Musorujsag
Élő Eredmények

Elköltöztetné Interlagosból a Brazil Nagydíjat az F1?

Elköltöztetné Interlagosból a Brazil Nagydíjat az F1?

ESPN, Autosport
Rióba költöztetné a Brazil Nagydíjat a Forma–1 tulajdonosa? A Liberty Media levelei arról tanúskodnak, érdekelné őket a korábbi olimpiai helyszínen létesített versenypálya.

Harminc éve a Sao Paulóban fekvő interlagosi versenypálya látja vendégül a Forma–1 mezőnyét, a pálya sok emlékezetes versenynek, bajnoki fináléknak adott otthont, ám a sorsa az utóbbi időben bizonytalanná vált. A közbiztonsági helyzet (több rablótámadás történt az elmúlt években a pálya környékén) mellett anyagi nehézségeknek köszönhet e szituáció: a szervezőknek egyre nagyobb nehézséget okoz a jogdíjak kifizetése.

Most pedig úgy hírlik, még riválisa is lehet a pályának. A brazil O’Globo című lap arról számolt be, hogy az F1 jelenlegi tulajdonosa levélben érdeklődött Rio vezetőinél egy esetleges együttműködés lehetőségéről. Wilson Witzel kormányzó a lapnak azt nyilatkozta, ő a sportág kereskedelmi igazgatójától, Sean Bratchestől kapott levelet, melyben a város és a bajnokság kooperációjára kérte az illetékeseket, továbbá jelezte, hogy szívesen együttműködnének a Rio Motorsport vállalattal is, amely a tervek szerint egy új helyi pálya, a Deodoro kiépítésében vállalna szerepet.

Witzel közösségi oldalán azt írta: „Az a megtiszteltetés ért, hogy levelet kaptak Sean Bratchestől, az F1 kereskedelmi igazgatójától, akit érdekelné a Brazil Nagydíj Rióba hozatala. Már egy ideje szó van a Deodoro-versenypálya építéséről, és keményen fogunk dolgozni azért, hogy az F1 visszatérjen Rio de Janeiróba.”

Fotó: XPB Fotó: XPB

Az ESPN brazil kiadása szerint hasonló leveleket a MotoGP szervezője, a Dorna is küldött a helyieknek, akik ugyancsak nyitottak; miközben Chase Carey, az F1 elnöke már maga is fölvette a kapcsolatot a helyi vezetőkkel, múlt novemberben pedig személyesen is találkozott az egyelőre még hivatalba sem lépő Witzellel.

Az azonban kérdéses, mennyire komolyak ezen a tapogatózások. Az F1 szóvivője az Autosport kérdésére kisebbítette a kapcsolatfelvétel jelentőségét. „Teljesen normális, hogy minden lehetőséget megvizsgálunk. Sok város kapott leveleket” – nyilatkozta.

A Deodoro-pálya építésében Herman Tilke F1-es pályatervező is szívesen kivenné a részét, a tervekről már a múlt nyár óta egyeztetnek. Egy katonai bázis a helyszín, amely a 2016-os riói olimpián több eseménynek is otthont adott, többek között az öttusa küzdelmeit is ott tartották. A pálya létrejöttét ugyanakkor kérdésessé teszi, hogy környezetvédelmi viták várhatók a területrendezésről, mivel a közelben fekvő Camboatá erdőt természetvédelmi területnek nyilvánították a közelmúltban.

Rio nem lenne idegen helyszín az F1 számára, a Nelson Piquet-ről elnevezett pályán, Jacarepaguában 1978-tól 1989-ig tíz futamot is rendeztek. Azon létesítményt egyébként 2012-ben éppen a riói olimpia előkészítésekor rombolták le és alakították át.

Borítókép: A verseny rajtja (Fotó: XPB)

További tartalmak