Musorujsag
Élő Eredmények

Vettel önkritikus: Nem voltam csúcsformában idén

Vettel önkritikus: Nem voltam csúcsformában idén

FIA
Nem volt rest önkritikát gyakorolni Sebastian Vettel a vesztes 2018-as szezonja végén. Elismerte, nem teljesített csúcsformában a bajnokságban.

Sokan bírálták Sebastian Vettelt a Lewis Hamiltonnal vívott idei bajnoki küzdelem során elkövetett hibái miatt. Miközben egyértelmű, hogy a Ferrari sem volt a helyzet magaslatán, és a Monzát követő félrefejlesztéssel alaposan megnehezítette a német dolgát, a versenyző valóban sok pontot bukott el vezetői hibák következtében. A legtöbbet, 32 pontot a hockenheimi kiesésével veszített, ahol győztes helyzetben vágódott a gumifalba, Hamiltonnak ajándékozva ezzel az első helyet.

Bár Vettel bajnoki veresége óta mindig azt hangoztatta, a sikerük legfőbb akadályát az jelentette, hogy nem volt elég versenyképes a csomagjuk, a számára egy második helyet hozó szezonzáró után nem tagadta, ő maga sem volt éppen élete formájában. „Sosem okozott problémát számomra feltenni a kezem, ha hibáztam. Jól tudom versenyzőként, hogy milyen gyorsan félremehet minden, és azt is, hogy mennyire másképp is alakulhattak volna a dolgok idén. Sok mindent felül fogok vizsgálni” – nyilatkozta a négyszeres világbajnok.

„De történtek más dolgok is, amik balul sültek el, és nem igazán van szükség a vizsgálatukra. Nem kell nagyon túlbonyolítani a dolgokat. Szerintem pontosan tudom, hogy mit kéne tennem. Az biztos, hogy utólag elmondható, időnként nem voltam csúcsformában. Elsőként magamban keresem a hibát. Lehettem volna jobb is, mint voltan idén bizonyos időszakokban.”

„Voltak idén olyan versenyek, amelyeken mindent kihoztunk az autónkból, és amik után úgy éreztem, minden lehetségest megtettem. Ennek örültem. De ez már csak így megy. Van, hogy imádod a versenyzést, és van, hogy utálod. Nekem most egy kis időre van szükségem, hogy kikapcsoljak. Olyan ez, mint a síelésnél: van, hogy az este még tanulsz valamit, mielőtt másnap újra lecsúszol a lejtőn. A mi esténk most hosszabb lesz, de lesz időnk elmélyedni a dolgokban és elemezni. Én mindig próbálok javulni, és nem gondolnám, hogy mindent a feje tetejére kéne állítanom, de az biztos, hogy tudok változtatni dolgokon azért, hogy erősebb legyek.”

Sebastian Vettel (Fotó: XPB) Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

Kritika viszont a Ferrarit is illeti, hiszen ha egy csapat az elmúlt négy évet uraló Mercedest akarja legyőzni, nem engedheti meg magának, hogy a szezon kritikus szakaszában, a bajnoki hajrá kezdetén eltévedjen a fejlesztések terén. A Scuderia autója nem bizonyult hatékony fegyvernek, amikor igazán kellett, és ez is csak növelte Vettel hibáinak számát és valószínűségét. Emellett pedig a csapat sem mindig uralta a helyzetet a boxfalon.

„Ez egy nagy rendszer, amelyben sok apró dolognak kell összeállnia. De szerintem mindenki a helyén van. Már sokszor beszéltünk erről. Kicsit letértünk a helyes útról az év során, mert bizonyos dolgok nem álltak össze. Visszaléptünk év végére, amitől aztán újra versenyképesebbé váltunk, és azt is megértettük, mit rontottunk el. A jövőben próbálunk jobb munkát végezni – ez lesz a kulcs. Másfelől sok leckét megtanultunk ebből az összességében nehéz évből. A csapat erős, megvan benne a potenciál, de az biztos, hogy sok minden történt a csapaton belül” – összegzett Vettel.

Az egyik sajnálatos történést Sergio Marchionne elnök tragikus halála jelentette, mely sok kívülálló szerint összezavarta a maranellóiakat. Ezt Vettel is elismerte most. „Az elnökünk, Marchionne úr távozásának volt hatása, és nehéz időszak volt. A mi feladatunk lesz minden apró részletet felülvizsgálni, és biztosítani, hogy csapatként megerősödjünk, jobb csomagot tudjunk építeni a következő évre és utána” – tekintett előre.

Borítókép: Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

További tartalmak