Musorujsag
Élő Eredmények

Lefokozva, emelt fővel: Bottas nem vár könyöradományt

Lefokozva, emelt fővel: Bottas nem vár könyöradományt

Auto Motor und Sport, Autosport, Mercedes
A Red Bull csapatfőnöke nem érti, miért lepődött meg Valtteri Bottas azon, hogy a Mercedes elvette tőle a szocsi győzelmet. A finn nem vár „kárpótlást”, főnöke pedig a csapatszellemét dicséri.

„Összezavarodtam” – nyilatkozta Valtteri Bottas a szocsi második helye után, utalva a Mercedes által a verseny közepén kiadott csapatutasításra, mely révén Lewis Hamiltoné lett a győzelem. Nem volt boldog, amikor a leintés után visszatért a boxutcába, még a 2-es számú táblát is felöklelte Mercedesével. „Kissé össze voltam zavarodva” – magyarázta később. „Nem terveztünk ilyesmit, nem is tervezhettünk. A verseny előtt általában mindent előre átbeszélünk, hogy milyen eshetőségre hogyan reagáljunk. Ami történt, arra viszont nem számíthattunk, és nagyon hirtelen döntés volt. Nem vártam ezt, ezért zavarodtam össze kicsit.”

Szavai már csak azért is furcsán hatottak, mert a Mercedes idén több alkalommal is vízhordóként alkalmazta őt versenyeken (elég csak Magyarországra gondolni), és már az ő sikerét hozó időmérő edzés után is arról ment a találgatás, sort kerít-e csapatuk a bajnokság szempontjából logikusnak tűnő helycserére. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke egyetértett Toto Wolffék múlt vasárnapi döntésével, azt viszont nem értette, Bottas min lepődött meg. „Én úgy tudom, Bottas nem volt valami boldog. De tudható volt, hogy megbeszélik ezt a verseny előtt. Nem érhette őt meglepetésként. Én azon lepődtem volna meg, ha bárkit is meglepetésként ért volna. Könnyű elfelejteni, hogy az F1 egy csapatsport, és hogy a versenyzők végső soron a csapatért versenyeznek. Szerintem őt inkább az zavarhatta össze, hogy előzetesen nem tisztázták ezt a futam előtt.”

Bottas elárulta, leginkább az tévesztette meg, hogy a 25. körig, amikor félre kellett állnia, semmit sem mondott neki a csapat arról, mik a terveik. „Kicsit a kommunikáció hiánya zavart a helycsere megtörténte előtt. Csak annyit mondtak, hogy meg kell előznöm Verstappent. És szerintem sikerült is volna, elég gyors voltam hozzá, egyre közelebb kerültem. Erre hirtelen félre kellett állnom Lewis elől. Ez az utasítás kissé összezavart.”

Valtteri Bottas és Lewis Hamilton (fotó: XPB) Valtteri Bottas és Lewis Hamilton (fotó: XPB)

Az nem érhette váratlanul, hogy segítenie kellett Hamiltonnak, hiszen a futam során korábban kétszer is megtette. Először a rajtnál, ahol az előzetes megállapodás értelmében szélárnyékot biztosított csapattársának, aki ezzel tudta csak visszaelőzni Sebastian Vettelt. Aztán akkor is besegített, amikor Vettel a kerékcseréknél Hamilton elé került. Tudatosan lelassította a Ferrarit a két bajnok összecsapását megelőző körben, hogy Hamilton támadhassa őt. „Visszavettem a tempóból, hogy Lewis újra fel tudjon zárkózni Sebastian mögé. Az utolsó szektorban aztán újra a gázba tapostam, hogy Vettel ne tudja használni a DRS-ét. Sikerült” – mesélte Bottas.

Horner szerint ezek alapján nem kérdés, mi Bottas „titulusa” a Mercedesnél. „Elég egyértelmű a szerepe idén. Nem kell atomfizikusnak lenned ahhoz, hogy kitaláld ezt…”

Toto Wolff csapatfőnök nyíltan ugyan nem mondta ki, hogy ő a második számú versenyzőjük, Szuzukára készülve így is megdicsérte a becsületes hozzáállását. Egyúttal viszont jelezte, kerülhet még sor hasonló helycserékre, ha úgy adódik. „A csapat erejét az mutatja meg, hogy az egyének milyen áldozat vállalására készek a csoportért. Valtteri hajlandó volt feláldozni a szocsi győzelmét, hogy bebiztosíthassuk a kettős győzelmünket és mindkét bajnokságban növelhessük az előnyünket. És azt mondja, holnap is kész megtenni ugyanezt” – fogalmazott az osztrák. „Ez mindent elárul arról, milyen szint, becsületesség és tartás jellemzi őt. Valtteri Szocsiban bizonyította, hogy egy futamgyőzelemre képes versenyző, hiszen megszerezte a pole pozíciót, irányította a versenyt, és megvolt a tempója a győzelemhez. És azt is megmutatta, mekkora csapatjátékos, amikor szükségünk van rá a bajnokság végső fázisában.”

„Nem volt egyszerű döntés, de a helyes döntés volt a pontállás szempontjából. Már mindannyian voltunk ilyen helyzetben, amikor egymásnak ellentmondott a fejünk és a szívünk, de minden egyes döntésnek megvan a maga kontextusa, és talán a folytatásban is fogunk még nehéz helyzetekkel szembesülni. De egységes csapatként összetartunk” – próbálta a jó oldaláról közelíteni a kérdést Wolff.

Valtteri Bottas és Lewis Hamilton (fotó: Daimler Media) Valtteri Bottas és Lewis Hamilton (fotó: Daimler Media)

Bottas elődje, Nico Rosberg biztosra veszi, hogy a történtek nyomot hagynak a finnben. „Az kemény tud lenni, amikor második számúvá válsz. Kívánom neki, hogy gyorsan talpra álljon, és az utolsó versenyeken legyen pár igazán nagyszerű eredménye! Az önbizalma viszont sérülni fog, és ezt nagyon nehéz lesz újra megerősíteni.”

Bottast viszont kemény fából faragták, és meg is tudja érteni, mi miért történt. „Biztosra veszem, hogy Totónak nem volt könnyű meghozni ezt a döntést, egy csapatfőnöknek sem az. Gondolnak rám és Lewisra is, versenyzőként, emberként is, de dönteniük kell. A szezon úgy alakult, ahogyan, ezért vagyunk ebben a helyzetben.”

Mint mondta, most szívességet tett csapatának, ám ezért a későbbiekben nem várt törlesztést, sem könyöradományokat. „Nem várok érte semmit a csapattól. Ha nyerek, megérdemelten akarok nyerni, a puszta versenyzés révén” – jelentette ki eltökélten.

181002 idotabla JapanGP fenyelt

Borítókép: Valtteri Bottas és Lewis Hamilton (fotó: XPB)

További tartalmak