Webber: A Renault-nak oda kell tennie magát Ricciardóért

A bikások korábbi versenyzője, Mark Webber úgy érzi, honfitársa, Daniel Ricciardo bánhatja, hogy elhagyta a Red Bullt és csatlakozott a Renault-hoz, a 2019-es szezon ugyanis számára és csapata számára is gyengén indult.

Daniel Ricciardo (Fotó: MTI/EPA)

A tavalyi év egyik legnagyobb meglepetését Ricciardo szállította, amikor bejelentette, távozik a Red Bulltól és a Renault gyári versenyzője lesz. Noha tudta, a győzelmekért új csapatával még biztosan nem harcolhat, a franciák azzal a határozott céllal vágtak neki az évnek, hogy csökkentik lemaradásukat az első hármassal szemben, és folyamatosan a középmezőny élén lesznek.


Ehhez képest az első négy versenyen inkább a mezőny sűrűjében harcoltak, miközben számos műszaki probléma hátráltatta őket, és egyelőre Ricciardo sem érzett még rá tökéletesen a versenygépre. Ezért gondolja Webber, hogy az ausztrál pilóta már bánja döntését.




Mark Webber (Fotó: XPB) Mark Webber (Fotó: XPB)


„Ahogyan jósoltuk, egyelőre eléggé messze vannak. Nagyon sok dolguk lesz még” – mondta a Renault kapcsán. „Nagyon komoly nyomás van a csapaton, a teljesítményük ugyanis magáért beszél. A tesztidőszak alatt még arról beszéltek, ki akarják hívni az első hármast, de nagyon messze vannak tőlük. Komoly kihívás lesz számukra ez az év, és vannak műszaki gondjaik is. A McLaren veri őket azonos motorral, pedig a McLaren is eléggé le van maradva.”


„Mintha Daniel szezonja még el sem kezdődött volna, nem igaz? Nem felejtett el vezetni, de az ember formája nagyon gyorsan ingadozik ebben a sportágban. A versenyző lendülete megtörhet, és a pályafutása is más irányt vehet. Még mindig nagyra tartják, de egyértelmű, hogy jelenleg nincs túl jó helyzetben. Ez egyértelmű. Eredményekre van szükség, és dobogós helyezésekre” – magyarázta.


Végül kiemelte, ő maga is szurkol honfitársának, hogy a folytatásban ráérezzen a Renault-ra, és újra régi formáját hozza, majd a csapatot is figyelmeztette, nekik is jobban ki kell szolgálniuk sztárversenyzőjüket. „Egyelőre nem voltak jó eredményei és ez nekem aggodalomra ad okot ezzel a csapatváltással kapcsolatban. Remélem, a csapat formája javul, és elkezdenek jönni a jobb eredmények. A Renault-nak oda kell tennie magát érte” – zárta gondolatát.



A levezető kör az Apple Podcasts Spotify Google Podcasts -on is hallgatható!