×

Leclerc: Utasítottak, hogy maradjak Vettel mögött

Charles Leclerc megerősítette, a Ferrari csapatutasítással tartotta őt Sebastian Vettel mögött az Ausztrál Nagydíj hajrájában.

Sebastian Vettel és Charles Leclerc (Fotó: XPB)

Már az idény elején jelezte a Ferrari, hogy kétes szituációkban Sebastian Vettelé lesz az elsőbbség csapaton belül – Ausztráliában megmutatták, hogyan is működik ez a gyakorlatban. Sebastian Vettel gumija a verseny hajrájára teljesen elfogyott, köszönhetően a Lewis Hamilton bosszantása céljából igen korai szakaszra időzített kerékcseréjének. Charles Leclerc ezzel szemben 12 körrel frissebb gumikon haladt a cél felé, és nem sokkal a leintés előtt már ott is volt a csapattársa nyakán. Végül nem került sor előzésre, de még csak támadásra sem.


Vettelt a leintést követően megkérdezték, csapatutasítás történt-e, és szóba került-e a helycseréjük. „Nem, elég egyértelmű volt a dolog. Minden a megszokottak szerint ment. Nem volt sok esélyem harcolni bárkivel is a verseny azon pontján, mert annyira lassú voltam. Én csak arra törekedtem, hogy eljussak a célig” – adott kissé kitérő választ a brit Sky Sportsnak.


A német RTL-nek viszont már nyíltan fogalmazott, és elismerte, esélye sem lett volna a csapat utasítása nélkül maga mögött tartani Leclerc-t. „A végén küszködtem, és tudtam, hogy gyorsabb nálam. Normál körülmények között megelőzött volna. Nem is tudtam volna védekezni ellene, mert nem volt meg hozzá a sebességem.”


A végül az 5. helyen célba érő Charles Leclerc elárulta, megkérdezte csapatától, hogy engedélyezi-e neki az előzést, ám egyértelmű nemleges választ kapott. „Igen, beszéltünk, azt hittem az üzenetet a tévében is adták. Megkérdeztem, hogy előzhetek-e, de tartanunk kellett a pozíciónkat” – mondta ki egyenesen.




Charles Leclerc (Fotó: XPB) Charles Leclerc (Fotó: XPB)


Mattia Binotto csapatfőnök már év elején tisztázta, mire számíthatunk tőlük, így eljárásukban semmi meglepő nem volt. És eddig arra is láthattunk példákat, mi indokolja, hogy a rutinosabb versenyzőjük mögött álljanak. Leclerc szombaton az időmérő mindent eldöntő Q3-as szakaszában követett el hibákat, átengedve a negyedik rajtpozícióját Max Verstappennek. A vasárnapi versenyen ezt hamar visszaszerezte a hollandtól, ám az első kanyarban majdnem Vettelnek ütközött, így visszacsúszott. „A rajtom egészen jól sikerült, de Seb nem látott, ezért a fűre kellett hajtanom. Sajnos ezzel nemcsak Seb pozíciójától estem el, Max is megelőzött. Ötödik lettem, és ott is értem célba” – mondta az esetről a monacói.


Aztán a 8. körben jött a hétvégi második hibája: elmérte az első kanyar féktávját, és füvön vágta át a kettes kanyart, amivel több másodpercet veszített, és esélytelenné vált arra, hogy stratégiai úton indítson támadást Verstappen ellen. Ez és az időmérős hibája talán csak apróság, mégis megmutatja, miért bízik egyelőre jobban Vettelben a Binotto által vezetett gárda.


A vörösök legnagyobb problémáját ezen a hétvégén azonban nem a két versenyzőjük jelentette, hanem a vártnál gyengébb autójuk. Magyarázatot egyelőre sem a lassúságukra, sem a gyenge gumikezelésükre nem tudnak, ám Leclerc szerint hiba lenne máris elkönyvelniük, hogy nagy a baj. „Nem volt a legjobb verseny. A negyedik-ötödik helynél jobbat vártunk. Másfelől viszont Ausztrália nagyon rendhagyó pálya, és éppen ezért nem pánikolunk most. Dolgoznunk kell, mert a Mercedes egyértelműen nagyon erősnek tűnik, de úgy vélem, közelebb vagyunk hozzájuk, mint amit ma mutattunk” – nyugtatta szurkolóikat az ifjú tehetség.


Amíg Bahreinben nem bizonyítják az igazát, addig viszont ott lebeg a kétely Maranello feje fölött.