivabene csapatfőnök is erre figyelmeztette a vörösöket, igaz, a versenyzők csatározása kapcsán megjegyezte: „Csak annyit mondok, hogy a versenyek vasárnap vannak, a pontokat akkor osztják, és most mi szereztük a több pontot. Boldogok vagyunk, de higgadtnak kell maradnunk, mivel még csak a szezon elején vagyunk. Vannak, akik beszélnek, és vannak, akik cselekszenek.”

Csapata az elnöktől, Sergio Marchionnétól is gratulációt kapott, ám az olasz szintén azt hangsúlyozta, még messze a cél. „Ennél jobban nem is kezdhetett volna a Ferrari! Érzelmes pillanat volt hallani az olasz himnuszt Ausztráliában, nekünk, csapattagoknak és a szurkolóinknak egyaránt. Ez a legnagyobb elismerés a csapat számára, amely ezt a versenyképes autót fejlesztette, és amely élni tudott a lehetőséggel egy tökéletes taktika formájában. Gratulálok Sebastiannak és Kiminek, mindketten nagyszerű versenyt futottak! De még hosszú út áll előttünk, van még húsz verseny, így korai lenne eredményt hirdetni. Tudjuk, hogy kemény munka vár ránk, de az első lépés jól sikerült” – fogalmazott a márka vezére.

Borítókép: Lewis Hamilton és Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

További tartalmak