Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton megfordítaná a menetirányt Szocsiban

Hamilton megfordítaná a menetirányt Szocsiban

Motorsport-Total
Merőben szokatlan javaslattal állt elő Lewis Hamilton az orosz pálya előzési problémájának megoldására: csak meg kéne fordítani a menetirányt?

Az idei szezonra az FIA a nehezebbé vált előzések miatt meghosszabbította a szocsi versenypálya DRS-zónáit. Bár Max Verstappen „kés a vajon” produkciója megmutatta, nem lehetetlen küldetés a pozíciónyerés, az felzárkózásából is kiderült, hogy komoly tempókülönbség kell a sikeres előzésekhez – úgy másfél másodperc. Miközben ő az 5. helyig kapaszkodott előre a 19. rajtkockából, az élen kevésbé volt mozgalmas a küzdelem. Sebastian Vettel Lewis Hamiltont és Valtteri Bottast sem volt képes támadni, bármennyire is került közel hozzájuk, míg a két Mercedes Max Verstappen mögött ragadt, amikor a holland eltérő gumitaktikájának köszönhetően az élen haladt. Sikeres előzést Hamilton tudott bemutatni Vettel ellen, ám ahhoz a DRS segítsége mellett az is kellett, hogy a Ferrari az előző körökben teljesen lemerítette az ERS-ét.

Szocsi évek óta problémás az előzések szempontjából, ám Lewis Hamilton most erre egy egyszerű, mégis rendhagyó ötlettel állt elő: haladjanak rajta az ellenkező irányban. „Az utolsó szektorra annyira felmelegszenek a gumik, hogy alig tudod követni a másik autót. Így a következő egyenesben képtelen vagy támadást indítani. Ha viszont fordított irányban haladnánk, előbb jönne a lassú szektor, aztán a gyorsabb szakaszok” – indokolta javaslatát. „Azt nem tudom, ez mekkora különbséget jelentene, de máskülönben valamit változtatni kéne a pályán ahhoz, hogy lehessen rajta versenyezni. Egy körön remek a pálya, csak éppen nem a versenyzésre való.”

A változtatás szükségessége a versenyzői eligazításon is téma volt. Többen is kérték Charlie Whiting versenyigazgatót, hogy fontolja meg a módosítást. Többek között a DRS-zóna meghosszabbítását is javasolták. Daniel Ricciardo a téma kapcsán viccesen meg is jegyezte: a legjobb lenne, ha véget sem érne a zóna… Hamilton szerint elég lenne, ha kicsivel korábban kezdődne a mostaninál. „Ez előzést provokálna ki. Ahhoz, hogy itt előzni tudj, 1,4 másodperccel kell gyorsabbnak lenned az előtted haladónál. A versenyen ilyen nem fordult elő.”

Fotó: XPB Fotó: XPB

Hogy ez érne-e valamit, arról nincs mindenki meggyőződve a résztvevők közül. Whiting a versenyzők véleményét pénteken ugyan meghallgatta, ám jelezte, hogy a DRS-zónákat legfeljebb a következő évre tudják módosítani, hiszen ehhez át kell helyezni a pályába épített szenzorokat. A versenyigazgató szerint a valódi megoldást amúgy sem az előzési zónában kéne keresni. „A gumik ezen a pályán sajátosan viselkednek, és szerintem emiatt nehezebb előzni” – vélekedett, utalva a sima aszfalt és a kanyarok által jelentett terhelés kombinációjára. „Természetesen fogunk foglalkozni a témával. Ki fogjuk elemezni, mik lehetnek az okok, mik a tapasztalatok, és miért nem megy Szocsiban az előzés” – ígérte.

Ami viszont Hamilton irányfordító javaslatát illeti, rámutatott, ez jóval bonyolultabb feladat lenne annál, mint hogy átfessék a rajtrácsot és áthelyezzék a rajtlámpát. Amennyiben a kanyarokat fordítva teljesítenék, a bukótereket, a falak elhelyezését is módosítaniuk kéne, vagyis ugyanúgy komoly átalakításokra kényszerülnének, mintha módosítanának egy-egy pályaszakaszon.

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak