Musorujsag
Élő Eredmények

Már szerényebbek a Red Bull céljai

Már szerényebbek a Red Bull céljai

GMM
Három forduló után az előszezonban említettnél szerényebb célokat tűzött ki maga elé a Red Bull: akkor még öt futamgyőzelmet emlegettek 2019-re, most viszont ez már nincs napirenden az istállónál.

Az idény kezdete előtt a bikások tanácsadója, Helmut Marko kijelentette, idén öt győzelmet szeretne látni csapatától. Ezt sokan túlságosan optimistának tartották, mondván nagy kérdés, mire lesz képes az istálló a Honda-motorokkal, melyek az előző években alaposan elmaradtak ellenfeleiktől. Noha ezekkel az első három futamon nem volt komolyabb gond, a mérce lejjebb került.

Erről Christian Horner, a csapatvezető beszélt a kínai futam után. „Nos, mindannyian tudjuk, hogy Helmut eléggé optimista” – kezdte, utalva a tanácsadó sokat emlegetett nyilatkozatára. „Igazából nincs konkrét célunk a győzelmek számát illetően. A cél az, hogy csökkentsük a hátrányt!”

Max Verstappen (Fotó: XPB) Max Verstappen (Fotó: XPB)

Horner azt követően nyilatkozott óvatosabban a csapat céljairól, hogy az utóbbi időben ő és Marko is elismerte, vannak gondok az autóval, mégpedig az aerodinamikai oldalon. Bár a bahreini teszt után valamelyest javult a helyzet, tudják, még javulniuk kell, ha fel akarnak érni a Mercedes és a Ferrari szintjére, de már dolgoznak az ügyön.

Azt, hogy jelen pillanatban a Red Bull normál körülmények között nem célozhatja meg a győzelmeket a csapat versenyzője, Max Verstappen is elismerte. „A legtöbb, amiért most harcolhatunk az a pontszerzés” – mondta.

„Az egész csapat azért dolgozik, hogy a lehető leghamarabb, a lehető legversenyképesebbé tegyük az autót” – jegyezte meg a helyzet kapcsán Horner, aki a szezont gyengébben kezdő Pierre Gaslyt is védelmébe vette, mondván javul a francia teljesítménye, a vasárnapi leggyorsabb kör pedig remélhetőleg az önbizalmának is jót tesz majd.

Pierre Gasly és Valtteri Bottas (Fotó: XPB) Pierre Gasly és Valtteri Bottas (Fotó: XPB)
Borítókép: Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak