Musorujsag
Élő Eredmények

Räikkönen nem tud magyarázatot

Räikkönen nem tud magyarázatot

FIA
Nincs konkrét magyarázata Kimi Räikkönennek arra, hogyan veszítette el a pole-hoz szükséges előnyét a harmadik szektorban.

Kimi Räikkönennek egyszerűen nem akar összejönni. Az elmúlt évekhez képest kivételesen már a szezon rajtjától kezdve elégedett és jól boldogul az autójával, a szabadedzéseken rendszerint gyorsabb is a vezethetőséggel többször bajlódó Sebastian Vettelnél, ám ezt az előnyét valahogy nehezen tudja megőrizni az igazán fontos pillanatokra. Bahrein után Kínában is a Q3 utolsó körében taszította le őt az élről a négyszeres világbajnok, és ezzel idén harmadszor is be kell érnie a második rajtkockával.

A legbosszantóbb Räikkönen számára az lehet, hogy ezúttal a mindent eldöntő kör nagy részében neki állt a zászló, és Vettel csak az utolsó szektorban bizonyult jobbnak nála. Épp annyival, hogy 87 ezredes előnnyel ő legyen az első.

A részeredményekből kiderül, Räikkönen a Q3-as első köréhez képest valamivel lassabb volt a pálya utolsó szakaszán, ám hogy pontosan miért és hol, arra ő maga sem tudott magyarázatot adni. Látványos hibát mindenesetre nem vétett. „Nem történt semmi különös. Időt vesztettem, de nem tudom, miért. Szó sincs arról, hogy nagyot hibáztam volna, de még meg kell néznem. Egyelőre nem tudom” – mondta tanácstalanul.

„Elég sima volt az edzés, nem sok minden történt. A délelőttünk után kissé bizonytalanok voltunk, hogy mi lesz a széllel és a többi dologgal, de rendben volt. Nem igazán tudok semmit mondani, ami rossz lett volna. Szoros volt. Egy-két kanyar dönthetett. Nem ideális, de holnap új nap jön, meglátjuk, mi történik.”

Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel (Fotó: XPB) Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

2007 bajnoka azért is bánhatja az elszalasztott lehetőséget, mert a múlt azt mutatja, ha hátrányból kezd egy versenyen, csak a legritkább esetben tud fordítani Vettel ellen. Sőt, többször előfordult már, hogy még jobb rajthelye vagy versenypozíciója esetén is helycserére került sor – némely alkalommal a Ferrari vitatható taktikai lépésének eredményeként.

A második rajthelye ilyen szempontból nem erősíti győzelmi esélyeit. De mit tehetne a helyzet javításáért? „Nos, először is az lenne a fontos, hogy most hibamentes versenyt fussunk. Ez az elsődleges, aztán meglátjuk, hogy alakul. Hosszú lesz a verseny. Mindketten tudjuk, hogy mit kell tennünk. A rajt lehet a meghatározó, de ki tudja? Meglátjuk, mi sül ki belőle, de a lehető legtöbbet kell kihoznunk a versenyből” – kerülte ki a konkrét választ és a házon belüli csata témáját a finn.

Ausztráliai biztonsági autós pechje és bahreini kiesése után számára ugyanakkor már az is valóban nagy előrelépés lenne, ha ezúttal tényleg zökkenőmentes délutánt futna Kínában.

Borítókép: Kimi Räikkönen (Fotó: XPB)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Ferrari első sor a Kínai Nagydíjon
Bár az utolsó pillanatokig úgy tűnt, hogy Kimi Räikkönen állhat fel az első rajtkockához a vasárnapi Kínai Nagydíjon, de a végén csapattársa, Sebastian Vettel legjobb 3. szektoridejével átvette a legjobb helyet. A Mercedesek fél másodperces hátrányban...
F1 Hírek