Musorujsag
Élő Eredmények

Ismerős arc, új közeg: Massa a Forma–E-gépét tesztelte!

Ismerős arc, új közeg: Massa a Forma–E-gépét tesztelte!

Venturi, Motorsport
Egy új pályafutás kezdete: Felipe Massa túlvan az első Forma–E-tesztjén új csapatával, a Venturival!

Bár bemutatkozására csak a Forma–E új, 2018/19-es kiírásában kerül sor, a Forma–1-ből tavaly visszavonuló Felipe Massa máris megkezdte a felkészülését új karrierjére. A monacói Venturi-csapattal nemrég három évre aláíró brazil szerdán a dél-franciaországi Ales Cevennes-pályán először próbálhatta ki majdani munkagépét, a második generációs FE-autót.

A teszt során a 11-szeres F1-es futamgyőztes 800 kilométert teljesített, és először tapasztalhatta meg, milyen a glóriával ellátott, továbbfejlesztett, nagyobb teljesítményű és élettartamú elektromotorral ellátott masinát vezetni.

Felipe Massa (Fotó: Venturi) Felipe Massa (Fotó: Venturi)

A 2008-as F1-es bajnoki második helyezett már évek óta kacérkodott a Forma–E-s szerepléssel, és a sorozat elnöke, Alejandro Agag szerint debütálása egy három évig tartó folyamat eredménye. „Semmi sem megy egyik napról a másikra. Nico Rosberg befektetőként való szerepvállalása és Felipe érkezése is sok munka és előkészület eredménye. Felipével már három éve tárgyalunk, és szerintem ő egy nagyszerű versenyző, remek fickó, aki a személyes jó barátom” – nyilatkozta a Motorsportnak.

Felipe Massa (Fotó: Venturi) Felipe Massa (Fotó: Venturi)
Felipe Massa (Fotó: Venturi) Felipe Massa (Fotó: Venturi)

„Nagyon szerettük volna, ha Felipe csatlakozik, de végül a csapatoknak és neki kellett döntést hozni, én nem szólhatok bele a csapatok versenyzőválasztásába, csak reménykedhetek, hogy megteszik. Szerencsére Felipe remek szerződést kötött Gildo Pastorral (a Venturi elnöke – a szerk.), és ez nagyszerű hír” – örvendezett a korábbi F1-es versenyzőkből hiányt amúgy sem szenvedő bajnokság vezetője.

A Forma–E ötödik, Felipe Massa első szezonjának pontos kezdési időpontját egyelőre még nem határozták meg, annyi viszont már biztos, hogy a brazil mellett más nagy bemutatkozók is lesznek. A BMW például gyári csapatként vállal szerepet, a Mercedes F1-es szaktudását is felhasználva, a HWA-val közösen teljesíti első idényét, míg a Renault helyét a Nissan veszi át az új kiírásban.

Borítókép: Felipe Massa (Fotó: Venturi)

További tartalmak