Musorujsag
Élő Eredmények

„Súlyos döntések” előtt áll vergődő a Williams

„Súlyos döntések” előtt áll vergődő a Williams

Sky Sports, Motorsport-Total
Claire Williams szívfájdalomként éli meg a családi csapatuk idei mélyrepülését, és közelgő súlyos döntéseket emleget. Eljött a gyökeres átszervezések és tisztogatások ideje Grove-ban?

A konstruktőri bajnokság utolsó helyén szerénykedik a Williams csapata. Nem ez az első alkalom, hogy gödörben vannak, a mostani mégis minden eddiginél fájóbbnak tűnik. 2013-ban szintén borzalmas szezont teljesítettek, aztán a 2014-es gyökeres megújulásuknak és a szabályváltozásoknak hála hirtelen életre keltek, s visszakerültek az élmezőnybe. Ma viszont már láthatjuk, ez nem a fordulatot hozta meg számukra, hiába helyezték új alapokra a csapatukat, szerződtettek új szakembereket, szereztek új támogatókat, az új felállás mellett is képesek voltak visszasüllyedni idáig, ami különösen aggasztó.

Idei gyengélkedésük alapvető okát az jelenti, hogy gyökeres koncepcióváltás mellett döntöttek a télen, és a remélt előrelépés helyett egy szörnyszülöttet kaptak, amit fél év alatt sem sikerült kijavítaniuk. Emellett viszont számos más területen is megkérdőjelezhető utat választottak. Ma már egyértelmű hibának tűnik, hogy Paddy Lowe technikai igazgató és pár másik szakember érkezésével egy időben kezdtek neki egy ilyen volumenű irányváltásnak, miként az sem volt túl szerencsés lépés a részükről, hogy egy ilyen változás mellé két rutintalan, fiatal versenyző mellett tették le a voksukat, akiknek még akkor is sokat kéne tanulniuk, ha egy olajozottan működő gépezet állna mögöttük, s egy tökéletesen ismert és kiismerhető autót tennének alájuk.

A csapat hivatalosan helyettes főnökként irányító Claire Williams Silverstone-ban nem titkolta, fáj neki a kialakult helyzet. „Ez egy nagyon nehéz, szívszaggató, kicsit lélekölő időszak is számomra. Ez egy családi csapat, Négy évtized óta a családunk viszi, sok mindent feláldoztunk az évek során az istálló naggyá tételéért, és ezért sokat vissza is kaptunk. Kiváltságosnak érezhettük magunkat, hogy a családunk ilyen módon kiveszi a részét ebből az elképesztő sportágból. Én 2013-ban lettem helyettes csapatfőnök, és úgy éreztem, hozzátehetek valamit ehhez. Szerintem tettem is pár dolgot a helyzet megfordításáért, hogy visszakerüljünk oda, ahová szeretnénk. Az idei év viszont nem valami nagyszerű, ami egy figyelmeztető jelzés. 2014-ben és 2015-ben két harmadik helyet szereztünk, 2016-ban és 2017-ben két ötödik helyet, most pedig gödörbe kerültünk.”

Claire Williams (fotó: XPB) Claire Williams (fotó: XPB)

A gárda máig utolsó világbajnoka, Jacques Villeneuve szerint van is min elgondolkodnia a csapatot alapító Frank Williams lányának. A kanadai nemrég kijelentette: „Ez a csapat halott. Semmit sem látok, nem is irányítja őket senki.”

Ő a legnagyobb hibának azt tartja, hogy Claire vette át a családi vállalkozást. Williamsnek két fia is van, Jamie nem foglalkozik a motorsporttal, Jonathan viszont egy ideig egy GP2-es csapat, az iSport résztulajdonosa volt, amelyből például Timo Glock került fel az F1-be. Őt az apja állítólag nem tartotta elég keménykezűnek az irányítás átvételéhez, ezért bízta inkább a céget nővérére, Claire-re, míg neki manapság be kell érnie azzal, hogy a korábbi mérnökkel, Dickie Stanforddal a történelmi autók kétfős részlegét vezeti.

Claire Williams meg sem próbálja tagadni, hogy a csapat helyzetéért őt is felelősség terheli – de mindenki mást is. „Bármilyen sportág bármely csapata keresztül megy ilyen időszakokon. Nekem nagyon nehéz végignéznem ezt” – ismerte el. „Mindannyian feltesszük a kezünket, vállaljuk a felelősséget, nem utolsósorban nekem is szerepem van ebben, és mindenkinek magába kell néznie, el kell érnie, hogy a legjobb munkát nyújtsa a csapatért, mert ez a gárda megérdemli, hogy a Forma–1-ben maradjon. Azért vagyunk itt, mert szeretjük az autóversenyzést. Olyan helyzetet kell teremtenünk a Williamsnél, amely fenntarthatóvá teszi a csapatot, és meghatározóvá a sportágon belül, megőrizve a státuszunkat. Ez számomra rendkívül fontos.”

A hasonlóan nagy múltú, de mostanság szintén süllyedőben lévő McLarennél a sikertelenség fejek hullásához vezetett. Villeneuve szerint a Williamsnél is ennek kéne következnie. „Ha egy csapatot így vezetnek, mindenekelőtt a piramis csúcsán kellene körbenézni. A fejétől bűzlik a hal. Teljesen vakok, ha arról van szó, hogy be kéne látniuk, hol is tart a csapat valójában. Be kéne látniuk, hogy ezt a zavart ők teremtették maguknak. És nem is látom, hogy ebből hogyan fog kijönni a csapat. Egyszerűen fogalmam sincs” – elmélkedett.

A gárdánál szintén versenyző, őket jelenleg tanácsadóként segítő Alexander Wurz is úgy látja, most már kevés pár személycsere és némi átszervezés. „Ha mindent azon régi folyamatok szerint alakítasz tovább, amelyek ehhez a rossz autóhoz juttattak, akkor semmi sem fog változni. Meg kell nyomni az újraindító gombot az aerodinamikai részlegen” – konkretizált az osztrák.

Ezt bizonyos szempontból már meg is tették. A nemrég még megváltóként szerződtetett Dirk de Beer máris távozott az aerodinamikai részleg éléről, emellett más személycserék is történtek. És mint azt Claire Williams előrebocsátotta, e folyamat még nem ért véget. „Ahhoz, hogy változást mozdíts elő, meg kell hoznod pár súlyos döntést, és mi jelenleg ezen a folyamaton megyünk keresztül” – nyilatkozta, hozzátéve azonban, hogy olyan nagy tisztogatásra talán mégsem fog sor kerülni. „A teljes belső struktúránkat és az összes folyamatunkat felülvizsgáljuk. Ez a munka még tart, szóval új bejelentések egyelőre nem várhatók. De leginkább arról van szó, hogy házon belül keressük a tehetségeinket.”

Paddy Lowe (Fotó: XPB) Paddy Lowe (Fotó: XPB)

A technikai igazgató Paddy Lowe-t mindazonáltal kérdezték arról, biztosnak érzi-e a pozícióját. „Igen, tovább fogok dolgozni, amilyen keményen csak tudok. Teljes elhivatottsággal. Persze egy-két dolgot ma már másképpen csinálnék. De az életben ez gyakran van így” – ismerte el.

Nagy kérdés, képes-e kivezetni a gárdát az alagút sötétjéből. Lowe bár kiváló szakember, és az aktuális mezőny egyik legtapasztaltabb mérnöke, nagy sikereit mindig egy őt körülvevő csapat láncszemeként érte el, sosem magányos harcosként. A Mercedesnél úgy ült bele a technikai vezetői székbe, hogy a gépezetet Ross Brawn már előre összerakta és működésbe hozta, így neki „csak” irányítania és fejlesztenie kellett.

Ő maga is elismeri, a williamses kihívás a közel három évtizedes F1-es tapasztalata ellenére újdonság számára. „Voltak már más jellegű nagy kihívásaim is, de bizonyos szempontból ez a legnagyobb. Ez egy új kihívás számomra, de ez egy éve is igaz volt. Szerencsés voltam a pályafutásom során, mert mindig olyan csapatoknál dolgoztam, amelyek az élmezőnybe tartoztak. Mindig a legjobb tízben voltunk, a mezőny első felében, vagy az élen. Ez tehát újdonság számomra, új feladat, és folyamatosan tanulok.”

Sok ideje viszont nem lesz rá. A Williamst 2018 végén elhagyja főszponzora, a Martini, és ha ilyen szinten teljesítenek, nem lesznek vonzóbbak az új támogatók számára. Emellett a konstruktőri helyezések után járó bevételük is csökkenni fog, ami egyre csak növeli rajtuk az amúgy sem kicsi anyagi nyomást.

A helyzetük pedig nem is látszik javulni. Lowe és emberei talán már megkezdték az idei autó helyrehozatali folyamatát, ám a silverstone-ihoz hasonló szárnyhibák azt mutatják, nem igazán haladnak előre. Ezt Williams is elismeri. „Úgy nem juthatsz a legjobb tíz közé, hogy egy sor problémád van. Az világosan látszik, hogy az aerodinamikai csomagunk a kulcsa e problémáknak, és hogy az előrelépés feltétele az aerodinamikai teljesítmény kijavítása lesz. Ahogy belevágtunk a helyrehozatali programunkba, újabb problémákkal szembesültünk, az autónak számos gyenge pontját beazonosítottuk” – mutatott rá.

Vajon ők képesek rátalálni a Villeneuve által nem is látott kiútra? És meddig fognak elmerészkedni azokkal a súlyos döntésekkel?

Borítókép: Williams (fotó: XPB)

További tartalmak