Musorujsag
Élő Eredmények

Vettel: Mindig védeni fogom a csapatot!

Vettel: Mindig védeni fogom a csapatot!

FIA, Auto Motor und Sport
Talán hibásnak bizonyult a választott stratégiájuk, Sebastian Vettel nem hajlandó szemrehányást tenni a Ferrarinak, inkább örül, hogy megpróbálták. Érvei, és a módszer, amivel a Mercedes csapdába csalta őket.

A stratégiájával akarta megnyerni a Szingapúri Nagydíjat a Ferrari, ám ehelyett a stratégiájával vesztette el a második helyet. Sebastian Vettel a rajt után megtette a magáét: sikeresen felzárkózott másodiknak Lewis Hamilton mögé. Az első etapot a brit erősen visszafogott tempóban tette meg, és csak a 12. körben taposott a gázba, ekkor kezdett elhúzni a ferraristól. A vörösök ezt látva gyors elévágási kísérletbe kezdtek. Egy Sergio Pérez mögötti 5 másodperces hézagot néztek ki a mezőnyben, oda küldték kerékcseréje után Vettelt, aki azonban hiába teljesített erős kivezető kört a tiszta terepen, így sem tudott a következő körben szintén kereket cserélő Hamilton elé kerülni.

A száguldás közben ráadásul hamar utolérte a mexikóit, akit csak egy körrel később tudott megelőzni. Éppen annyi időt veszített, hogy a vezető hármasból utolsóként kiálló Max Verstappen is elé került a boxutcából visszajövet. Két szék közt a pad alatt találta magát a Ferrari. És ha ez még nem lett volna elég: Hamilton sikeres támadásához a gyorsabban melegedő ultralágy gumit adták Vettelnek, ami egy körön talán jelentett némi előnyt, a verseny egészét tekintve óriási hátrány volt, hiszen az abroncsok a végére teljesen elfogytak.

Túlságosan agresszívek voltak? A következményeket látva elmondható: a Ferrari egyetlen meghatározó pillanatért hányt fittyet a verseny egészének alakulására, és olyannyira akarta az első helyet, hogy sem azzal nem foglalkozott, jelent-e rájuk veszélyt valaki hátulról, sem azzal Vettel előzés esetén hogyan védi ki Hamilton támadásait az ultralágy gumin, melyről a német kezdettől fogva nem hitte, hogy bírni fogja a célig.

Sebastian Vettel (fotó: MTI/EPA) Sebastian Vettel Lewis Hamiltonra vadászott, de Max Verstappen őt ejtette el (fotó: MTI/EPA)

Hatalmas hiba, mondhatnánk a kívülállók „okoskodásával”, ám Vettel – még ha el is ismeri, hogy ezen úszott el minden – nem kárhoztatja a csapatát. „Én örülök, hogy megpróbáltuk megnyerni a versenyt. Ezen a pályán nehéz előzni, ezért valami mást kellett kitalálni. Csalódást keltő az eredmény, mert azt gondoltuk, erősek leszünk, és nem voltunk annyira.”

A négyszeres bajnok a futam után azt emlegette, nem versenyeztek megfelelő módon, ám hibát és hibást sem nevezett meg. „Mindig védeni fogom a csapatot” – jelentette ki. „A döntések, amilyeneket a versenyen hoztunk, hogy próbálkoztunk és agresszívek voltunk, nagyszerűek, amikor beválnak. Most nem váltak be, és ezen el kell gondolkodnunk. De hiszem, hogy láttunk valamilyen lehetőséget, és ezért próbáltuk meg. Az autóban ülve nehéz átlátni mindent, mert nem tudhatod, hová fogsz visszatérni a pályára. Agresszívek voltunk, mert előre akartunk kerülni, és számításba vettük, hogy keresztül kell vágnunk a forgalmon, amely miatt végül elvesztettük a második helyet is. Amikor nem válik be, mindig könnyű kritizálni, de én mindig védelmezni fogom a választásunkat.”

„Összességében nagyon erős a csomagunk, Kimi és én is versenyképesek voltunk az edzéseken, csak éppen a harmadik és ötödik helyen értünk célba a versenyen. A tempónk alapján nem ide tartozunk, és erre gondolok, amikor azt mondom, nem hoztunk ki mindent magunkból.”

Sebastian Vettel és Max Verstappen (fotó: MTI/EPA) Sebastian Vettel és Max Verstappen (fotó: MTI/EPA)

Így ejtette csapdába ellenfelét a Mercedes

Fölmerült, egy félreértés is közrejátszhatott a Ferrari elévágási kísérletében. Vettellel versenymérnöke a 11. körben közölte, hogy Hamilton a gumik elhasználódásáról tájékoztatta csapatát. A Mercedes később tréfálkozott is az esettel a Twitteren, elárulta ugyanis, hogy Hamilton rádiózását félrehallotta az ellenfél: Hamilton valójában azt mondta nekik, hogy a gumik még bírni fogják. Vettelt viszont mindez nem zavarta össze, számára nyilvánvaló volt a helyzet. „Nem hittem el, azt mondtam, nem igaz, mert elég lassan haladtunk az elején, aztán Lewis úgy döntött, nyomni kezdi” – mondta.

Rámutatott, ő kezdettől fogva érezte, milyen taktikával próbálkozik a Mercedes, hogy az élről irányítva szándékosan lassítanak. Hogy Hamilton mennyire visszafogta a tempót, arról a köridői tanúskodnak: a 9-11. körökben még 1:47 felső tartományában autózott, aztán gondolt egyet, és hirtelen 1:45,5-ös, majd 1:44,9-es köröket repesztett, vagyis 2-2,5 másodperccel növelte a sebességét. A tudatos lassításnak három előnye is volt. Egyfelől szabad volt előtte az út, így óvni tudta a saját gumiját a későbbi támadáshoz, másfelől közel tartotta magához Vetteléket, akik a turbulenciában kevésbé tudtak vigyázni a gumijukra, harmadrészt az élboly sem húzott el igazán a követőktől, így nem volt sok „hézag” a mezőnyben, ahová a csapatok a kerékcserék után pozicionálni tudták versenyzőiket. És ha volt is ilyen üres terület, kicsinek bizonyult – mint azt megmutatta Vettel esete is Pérezzel.

Mindez azt sugallja, hogy a Mercedes próbálta csapdába csalni a Ferrarit, végig sakkban tartva őket. Egyik mérnökük az Auto Motor und Sportnak meg is állapította, innen nézve a Ferrarinak valóban a választott út volt az egyetlen lehetősége: „Ez a húzás ésszerűnek tűnt” – ismerte el.

Sebastian Vettel és Lewis Hamilton (fotó: MTI/EPA) Sebastian Vettel és Lewis Hamilton (fotó: MTI/EPA)

Vettel szerint a fő gondot az jelentette, hogy nem voltak elég gyorsak, amikor Hamilton elkezdett meglépni tőlük a 12. körtől. „Lewis választhatta meg a tempót, mi pedig kicsit lemaradtunk, ami azt mutatta, hogy nem vagyunk elég gyorsak. Amikor az élen haladsz, könnyebb dolgod van, mert senki sincs előtted, beoszthatod a gumikat, és te döntöd el, mikor kapcsolsz rá. Mi hátul voltunk, végig készen kellett állnunk, és ha túlságosan lemaradsz, sokat veszítesz. Emellett a gumidat is jobban elhasználod, mint az elöl haladó – még lassú tempónál is. Szóval nem volt ez meglepetés. Jól játszott, jól valósították meg. Mi valamivel próbálkoztunk, ami nem vált be, ennyi történt. Onnantól pedig már hátrányban voltunk, védekeznünk kellett” – magyarázta el Vettel, miért nem tudja okolni kényszerhelyzetbe került csapatát a taktikai mellényúlásért.

Az már más kérdés, hogy egy másfajta kényszerhelyzetért nagyon is hibáztathatják magukat: vasárnap azért volt muszáj agresszívnek lenniük, mert a bajnokságban a korábbi hibák miatt jelentős hátrányban vannak, így minden versenyen támadásra, kockázatvállalásra vannak ítélve. Ilyen helyzetben valóban nem gondolkodhatnak sokat, ha akár csak egy kis lehetőség is megnyílik előttük.

Nem a pénteki hibán múlt

Vetteltől azt is megkérdezték, a pénteki hibájának volt-e köze a versenyük alakulásához, a taktikájuk megválasztásához. A második szabadedzésen történt falnak koccanása miatt nem volt módja hosszú etapokkal készülni a futamra. Szerinte viszont az ultralágyas etapja éppen azt bizonyította, hogy a kihagyás nem jelentett hátrányt.

„Nem volt az, egyáltalán. Elég kört teljesítettünk a stratégia összeállításához. Nem jó, ha kihagysz valamennyit, de szombat délelőtt elsők voltunk az edzésen, és nem gondolnám, hogy ez nagy különbséget jelentett. Emellett már a szezon vége felé járunk, eleget tudunk a gumikról, arról, mit olvashatunk ki a többiek teljesítményéből, minden információnk megvan, és azzal, hogy mi teljesítettük a legtöbb kört egy kevésbé tartós gumival, bizonyítottuk, hogy nincsenek gondjaink a gumikkal. Csak másképpen kellett felosztani a versenyünket, mint a többieknek” – magyarázta. az ultralágy gumin mindenkinél több, 56 kört teljesítő ferraris.

Borítókép: Sebastian Vettel (fotó: MTI/EPA)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Vettel: Ilyen versenyzéssel nem volt esélyünk
A támadásba menekültek, de ezzel csak tetézték a vereséget – a Ferrari megkérdőjelezhető stratégiával a maximális kármentés lehetőségétől is megfosztotta önmagát.
F1 Hírek