Musorujsag
Élő Eredmények

Vandoorne lesz a Mercedes szimulátoros tesztpilótája

Vandoorne lesz a Mercedes szimulátoros tesztpilótája

Motorsport
Nem szakad el teljesen a Forma–1-től a McLarentől búcsúzó Stoffel Vandoorne, a folytatásban ugyanis ő lesz a Mercedes egyik szimulátoros tesztversenyzője. A fiatal belga örül, hogy a tűz közelében maradhat, így ugyanis jobbak az esélyei egy esetleges visszatéréshez…

Az már korábban eldőlt, hogy Vandoorne a McLarentől való távozást követően a Mercedes által támogatott HWA-istállónál versenyez majd a Forma–E-ben, arról viszont nem szóltak a hírek, hogy a németek F1-es csapatával is kapcsolatban lesz. Abu-Dzabiban viszont elmondta, versenyzői feladatai mellett a Mercedes szimulátorában is dolgozik majd 2019-ben.

Feladatait mindent valószínűség szerint Esteban Oconnal fogja megosztani, aki a szimulátoros teendőkön túl a Mercedes teszt- és tartalékpilótája lesz. Szükség esetén tehát a francia ülhet majd autóba, Vandoorne számára viszont már az is örömteli, hogy nem kell teljesen elszakadnia az F1-től.

Stoffel Vandoorne (Fotó: XPB) Stoffel Vandoorne (Fotó: XPB)

„A szimulátorban fogok dolgozni az F1-es csapattal, a Mercedesnél” – nyilatkozta a belga. „Számomra ez egy izgalmas feladat. Továbbra is érdekelt lehetek az F1 világában a világbajnok csapatnál. Érdekes lépés lesz ez. Biztos vagyok benne, hogy viszek majd néhány friss ötletet, és nekem is nagyon jó lesz látni az eltéréseket, eddig ugyanis csak a McLarennel dolgoztam az F1-ben. Az is izgalmas lesz, hogy egy új környezetben dolgoztok” – tette hozzá.

Reméli, úgy a visszatérés is könnyebb lehet számára, hogy továbbra is naprakész az F1-es autókkal kapcsolatban. „Jó, hogy megmarad az F1-es kapcsolat, mert az ember sosem tudhatja, mit hoz a jövő. Jó, hogy a Mercedesnél dolgozhatok, hiszen tudni fogják, mire vagyok képes. Nem tudjuk, hogyan alakul a pilótapiac a jövőben. Idén eléggé őrült volt. Ki tudja, mit hoz a jövő? Ez megjósolhatatlan. Jó, hogy kapcsolatban maradtam velük, és felkészült lehetek, ha jön valami” – magyarázta.

Ami a Forma–E-t illeti, Vandoorne úgy érzi, ez volt a legjobb opció számára, miután kiderült, hogy az F1-ben nem marad hely számára, főleg úgy, hogy a HWA a Mercedes partnere. „Nagyon sokat beszéltem Toto Wolff-fal, és az egész projekt, valamint a Mercedes is vonzó számomra. Fontos volt, hogy kapcsolatban lehessünk egy gyártóval, és az nagyon kecsegtető, hogy ez a Mercedes. Biztosra veszem, hogy versenyképesek leszünk a jövőben. Ha a Mercedes belevág valamibe, azt mindig komolyan csinálja. Biztos, hogy sok erőfeszítésük lesz ebben a projektben is” – fogalmazott.

Stoffel Vandoorne (Fotó: XPB) Stoffel Vandoorne (Fotó: XPB)
Borítókép: Stoffel Vandoorne (Fotó: XPB)

További tartalmak