Musorujsag
Élő Eredmények

Másfél másodperces lassulást jósol a Ferrari

Másfél másodperces lassulást jósol a Ferrari

Autosport
A Ferrari szerint bejöttek az előzetes számítások, így a 2019-es szabályoknak köszönhetően másfél másodperccel romlani fognak a köridők.

Amikor múlt tavasszal az FIA technikai igazgatója, Nikolasz Tombazisz egy sajtótájékoztatón részletesen beszélt az idei évre tervezett előzéskönnyítő aerodinamikai változásokról, azt jósolta, a leegyszerűsített első és hátsó szárnyaknak, a csökkent leszorítóerőnek és a némiképp megnőtt légellenállásnak köszönhetően összességében 1,5 másodperccel lesznek lassabbak az autók. A télen aztán több istálló is hangoztatta, hogy az FIA várakozásai nem fognak megvalósulni, nem lesz könnyebb az előzés, mert máris megtalálták az alternatív módját az autó körüli légáramlatok irányításának, és visszanyerték az elvesztett leszorítóerő jó részét.

A Red Bull már a múlt év végén állította, hogy leszorítóerő szempontjából a múlt évi szinten fogja indítani az új idényt, és a hírek szerint a Ferrari is hasonló adatokat kapott új autójáról a szimulációk során, mint 2018 végén.

Ehhez képest Mattia Binotto, a Ferrari technikai igazgatóból lett csapatfőnöke a tesztek előtt azt nyilatkozta, számításaik szerint valós a várt másfél másodperces viasszaesés. „Mi 1,5 másodperces veszteséggel számoltunk körönként, amikor először teszteltük a változásokat a szélcsatornában, és ennyit is kaptunk” – jelentette ki. „Az autók nehezebbek lettek a tavalyiakhoz képest, az aerodinamika és a szárnyak egészen leegyszerűsödtek. Várakozásaink a másfél másodpercről beigazolódtak.”

Valtteri Bottas (Fotó: XPB) Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

Mint mondta, az erőviszonyokat az fogja meghatározni, ki reagál a legjobban e visszaesésre. „Mostantól az fog számítani, hogy mennyit tudunk visszanyerni az 1,5 másodpercből a fejlesztés során. Hogy a többieknek mennyit sikerült, az csak a pályán derül ki.”

Tegyük gyorsan hozzá, a lassulás relatív, hiszen szabályváltozások nélkül vélhetően jelentős gyorsulás következett volna be 2019-ben, így a teljesítmény visszaesése nem feltétlenül a 2018-as köridőkhöz viszonyítva fog megmutatkozni.

A tesztek kezdetével már képet kaphatunk arról, hogy is állunk a tempóval. A múlt évben Barcelonában Sebastian Vettel jegyezte az előszezon legjobb idejét 1:17,182 másodperccel, míg a májusi Spanyol Nagydíj időmérő edzésén Lewis Hamilton 1:16,173 másodperccel szerezte meg a pole pozíciót. Hasonló köröket az első teszthéten még aligha várhatunk, hiszen az időmérős szimulációk időszaka általában csak a felkészülési időszak hajrájában szokott eljönni. A múlt évben az első tesztnapon Daniel Ricciardo 1:20,179 másodperces körrel zárt az élen a Red Bull-lal – ez már jobb viszonyítási alap lehet, noha a képet az időjárási körülmények mellett a gumik változása is befolyásolhatja.

Sebastian Vettel mindenesetre az első óra után hétfőn már nem is volt távol ettől az eredménytől: 1:20,920 másodperccel vezetett a C2-es (vagyis a második legkeményebb) gumin. A harmadik órába lépve pedig már egy másodperccel túl is szárnyalta a múlt évi legjobb eredményt. Ebben a melegebb idő mellett az új, megnövelt hatékonyságú DRS is a segítségére volt.

Sebastian Vettel (Fotó: XPB) Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

Egyelőre az is kérdéses, mennyire lesznek hatásosak a versenyzés és az előzések szempontjából az új regulák. A csapatok ilyen szempontból elég szkeptikusak. Andy Green, a Racing Point technikai igazgatója szerint a változások miatt mindent újra kellett gondolniuk a tervezésnél, mivel megfosztották őket a már jól bevált eszközeiktől, mellyel az autó körüli áramlatokat eddig alakították. Miközben ez sok energiájukba és pénzükbe került, a szakember úgy véli, az előzéshelyzetre aligha lesz hatással. „Nehezen tudtuk meghatározni, javítanak-e a versenyzésen ezek az új szabályok, de sajnos nem gondolnám, hogy ez közelebb hozná egymáshoz a mezőnyt. Az adatainkat elnézve ugyanakkor nagy teljesítményvesztéssel járt, amit még nem nyertünk vissza teljesen.”

A McLaren versenyzője, Carlos Sainz szerint erről a kérdésről vitázni egyelőre fölösleges, ítéletet csak több verseny után lehet majd mondani. „El kell fogadnunk a változásokat, és adnunk kell nekik egy esélyt, hogy legalább kipróbálhassuk a változásokat. Két-három verseny kell ahhoz, hogy kiderüljön, beváltak-e. Úgy kritizálni az új szabályokat, hogy még autó sem hajtott a pályára, nem helyes. Türelmesnek kell lennünk, és meg kell adnunk az esélyt a szabályoknak” – intett óvatosságra a spanyol, aki szerint az igazán átütő változást a 2021-re tervezett reformok fognak jelenteni, melyeket ígéretesnek tart.

Borítókép: Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

További tartalmak