Musorujsag
Élő Eredmények

Alonso: Szégyelld magad, Forma–1, szégyelld magad!

Alonso: Szégyelld magad, Forma–1, szégyelld magad!

RaceFans, BBC
Fernando Alonso egyszerűen „rossznak” nevezte a Forma–1-et a szuzukai büntetése után, ám mint kiderült, csapatának mondott ennél cifrábbakat is…

„Ez is csak azt bizonyítja, milyen rossz a Forma–1” – nyilatkozta Fernando Alonso múlt vasárnap Japánban. Arra utalt, hogy a futam elején Lance Stroll-lal történt incidense során mindkettejüket megbüntették: a kanadait mert leszorította őt a pályáról, őt pedig mert jogtalan előnyre tett szert az emiatti pályalevágása során.

Kiderült, a spanyol a sajtónak nyilatkozva még vissza is fogta magát. A nyilvánosságra került csapatrádiózásból tudniillik megtudhattuk, ennél keményebben is kritizálta a sorozatot, ám szavai – nem meglepő módon – nem kerültek adásba. Az nem lett volna túl jó reklám…

Alonso már Stroll leszorítós manővere után panaszkodott mérnökének. „A Williams leszorított a kavicságyba az utolsó sikánnál, és én levágtam a sikánt, de nem nyertem vele pozíciót. De leszorított a kavicsba” – mondta paprikásan. Mérnöke megerősítést kért, hogy jelenthessék az esetet az FIA-nak, ami után a spanyol még hozzátette: „Ugyanez történt Gaslyval, ő is leszorított a pályáról az utolsó sikánnál. Mondjátok meg, mit tegyek a pozíciómmal! De ha leszorítanak a kavicságyba, mit tehetnék, ember?”

Alonso mérnökének megjegyezte , a versenyzői eligazításon is esett szó a leszorításról, és arról állapodtak meg, hogy ilyesmit nem lehet tenni, különösen nem féktávon. A McLaren ezek után közölte versenyzőjével, jelentik az esetet Charlie Whitingnak, aki aztán továbbította is azt a bíráknak. Ők viszont nemcsak Stroll megmozdulását vizsgálták és büntették meg, hanem Alonsóét is, aki a többi pályalevágóval ellentétben nem a régi sikánt használva kanyarodott vissza, hanem azt is átvágta, s a kavicson és füvön, csak az utolsó kanyarnál tért vissza a pályára.

Alonsónál akkor szakadt el végleg a cérna, amikor közölték vele, kiállásakor 5 másodperces büntetést kell letöltenie a Stroll-eset miatt. „Szégyelld magad, Forma–1! Szégyelld magad! Szép munka…” – méltatlankodott, majd megismételte: „Szép munka… Leszoríthatunk másokat – szép munka! Szégyelld magad, Forma–1!”

Fernando Alonso (fotó: MTI/EPA) Fernando Alonso (fotó: MTI/EPA)

Az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting a futamot követően elmagyarázta, bármennyire is igazságtalannak érzi büntetését Alonso, két különböző szabálysértésről volt szó. Emellett arra is utalt: csak mert valaki ellen szabálytalanságot követnek el, az még nem jogosult arra, hogy maga is szabálytalan legyen.

A már csak négy nagydíjhétvége erejéig F1-es versenyző Alonso lelki állapotáról mindent elárul a vasárnapi jelenetsor. Miután a McLaren az év második felére teljesen súlytalanná vált, és visszaesett a mezőny végén lévő Williams szintjére, a spanyol számára érezhetően már minden mindegy, és gyakran tűnik megkeseredettnek is, akinek valóban elege van már a királykategóriából. Szocsiban szintén Stroll-lal harcolt a pozíciókért, amikor mérnöke helyzetjelentésére reagálva csak annyit felelt: „Tizenötödik vagyok, szóval egyáltalán nem érdekel.” A futamot követően pedig a csapatát bírálta, mondván, hogy már annyi ambíció sincs bennük, hogy a verseny leggyorsabb körét megpróbálják megszerezni.

Számára alighanem valódi felüdülést jelent, hogy ezen a hétvégén a sokat kritizált F1 helyett a sokat dicsért WEC-sorozatban szerepelhet. Fudzsiban a 6 órás versenyen a szenvedés helyett egy újabb győzelemre van kilátás számára az LMP1-et uraló Toyota-csapattal.

Fernando Alonso (fotó: MTI/EPA) Fernando Alonso (fotó: MTI/EPA)

Ami a szuzukai büntetését illeti, bírálata ugyanakkor nem tűnik jogtalanak, mert bár tény, hogy szándékosan rövidítette le a kelleténél jobban a pályát, az FIA ténykedése így is vetett fel kérdéseket a múlt hétvégén.

A korábbi versenyző, Jolyon Palmer a BBC-nek írt értékelőjében rá is mutatott: furcsa, hogy miközben az efféle kisebb incidenseket szorgosan büntetik, elnéznek olyan veszélyes megmozdulásokat, mint Kevin Magnussené Charles Leclerc ellen, melynek nagy tempónál történt ütközés lett a vége. „Véleményem szerint a kerék a kerék elleni vitatható incidensekkel elnézőbbnek kéne lenni. Az F1 2018-ban nem hozott sok előzést, és emiatt kár, hogy a versenyzőket olyan gyakran büntetik a kerékkoccantós baleseteknél. Az viszont furcsának hat, hogy Magnussent eközben az utolsó pillanatos, nagy tempónál elkövetett bemozdulásáért nem büntették meg. A bírák dolga nehéz, és mindig lesznek elégedetlenkedők, de én szeretnék kevesebb büntetést látni a szoros csatáknál” – ecsetelte a brit.

Borítókép: Fernando Alonso (fotó: MTI/EPA)

További tartalmak