Musorujsag
Élő Eredmények

Tripla dupla: a valaha volt legjobb idényrajt a Mercedesé

Tripla dupla: a valaha volt legjobb idényrajt a Mercedesé

FIA, F1, Crash
Az 1992-es Williams-dominancia óta nem kezdett csapat olyan jól egy idényt, mint most a Mercedes. De kel-e tartanunk egy újabb nyomasztóan egyoldalú szezontól?

Az 1000 versenyt megélt Forma–1 történetében csupán egyszer sikerült olyasmi egy csapatnak, mint amit most a Mercedes megismételt. 27 évvel előttük a Williams tudta tripla duplával, vagyis három egymást követő kettős győzelemmel indítani az évet. Akkor Nigel Mansell és Riccardo Patrese három egymást követő alkalommal ért célba ebben a sorrendben mindenkit megelőzve. Sorozatuknak aztán a negyedik versenyen, a Spanyol Nagydíjon véget vetett Patrese kiesése, ám Mansell még további két elsőséget tett rá az első háromra (az ötödik futamon újra kettős győzelem született), majd nagy fölénnyel, már a 11. állomásnak számító Magyar Nagydíjon bebiztosította a világbajnoki címét.

Az Adrian Newey által tervezett, mindenféle szupertechnológiával fölszerelt Williams akkori dominanciája mindazonáltal nem jött olyan váratlanul, mint most a Mercedes három egymást követő sikere. Az idei téli tesztek még nem ezt az egyoldalúságot ígérték, sőt, sokan a Ferrari fölényét jósolták az első futamokra. Ám a változatosság eddig mégis kimerült annyiban, hogy a nyitányon Valtteri Bottas, Lewis Hamilton sorrend született, a folytatásban pedig Lewis Hamilton, Valtteri Bottas sorrend…

A Mercedes azért nem bízza el magát, mert jól tudja, esetükben szó sincs akkora dominanciáról, mint a Williamsnél volt. És valóban: míg Mansell és Patrese idénybeli harmadik sikerekor több mint két másodperces fölényben volt az időmérőn az első nem williamses versenyzővel szemben, addig Bottasék 0,3 másodperces fórja a Ferrarihoz képest szinte minimális különbség.

Lewis Hamilton (Fotó: Mercedes) Lewis Hamilton (Fotó: Mercedes)

Hamilton emellett figyelmeztetett, csak a puszta véletlen eredménye, hogy egyáltalán nyerő szériájuk lehet. „Nos, a legutóbbi verseny talán nem hozott volna kettős győzelmet, ha nincsenek megbízhatósági gondjai a Ferrarinak. Akkor legfeljebb a második-harmadik helyen végeztünk volna, vagy a második-negyediken” – utalt Charles Leclerc motorprobléma miatti drámájára, mely a Mercedesnek adta a győzelmet. „Bahreinben Sebastian (Vettel) is nagyon gyors volt, ezért nehéz megmondani, de a tesztek után tudtuk, hogy szoros lesz, hogy rendbe kell tennünk az autónkat. Azt tudtuk, hogy tizedek lesznek közöttünk, de azt hittük, az ő javukra.”

„Elég érdekes első három verseny volt ez. Csapatként egyáltalán nem számítottunk arra, hogy három kettős győzelmet aratunk, de büszke vagyok, hogy kivehettem a részem ebből a munkából és eredményből. Valtteri idén szintet lépett, kivételes munkát végzett, és mindketten jól teljesítünk a hétvégéken.”

Hamilton rámutatott, az eredmények által sugallt egyoldalúság megtévesztő is lehet, hiszen a szezon eddig nem arról szólt, hogy ki milyen maximális teljesítményre képes, sokkal inkább az arról való találgatásról, hogy egyes résztvevők miért maradnak el a valós erejüktől. Ilyen szempontból a Mercedes eddig az egyetlen stabil pont, amely minden hétvégén hozta az elvárhatót, miközben a Ferrari és a Red Bull hullámzó formát mutat. „Az első versenyünk talán simább volt, de egyértelműen szerencsések voltunk, hogy ilyenné tudtuk tenni az autót, és a legutóbbi versenyen (ti. Bahrein) is szerencsések voltunk, hogy újra kettős győzelmet arattunk. Ez nem jelent olyan sokat, de számunkra csapatként fontos, és remélem, hogy tudjuk tartani ezt a tempót. Tudjuk, hogy a Ferrari a sarkunkban van, és azt is, hogy a Red Bull is a közelünkben van, de nem hozzák azt csapatként, amit mi. Ezért tartunk most itt. Érdekes lesz látni az előttünk álló versenyeket.”

„A csapatunk nem fog előre inni a medve bőrére, megyünk tovább leszegett fejjel. Egy újabb szoros küzdelem vár ránk. A Red Bullról nem tudom, hogy hol volt most, de a Ferrari nagyon rajtunk van, és lesznek pályák, amelyek nekik fognak kedvezni. Nem számítottunk akkora különbségre sem Melbourne-ben, sem Bahreinben, sem ezen a hétvégén. Még minden a levegőben lóg.”

Toto Wolff csapatfőnök hozzátette, a Ferrari sem fog minden olyan pályán műszaki hibákon elhasalni, ami neki kedvez. „Bahreinben nem voltunk elég gyorsak. Az ottani pálya vonalvezetése teljesen más, egy hátsó gumikat terhelő pálya, nagyon durva aszfalttal, és a Ferrarinak kellett volna nyernie rajta, ha csak a nyers teljesítményt nézzük. Hiába arattunk három kettős győzelmet, bármennyire is népszerűtlen, azt kell mondjam, hogy ez nem a valóságot tükrözi. A Ferrari nagyon erős, és arra számítunk, hogy a folytatásban is a pole-okért és a győzelmekért fog harcolni” – jósolta.

Valtteri Bottas és Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA) Valtteri Bottas és Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA)

Ám e bizonytalanság ellenére a Mercedes máris tetemes előnyre tett szert mindkét bajnokságban, amíg a riválisok aludtak. A konstruktőröknél 57 ponttal vezetnek, egyéniben pedig 29 pont Max Verstappen, és 31 pont Sebastian Vettel lemaradása, vagyis legalább két futam kell nekik ahhoz, hogy fordítani tudjanak.

Az F1 sportigazgatója, Ross Brawn szerint ennek ellenére még nem kell attól tartani, hogy Hamiltonék Mansellékhez hasonlóan teljes érdektelenségbe fogják fullasztani az idényt. „1992-ben a technológiai fölénynek, az aktív felfüggesztésnek volt köszönhető, hogy Mansell a triplázásra még rátett további két győzelmet, mielőtt Ayrton Senna a védjegyévé váló egyik varázslatos teljesítményével Monacóban megszakította a sorozatát. Habár a statisztika a Mercedes mellett szól, nem hiszem, hogy 2019 az 1992-es forgatókönyv szerint fog alakulni” – mondta a helyzetről a futamértékelésében.

Brawn kiemelte, a Mercedes annak köszönheti triplázását, hogy a többiekkel ellentétben csapatként hibátlanul működött, ám sokkal közelebb vannak hozzá az ellenfelek, mint 27 éve a Williamshez voltak. Hogy milyen irányt vesz a szezon, az viszont most a többieken, elsősorban a Ferrarin fog múlni. „Az első három verseny bizonyította, ha a Ferrari szeretne a Mercedes kihívója lenni, akkor mindennek minden szinten tökéletesnek kell lennie: a teljesítményüknek, a megbízhatóságuknak és a csapatmunkának is. Mattia Binottóéknak most erre kell törekedniük, és mivel ismerem Mattiát, biztosra veszem, hogy ő is tudatában van ennek, így minden energiájával a megvalósítására fog törekedni” –fogalmazott Brawn.

Borítókép: Valtteri Bottas és Lewis Hamilton a Mercedes elnökével, Dieter Zetschével ünnepelt Kínában (Fotó: Mercedes)

További tartalmak