Musorujsag
Élő Eredmények

Játszmázás helyett a győzelemre koncentráljon a Ferrari – Häkkinen

Játszmázás helyett a győzelemre koncentráljon a Ferrari – Häkkinen

Unibet
A saját esélyeit javítaná a Ferrari Mika Häkkinen szerint, ha a csapatutasítások helyett kizárólag a Mercedes legyőzésére összpontosítaná a figyelmét.

Azt nem tudjuk, Ferrari-győzelmek esetén is ekkora vita zajlana-e most a Forma–1-ben a csapatutasítások körül, ám tény, a Ferrarinak idén nyernie még nem sikerült, a versenyzőit viszont mindhárom eddigi futamon „rendezgette” a pályán, és most mindenki erről beszél. Az istálló ettől népszerűbbé biztosan nem vált: sokan vágják most a fejükhöz, hogy jogtalanul és ok nélkül bánnak mostohán új versenyzőjükkel, Charles Leclerc-rel, aki hiába veszi föl máris a versenyt Sebastian Vettellel, csapata gyakran gördít akadályt az útjába.

A kínai csapatutasítás utólag szemlélve fölöslegesnek bizonyult: a Ferrari Vettel elengedésére kérte Leclerc-t, abból a feltevésből kiindulva, hogy a német nem szakadna le annyira a Mercedesektől, mint ő. Aztán a helycsere után ugyanúgy nőtt a távolság a két csapat versenyzői között, és a különbséget csak annyi jelentette végül, hogy hátul haladóként Leclerc kapta a hátrányos stratégiát, amivel a helycsere nélkül vélhetően Vettel veszítette volna el hozzá hasonló módon a 4. helyet Max Verstappen elévágásának köszönhetően.

Bár a bírálók az utólagos eredmény felől fogalmazzák meg érveiket, míg a Ferrari a következmények ismerete nélkül, megérzéseire hagyatkozva hozta meg a döntését, a kétszeres világbajnok Mika Häkkinen szerint egyszerű módja lenne a csapatutasításról szóló vita felszámolásának: hagyni kéne a csapatutasításokat…

A finn exversenyző az Unibetnél vezetett blogján kifejtette, szerinte a Ferrari túl nagy hangsúlyt fektet a versenyzőhelyzet kezelésére, és ezzel túlbonyolítja a saját dolgát. „Charles Leclerc jobban rajtolt, mint a csapattársa, Sebastian Vettel, és engedni kellett volna, hadd boldoguljon így, hadd vegye föl a versenyt Bottasszal, ha tudja. Ehelyett lassításra és Vettel elengedésére kérték, ami hibának bizonyult. Ha a csapatod van olyan erős, mint a Mercedesé, és le tudod győzni őket, akkor semmi értelme játszmázni. A Ferrarinak le kéne állnia azzal, hogy csak magával foglalkozik, és helyette el kéne kezdenie az ellenfél legyőzésére koncentrálni” – hívta föl a figyelmet a McLaren korábbi kétszeres világbajnoka.

Charles Leclerc (Fotó: XPB) Charles Leclerc (Fotó: XPB)

Noha Leclerc a futam után azt mondta, megértette a Ferrari érvelését, és el is fogadja a csapat döntését, a verseny alatt a rádión keresztül többször is jelezte, mennyire nem ért egyet vele. Häkkinen szerint ez érthető is: nem hagyják őt kibontakozni. „A Mercedesszel való küzdelemben nem kéne azzal foglalkozni, hogy Leclerc vagy Vettel nyer-e a versenyen. Leclerc jogosan volt csalódott, hiszen a későbbi stratégiájával az ötödik helyre került, Max Verstappen mögé. Vettel és Leclerc képes lehet arra, hogy a Mercedes legkeményebb ellenfele legyen minden hétvégén, de ehhez támogatniuk kell a versenyzőiket, rugalmasnak kell lenniük, és csak ezzel foglalkozni. Felejtsék el a csapatutasításokat, és koncentráljanak a csapat győzelmére” – tanácsolta Häikkinen.

Végül hozzátette, bár javulást vár a Red Bulltól, hosszabb távon a Ferrarit tartja a Mercedes első számú ellenfelének, versenyzői fronton viszont szerinte már nem csak Lewis Hamiltonról és Sebastian Vettelről fog szólni a küzdelem. „Most Charles Leclerc a pillanat embere a Forma–1-ben, és azok után csalódnia kellett a bahreini győzelem technikai hiba miatti elvesztése, majd a kínai csapatutasítás miatt, most még keményebben fogja nyomni, hogy győzhessen. Tavaly Azerbajdzsánban hatodik lett a Sauberrel, és 2017-ben az övé volt a pole pozíció a GP2-ben a főversenyen. Miközben Vettel és Hamilton biztosan esélyesek lesznek, szerintem a csapattársaik, Leclerc és Bottas is fognak izgalmakat szolgáltatni” – jósolta a következő hétvégére.

A Ferrarinál az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején technikai igazgatóként dolgozó Ross Brawn mindeközben úgy véli, Mattia Binotto eddig jó munkát végez a versenyzőhelyzet kezelésével. Az F1 jelenlegi sportigazgatójának bőven van tapasztalata e téren, a Ferrarinál az ő idejükben is volt csapatsorrend, de a Mercedes csapatfőnökeként is adott már ki a mostanihoz hasonló csapatutasításokat.

„Mattia új helyzetben találta magát a Ferrarinál azzal, hogy a két versenyzőjük ilyen szinten küzd egymással. Eddig jól kezelte a helyzetet, egyfelől a tehetséges és fiatal Leclerc-rel, másfelől az értéket jelentő Vettellel, aki négyszeres bajnokként a múltban már bizonyította, hogy képes kezelni a nyomást. Nehéz év ez Sebastiannak, de a dobogó növelni fogja az önbizalmát, miközben Charles érettségéről tett tanúbizonyságot azzal, hogy engedett a csapatutasításnak, ami nem könnyű” – értékelte a maranellói helyzetet a brit.

Borítókép: Sebastian Vettel és Charles Leclerc (Fotó: Ferrari)

További tartalmak