Musorujsag
Élő Eredmények

Nem versenyez, de zsúfoltak lesznek Ocon hétvégéi

Nem versenyez, de zsúfoltak lesznek Ocon hétvégéi

F1i
Bár a Mercedes teszt- és tartalékversenyzőjeként nem lesz ott a rajtrácson, Esteban Ocon tudja, így is zsúfolt hétvégék várnak rá, hiszen maximálisan ki fogja venni a részét a bajnokcsapat munkájából. Ami a jövőt illeti, célja a visszatérés és a bajnoki cím.

Hiába tartják többen a jövő egyik legnagyobb ígéretének, és hiába ismerik el sokan a királykategória csapatvezetői közül is, Oconnak nem jutott hely a 2019-es mezőnyben, így végül a Mercedes kispadján kötött ki. Tétlenül természetesen itt sem telnek majd a napjai, hiszen túl azon, hogy ha lehetőséget kap, tesztelheti az autót, ő lesz az első számú fejlesztőversenyző is.

A szimulátor mellett pedig a helyszínen is a Mercedesszel dolgozik majd: részt vesz a technikai megbeszéléseken is, hogy a szimulátorban szerzett tapasztalatokkal hozzájáruljon a beállításokkal kapcsolatos irány megszabásához.

Esteban Ocon (fotó: XPB) Esteban Ocon (fotó: XPB)

És természetesen készen is kell állnia, hiszen ha Lewis Hamiltonnak vagy Valtteri Bottasnak ki kell hagynia egy futamot, ő ül autóba. „Mindenképpen ott leszek a hétvégéken, és informálódni fogok arra az esetre, ha vissza kell jönnöm” – nyilatkozta. „Sosem tudhatod, mi történik a Forma–1-ben” – tette hozzá sejtelmesen a fiatal francia.

Az európai futamok esetében fel fogja osztani a szimulátoros munkát a helyszínivel. „A szabadedzések után ott leszek a szimulátorban, hogy teszteljem az autó beállításait, és mindent ideálisan előkészíthessünk Lewis és Valtteri számára. Ezt követően szombat reggel repülőre fogok ülni, és ott leszek a versenypályán” – magyarázta, majd a hosszabb távú jövőjével kapcsolatban kijelentette, a cél az, hogy 2020-ban már a rajtrácson is folyamatosan ott legyen.

„Egy nap világbajnok akarok lenni. Ez a célom, és egyben ez az álmom is. Persze nem túl jó, hogy idén nem versenyezhetek, de továbbra is a Forma–1-re fogok koncentrálni, és szerintem ez a helyes választás. Ha ezt követően sem találok helyet magamnak 2020-ra, akkor majd valami más után nézek, mert folytatni akarom a versenyzést” – zárta gondolatát.

Esteban Ocon (Fotó: XPB) Esteban Ocon (Fotó: XPB)
Borítókép: Esteban Ocon (Fotó: XPB)

További tartalmak