Musorujsag
Élő Eredmények

Csak elkényelmesíti a versenyzőket a DRS?

Csak elkényelmesíti a versenyzőket a DRS?

Twitter
Elkényelmesíti a versenyzőket a DRS az eszközt az új sorozatában már nem használó Marcus Ericsson szerint, aki örül annak, hogy megszabadult az előzést segítő eszköztől.

A múlt évben a melbourne-i előzési nehézségekre és a témában kialakult vitákra az FIA Bahreinben a második DRS-zóna 100 méterrel történő meghosszabbításával reagált. E lépés a versenyzők szerint hatástalannak bizonyult, ezért a szövetség 2019-ben újra módosított hozzáállásán. A zónák további hosszabbítása helyett (ezen a téren nyilvánvalóan meg van kötve a kezük) a hétvégi versenyre inkább a pálya harmadik hosszabb egyenesét, a 3-as és a 4-es kanyarok közötti szakaszt is előzési zónának minősítette, vagyis idén három DRS-zónát jelölt ki a futamra.

A felnyitható hátsó szárny hatékonysága az új szabályoknak köszönhetően jelentősen megnőtt. A szárny méretének növekedésével zárt állapotban a hátsó légterelő nagyobb légellenállású, mint 2018-ban – ez egyes versenyzők szerint szinte kinyitott ejtőernyőként húzza vissza az autókat a kigyorsításnál. A felnyitott szárnylap alatt megnövelt rés ugyanakkor az eddiginél jelentősebb mértékben csökkenti a légellenállást, vagyis a zárt és a nyitott állás között nagyobb a különbség. Eddig ezt nevezték a versenyzők a leghatékonyabb előzéskönnyítő intézkedésnek.

A kérdés csak az, nem esik-e át az F1 ismét a ló túloldalára azzal, ha túlságosan hangsúlyossá teszi a DRS-t. Kevin Magnussen már a téli tesztek alkalmával viccelődött azon, hogy akár túl könnyűvé is válhatnak az előzések, a bahreini harmadik zóna kijelölése pedig újabb viták alapját is képezheti a hétvégén.

Marcus Ericsson tavalyi bahreini csatája Romain Grosjeannal (Fotó: XPB) Marcus Ericsson tavalyi bahreini csatája Romain Grosjeannal (Fotó: XPB)

Az F1-ben 5 szezont lehúzó Marcus Ericsson szerint ez azonban más szempontból problémás kérdés. A svéd idén az IndyCar-sorozatban versenyez, ahol nem használnak DRS-t, és tapasztalata szerint az állítható hátsó szárny mára már túlságosan is meghatározza a versenyzők hozzáállását – negatív módon. „Nem tudom, hogy ez jó ötlet-e” – kommentálta közösségi oldalán a bahreini harmadik DRS-zóna kijelölésének hírét. „Az IndyCarban az egyik legnagyszerűbb tapasztalatom eddig az volt, hogy nincs DRS-ünk, aminek köszönhetően sokkal több valódi csata alakul ki a pályán: kerék a kerék ellen kanyarról kanyarra. Nem vársz a DRS-zónára az előzéssel, egyszerűen megpróbálod, ha esélyt kapsz rá.”

Ericsson szerint ha a sportág többet vállaló, bátrabb versenyzőket akar, érdemes lenne elgondolkodnia a DRS-nélküli versenyzésen. „A DRS talán több előzést produkál, de produkál-e valódi csatákat is a pályán, olyanokat, amilyenekre szerintem vágyunk? Nem állítom, hogy én tudom a helyes választ. Azt viszont tudom, hogy versenyzői szemszögből sokkal agresszívebbnek kell lenned, és többször kell próbálkoznod, ha esélyed van, a pálya bármely szakaszán. Ahelyett, hogy várnál a DRS-zónára, és ott biztonságos módon megelőznéd a másikat.”

Az F1 2021-es technikai megújítását vezénylő Ross Brawn korábban elismerte, ő maga sem híve a túlzottan mesterkélt DRS-nek, és jobban örülne annak, ha olyan autókat tudnának fejleszteni, amelyeknél nincs szükség az efféle segítségre. A tavaly prezentált autóterveik ugyanakkor még mindig magukba foglalták a DRS-t.

Borítókép: DRS (Fotó: Red Bull)

További tartalmak