Musorujsag
Élő Eredmények

Kevés kiállás, de jobb színvonal a 2019-es gumiszabályokkal?

Kevés kiállás, de jobb színvonal a 2019-es gumiszabályokkal?

Pirelli, Motorsport-Total, Racefans | Szerző: Rozmán Zoltán
Az autók mellett a gumik és a rájuk vonatkozó szabályok is változnak 2019-ben. A Pirelli hosszú évek küzdelme után belátta, hogy elkerülhetetlen a szemléletváltás. A gumijaik elnevezését leegyszerűsítették – de sikerül-e javítaniuk a versenyzés minőségén is?

A Pirelli 2011-ben tért vissza a Forma–1-be, és akkor azt a megbízást kapta, hogy aktívan vegye ki a részét a versenyek jobbá tételéből. Hol gyorsan kopó, hogy konzervatívabb gumikat tervezett, hol a keménységgel, hol a megbízhatósággal voltak problémák, ám az útjukat kísérő állandó kritikák azt mutatják, hogy az ideális középutat továbbra sem tudták megtalálni.

2018-ban a keverékek számát növelték, és azok összetételén is lágyítottak, ám a várttal ellentétes hatást értek el: a gumik hiába váltak gyorsabbá, a versenyzők inkább elvették a lábukat a gázról, a kiállások száma pedig nem nőtt, hanem még csökkent is. A versenyek nagy része egy kerékcserét hozott, a stratégiai változatosság helyett pedig inkább csak a néha már abszurd mértékűvé váló spórolósdit kaptuk.

A helyzetet év végére a versenyzők is megelégelték, ezért egységesen szólaltak fel a változás mellett, és tárgyalásokat kezdeményeztek a gumigyártóval és az FIA-val. Elhatározásuk és az olasz cég nyitottsága viszont már későn jött, a 2019-es gumikat addigra szinte már véglegesítették.

Drámai változás technikai szempontból tehát nem várható, ám a szemléletmód annál inkább módosult – több téren is.

Fotó: XPB Fotó: XPB

Egyszerűbb nevek, új jelölés

A néző szempontjából a legfőbb változást az jelenti, hogy a Pirelli letért végre a 2018-as fölösleges kerülőútról, és az értelmetlen hiperultraszuper jelzőktől megszabadulva az ésszerűsítés útjára lép. Ugyan még mindig öt száraz pályára alkalmas keverék lesz, ezeket a továbbiakban 1-től 5-ig számozzák (az 1-es a legkeményebb verzió), és már csak három név és jelölés marad.

Az öt gumiból minden hétvégére kiválasztanak hármat az adott pályára, azokat pedig egyszerűen a ’kemény’, ’közepes’ és ’lágy’ nevekkel, a fehér, a sárga és a piros festéssel fogják ellátni.

„A legnagyobb változás, hogy már csak három színt fogunk látni. Azért változtattunk, mert tavaly sokan panaszkodtak, hogy a különböző színek már túl bonyolulttá tették a dolgot” – magyarázta Mario Isola, a Pirelli sportigazgatója. „A nézők számára így sokkal egyszerűbb lesz.”

Valamennyit az is egyszerűsít a helyzeten, hogy a tavalyi hét helyett öt gumitípus maradt. Ezt az indokolta, hogy az előző verziók közül több között szinte nem is volt különbség, a gyártó pedig idén szerette volna karakteresebben elválasztani egymástól az egyes változatokat, növelve az időbeni differenciát közöttük. A tavaly csak biztonsági tartaléknak gyártott szuperkemény gumi egyszer sem volt bevetésen, de a kemény verzió is csak Silverstone-ban, miközben a szuperlágy és az ultralágy között több esetben minimális volt az eltérés.

Balra a  2018-as gumik és jelölésük, jobbra, mely típus milyen új nevet kapott (Grafika: Pirelli) Balra a 2018-as gumik és jelölésük, jobbra, mely típus milyen új nevet kapott (Grafika: Pirelli)

Idén a C1-es jelölést kapó variáció a kemény, a C2-es a tavalyi közepesnek megfeleltethető, ám valamivel puhább lesz annál. A C3-as alapját a tavalyi lágy képezte, a C4-est az ultralágyból fejlesztették, a C5-öst pedig hiperlágyból, ám annál strapabíróbbá tették. A különbség közöttük megnő 2018-hoz viszonyítva. „Tavaly a lágy, a szuperlágy és az ultralágy túl közel voltak egymáshoz. Szerettünk volna egy másodperces eltérést az egyes típusok között” – magyarázta Isola.

A 2019-es gumik:

C1: a tavalyi kemény lágyabb változata

C2: a tavalyi közepes lágyabb változata

C3: a tavaly lágy

C4: a tavalyi ultralágy

C5: a tavalyi hiperlágy tartósabb változata

Vékonyított futófelület

De szerkezeti változás is lesz az új bajnokságban. Tavaly sok pályán okozott fejtörést a versenyzőknek a hólyagosodás és szemcsésedés problémája, mely a gumik hőérzékenységéből és a továbbra is szűknek mondható működési tartományukból adódott. Három újraaszfaltozott, a többségnél simább felületű versenypályán a probléma enyhítésére a Pirelli még egy, a normálnál 0,4 milliméterrel vékonyabb futófelületet kapó gumit is bevetett, melyet sikernek könyveltek el. Olyannyira, hogy 2019-ben e vékonyított gumit fogják használni egész évben, ezzel csökkentve a felületi problémák kialakulásának valószínűségét.

Kevés kiállás, de többször a határon

A Pirelli idén a szemléletmódján is változtat. Míg az elmúlt években különböző módokon rendre növelni próbálta a kiállások számát, ezúttal már nem is fog erre törekedni. Belátták, hogy a csapatok úgyis mindig a stratégiai szempontból kisebb veszteséget jelentő kevés kerékcserére fognak játszani, így aztán a kiállásszám növelése helyett a gyártó idén inkább a versenytempó és a határon autózás növelésére ment rá.

„El kellett fogadnunk, hogy a csapatok csak egyszer fognak kiállni. Ez a realitás. Szerintünk jobb ezt elfogadni, és inkább kiegyensúlyozottabb gumikat biztosítani, hogy a versenyzők  jobban nyomhassák a gázt. Talán ettől több lesz az előzés” – magyarázta Isola.

„Tavaly a legtöbb versenyen egy kiállás volt. A csapatok másképp viszonyultak ehhez, próbáltak spórolni, ahelyett hogy a kiállások számát növelték volna és jobban nyomták volna. Attól féltek, hogy a több kiállással forgalomba kerülnek, amivel nehezebb lett volna boldogulniuk. Beszéltünk a versenyzőkkel, és azt mondtuk, teljesen fölösleges folyton puhábbá tenni a gumikat, ha ettől csak egyre jobban visszavesznek. Inkább más módszert kerestünk.”

Valtteri Bottas (Fotó: XPB) Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

E szemléletváltásnak várhatóan a gumiválasztásokra is lesz hatása: a Pirelli tavaly többször kockázatosabbnak tűnő módon jelölte ki a három keverékét, idén inkább a tartósságra fog törekedni, azaz konzervatívabb lesz. „2019-ben jobb lesz kiegyensúlyozottabb gumiat választani, keményebbeket picivel, mint 2018-ban, hogy lehessen egy kiállás, de a versenyzők jobban nyomhassák. Emellett öt kilogrammal több üzemanyagunk is lesz, vagyis ezzel sem kell majd annyit spórolni. Fontos figyelnünk e tényezőkre, nem szabad elszigetelten csak a gumikra gondolni, mert nem az a helyes hozzáállás.”

Milyen hatással lesz az új aerodinamika?

Idén bizonytalansági tényezőt jelent a Pirelli számára, hogy változtak az aerodinamikai előírások, és papíron csökkent az autók leszorítóereje. Az előzéskönnyítő intézkedések várható hatásairól a gyártó ugyan ezúttal is kapott előzetes adatokat valamennyi csapattól, ám Isola szerint ezek haszna korlátozott.

„Még muszáj lesz begyűjtenünk pár információt. A csapatok nem értenek egyet teljesen abban, milyen hatásuk lesz a változtatásoknak. Vannak, akik úgy hiszik, hogy pár versenyen belül visszanyerik a leszorítóerő nagy részét, míg mások úgy gondolják, ez nem lesz olyan egyszerű. Meglátjuk, amikor az autók végre pályán lesznek” – tekintett előre Isola.

Egyszerűen is bonyolult – de csak a teszteken

A téli tesztek február 18-án rajtolnak Barcelonában, ahol a nagydíjhétvégékkel ellentétben a csapatok nem csak három, hanem mind az öt gumitípust használhatják. Mindez fölvetette annak kérdését, az új idei jelölések mellett a Pirelli hogyan kezelje a helyzetet. Végül egy megosztó ötlet lett a befutó: csak három színt fognak használni, a legpuhább és a legkeményebb gumit pedig azzal fogják megkülönböztetni, hogy nem festenek színcsíkot az oldalukra.

Ennek megfelelően Barcelonában a C1-es legkeményebb típus oldalán a Pirelli felirata lesz fehér, a C2-es verzió fehér csíkot is kap, a C3-as sárga feliratú és csíkozott lesz, a C4-es piros feliratú és csíkozott, míg a C5-ös csak piros Pirelli-feliratú.

A megkülönböztetés forgás közben aligha lesz egyértelmű feladat, ám megnyugodhatunk: a nagydíjakon végre tisztább lesz a kép.

Így jelöli a Pirelli az öt különböző keverékét a barcelonai teszteken (Grafika: Pirelli) Így jelöli a Pirelli az öt különböző keverékét a barcelonai teszteken (Grafika: Pirelli)
Borítókép: A 2019-es gumijelölések (Grafika: Pirelli)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Ezek az újdonságok várnak ránk a 2019-es F1-es szezonban
Ha új szezon, akkor szabályváltozások – a Forma–1-ben már csak így megy ez. 2019 sem képezhet kivételt. Az autóbemutatók hete előtt sorra vettük, milyen újdonságokat tartogat számunkra az idei évad a technikai és sportszabályzat változásaival.
F1 Hírek
Háttér: mi és miért változik a 2019-es F1-es autókon
Eltérő véleményen vannak a csapatok és az F1 vezetői az úgynevezett előzéskönnyítő 2019-es újításokról. Alább ezek mélyére ásva elmagyarázzuk, a módosítások mögött rejlő elgondolást, hogy mi miért és hogyan változik, milyen hatással lehet az autók teljesítményére, és miért fontos a mostani korrekció a hosszabb távú jövő szempontjából.
F1 Hírek