Musorujsag
Élő Eredmények

Tesztelni visszajárna a mezőny Barcelonába

Tesztelni visszajárna a mezőny Barcelonába

Motorsport
Ha a Spanyol Nagydíjnak otthont adó barcelonai pálya ki is esik a versenynaptárból, a mezőnynek a felkészülési időszakban mindenképpen vissza kell térnie a helyszínre, hogy ott tesztelhessen – jelentette ki a Red Bull csapatvezetője, Christian Horner.

Az idei versennyel lejárt a spanyol futam szerződése, a pálya tulajdonosai pedig egyelőre nem jutottak megegyezésre a Forma–1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Mediával. A helyszín esélyeit állítólag Hollandia visszatérése és Vietnám érkezése is rontja, a naptár ugyanis nélkülük is zsúfolt lenne, a csapatok pedig nem vágynak túlzott bővítésre.

A Spanyol Nagydíjnak 1991 óta minden évben otthont adó Barcelonába viszont szívesen visszatérnének, ha más nem, a szezont megelőző téli teszteken, a pálya ugyanis tökéletesen alkalmas erre a célra – ahogyan arra a Red Bull csapatfőnöke is rámutatott.

„Nagy kár lenne, ha nem térnénk vissza versenyezni Barcelonába, a tesztelést pedig mindenképpen folytatnunk kell a helyszínen” – jelentette ki Horner. „A pálya Európában található, és kellően délre helyezkedik el ahhoz, hogy ésszerű legyen az időjárás” – mutatott rá a brit arra, miért ragaszkodik mindenképp a pályához.

Christian Horner (Fotó: XPB) Christian Horner (Fotó: XPB)

„A költségek szempontjából kedvező, hogy ez egy európai pálya, és tesztelhetünk is rajta. Ezen felül pedig egy jó pályáról van szó. Nagy szégyen volna, ha tesztelni sem jönnénk el ide” – hangsúlyozta a szakember, aki korábban is nagy támogatója volt a barcelonai teszteknek.

Akkor is például, amikor sokan Bahreinbe szerettek volna utazni, hogy ott próbálják ki új autóikat melegebb időjárási viszonyok között. „A barcelonai egy nagyon jó pálya. A csapatoknak van viszonyítási alapjuk az itt gyűjtött adatok miatt. Ezen felül az időjárás is általában elfogadható az év előtti tesztekhez, szóval én mindenképpen támogatom, hogy a folytatásban, a következő szezon előtt is ide jöjjünk majd gyakorolni” – magyarázta.

A Ferrari versenyzője, Sebastian Vettel hasonló véleményen van. „Ha jövőre nem rendeznék meg a futamot, az nagy kár lenne Carlos (Sainz) számára” – utalt a mezőny egyetlen spanyoljára. „Ami a többieket illeti, nos, rengetegszer voltunk már itt! Szerintem tesztelni mindenképpen itt kellene a folytatásban is. Szép helyszín ez, jókor jövünk ide. Szóval kár lenne érte” – tette hozzá.

Charles Leclerc (Fotó: XPB) Charles Leclerc (Fotó: XPB)
Borítókép: A Spanyol Nagydíj rajtja (Fotó: XPB)

További tartalmak