Musorujsag
Élő Eredmények

Vettel a Ferrarihoz hívja az exmercedeses barátját?

Vettel a Ferrarihoz hívja az exmercedeses barátját?

Motorsport, Auto Bild
Robert Kubica mellett egy korábbi Mercedes-versenyző is a Ferrari alkalmazásába kerülhet 2019-re: Pascal Wehrleint Sebastian Vettel protezsálja be csapatánál?

Mexikóban maga Robert Kubica erősítette meg, hogy fölmerült a neve a következő évre éppen szimulátorversenyzőket kereső Ferrarinál. Úgy tudni, ha a Williams nem adja neki az egyetlen megmaradt üres ülését, a lengyel elfogadhatja Maranello ajánlatát, és legalább fejlesztőversenyzői minőségében közel maradhat az F1-hez.

Olasz sajtóértesülések szerint azonban nemcsak rá vetett szemet a vörös csapat, de Pascal Wehrleint is szívesen alkalmaznák hasonló szerepkörben, akár Kubicával együttesen. A német ősszel szerződést bontott az őt éveken át támogató Mercedesszel, Toto Wolffék ezzel kívánták segíteni a későbbi elhelyezkedését azt követően, hogy a DTM-ben a csillagos márka kivonulásával állás nélkül maradt. Wehrlein azóta már aláírta szerződését a Forma–E-ben szereplő Mahindra-csapattal, ám mindez nem akadálya annak, hogy a Ferrari szimulátorában alkalmazza őt, hiszen többek között a Red Bullt segítő Sébastien Buemi is szerepel a Forma–E-ben és a WEC-ben.

Wehrlein személye több szempontból is vonzó lehet a Ferrari számára. Egyfelől kiváló barátságot ápol Sebastian Vettellel. Egyes értesülések szerint éppen honfitársa járt közben az érdekében Maurizio Arrivabenééknél, és ajánlotta be őt. Másfelől jól ismeri a rivális Mercedes szimulátorát, de magát a csapatot is, hiszen hiába versenyzett a Manornál és a Saubernél, ez idő alatt, de még idén is folyamatosan kivette a részét a címvédő csapat fejlesztési munkálataiból. Az itt szerzett tapasztalatai és az összevetés lehetősége nem elhanyagolható szempont az olaszok számára.

Sebastian Vettel és Pascal Wehrlein (Fotó: XPB) Sebastian Vettel és Pascal Wehrlein (Fotó: XPB)

Hogy a Ferrarinál milyen fontos szerep jut a szimulátorversenyzőknek, azt idén többször is bizonyították. A jövőre már a Toro Rossónál versenyző Danyiil Kvjat és a Saubernél debütáló Antonio Giovinazzi nem egy gyengébb pénteki edzésnap után segített visszatalálni a helyes útra a csapatnak az összehasonlító szimulációival. Kvjat még az Orosz Nagydíj péntekjén – melyen a Red Bull-lal bejelentették visszatérését – is visszarepült Maranellóba, teljesített pár virtuális kilométert, és felnyitotta a csapat szemét, miért nem működött az autójuk az első két szabadedzésen használt elemekkel és beállításokkal.

Miután most mindketten távoznak, a Ferrarinak égető szüksége lenne az erősítésre. És ha két kiszemeltjük aláír velük, e tapasztalt és neves páros valóban erősítést jelentene.

Az állandó versenyzőknél eközben Charles Leclerc váltja majd Kimi Räikkönent, ami a mérnöki felállásban is változást hozhat. A hírek szerint a monacói versenymérnökének az ezen minőségében több évtizedes tapasztalattal bíró, többek között Jacques Villeneuve-vel, Michael Schumacherrel és Lewis Hamiltonnal is dolgozó Jock Cleart kapja meg, aki ezzel tulajdonképpen visszalép egyet a ranglétrán. Vezető versenymérnöki pozícióját várhatóan az FIA-tól szerződtetett korábbi biztonságtechnikai vezető, Laurent Mekies veszi át.

Borítókép: Sebastian Vettel és Pascal Wehrlein (Fotó: XPB)

További tartalmak