Musorujsag
Élő Eredmények

Hibás döntések sora miatt maradt el a Mercedes-buli Austinban

Hibás döntések sora miatt maradt el a Mercedes-buli Austinban

Autosport, RaceFans, Auto Motor und Sport
Több rossz döntés és apróbb hibák szakították meg Lewis Hamilton és a Mercedes Spa óta tartó veretlenségi sorozatát.

Belgium óta először szenvedett vereséget a Mercedes, Austinban ráadásul a Ferrari mellett a Red Bull is legyőzte őket. Hosszú idő óta először mutatkoztak sebezhetőnek, mégpedig több szempontból is. Taktikájuk nem működött, emellett súlyos problémáik voltak a hátsó gumik hólyagosodásával is, versenyők pedig igazolta, nem csak a Ferrari tud örvénybe kerülni, amely lefelé húzza őket. Toto Wolff csapatfőnök tanulságként kijelentette: egyszerűen túl sokat hibáztak a hétvégén.

De mik voltak ezek a hibák? Lewis Hamilton szerint a látszónál több oka volt annak, hogy elmaradt a bajnoki ünneplésük. Az egyik az volt, hogy vasárnap délelőtt, pár órával a verseny előtt szerelőiknek mindkét autóban ki kellett cserélni a vízpumpát, miután Valtteri Bottasnál szivárgást észleltek. E kapkodás megzavarta a felkészülésüket. „Látható volt, hogy az autónk millió darabban volt, ami nem volt ideális a verseny előtt. Talán ha nem kellett volna sort kerítenünk erre délelőtt, akkor a versenyünk is másképpen alakult volna egy kicsivel” – vélekedett a brit.

Mint mondta, emellett az autójával is volt probléma, amit a futamon egy sérülés súlyosbított. „A Ferrari javult valamennyit, mi lassultunk. Megkértem a mérnököket, hogy ássanak mélyre az okokért. Emellett a versenyen némi törmelék okozott valamennyi kárt a padlólemezben, és ezek az apróságok összeadódtak. Pár tized a padlólemez sérülése miatt, és volt még egy másik problémánk is, amiről nem tudom, mennyit jelentett időben.”

E gondokat még nem teljesen sikerült megérteniük. Azt már szombaton érezték, hogy nem jól választották meg autójuk leszorítóerejét, ami miatt a Ferrari sok időt nyert velük szemben az egyenesekben. Azt is biztosra veszik, hogy sem a vasárnapra felmelegedő idő, sem az nem tett nekik jót, hogy a Pirelli a verseny napjára 1,5 psi-vel növeltette a hátsó abroncsok nyomását. Ez utóbbira a Mercedes az első szárny meredekségének csökkentésével reagált, ám autójukat ez csak érzékenyebbé tette a forgalomban. Hamilton még a lekörözésekkel is szenvedett, hát még akkor, amikor előbb Kimi Räikkönent, aztán Max Verstappent érte utol és üldözte körökön keresztül. „Amikor öt másodpercen belülre kerültem, már éreztem a turbulencia hatását. Nagyon nehezen tudtam közeledni, és a gumit is tönkretettem közben.”

Lewis Hamilton (Fotó: XPB) Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

A gumikopás lett aztán a másik fő problémájuk, ami miatt elkerülhetetlenné vált a két kiállás. „A meghatározó az volt, hogy nem volt valami jó a tempónk, és rosszabbul bántunk a gumikkal, mint mások, ami elég ritkán esik meg. Két kiállásra kényszerültünk, mert bizonyos dolgok nem voltak ideálisak az autón. A versenyt megelőzően nem tudtuk, hogy így fog alakulni. Ha nem lettek volna olyan problémáink, amilyenekkel szembesültünk, a gumik elhasználása sem lett volna olyan gyors, mint így. Igazán szenvedtünk, az autót nehéz volt vezetni” – magyarázta Hamilton.

Toto Wolff szerint meglepő volt a gumiproblémáik mértéke. „Tudtuk, hogy ez gondot okozhat, de az első etapon jók voltunk a szuperlágyon Kimi mögött. Aztán föltettük a lágyat, és elsőre még mindent az irányításunk alatt tartottunk, de aztán Lewis elkezdte jobban nyomni, és a gumik hólyagosodni kezdtek. Ez volt az a pillanat, amikor ráébredtünk, hogy bajba kerülünk.”

Ehhez a lehető legrosszabbul illeszkedett a merész stratégiájuk. Már a 11. körben kihívták kerékcserére Hamiltont, hogy kihasználják a virtuális biztonsági autót. Bár Hamilton ezzel valóban nyert 9,5 másodpercet Räikkönennel szemben, ám ezt az időt hamar el is bukta a gumik állapota miatt. Az elvesztett másodpercek pedig nagyon hiányoztak neki a végén, hiszen a futam során kétszer is nehéz helyzetbe került: első etapján 9, a másodikon 12 másodperces hátrányt kellett ledolgoznia a kerékcseréje után az egyszer kiállókkal szemben.

Lewis Hamilton hátsó gumija (Fotó: Formula1/Twitter) Lewis Hamilton hátsó gumija (Fotó: Formula1/Twitter)

Hamilton szerint túl messzire mentek a korai első kiállással. „Kimihez igazodtunk. Ha a boxba hajtott volna, akkor kint maradtunk volna. Muszáj volt az ellentétes taktikát választanunk, mert nem hittük, hogy meg tudjuk őt előzni a pályán.”

A második kiállásnál aztán annak lehetőségét is elszalasztották, hogy még Verstappen elé hozzák vissza a pályára versenyzőjüket. A 32. körben erre még megvolt az esély, ám Hamilton fennakadt Brendon Hartleyn. Ezek után csak a 37. körben álltak ki újra, visszatértükkor Verstappen már rég elhúzott. „Túl sokat akartunk. A győzelem volt a célunk, és Kimi legyőzésére az egyetlen esélyünk a második kiállás eltolása volt” – ismerték el mérnökeik utólag.

Ha megelégedtek volna a 2. hellyel, Bottast pedig behozzák 4.-ként, Hamilton már világbajnok lenne.

Technikai igazgatójuk, James Allison összegzésként megállapította, alapvetően a gyakorlási lehetőség hiánya, vagyis a pénteki esőzés vitte félre hétvégéjüket. „Normál esetben ennél jobb állapotba hozzuk az autót, de a pénteket elmosta az eső, és emiatt nem láttuk a versenyen tapasztalt problémákat. Kegyetlenül ütötték föl a fejüket, és kiábrándító eredményhez vezettek.”

Borítókép: Kimi Räikkönen és Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA)

További tartalmak