Musorujsag
Élő Eredmények

Verstappen és a monacói törés: Van még húsz versenyem jóvátenni

Verstappen és a monacói törés: Van még húsz versenyem jóvátenni

Sky Sports
Nem tekinti vízválasztónak Max Verstappen a múlt évi monacói hétvégéjét, ám elismeri, hogy sokat változott azóta. De összejön-e neki végre egy jó eredmény a hercegségben?

Az ötödik Monacói Nagydíjára készül Max Verstappen, de az első dobogójáról álmodozik a patinás pályán. A helyszín eddig nem hozott sok szerencsét számára. 2015-ben hiába villogott vasárnap, balesettel ért véget a versenye. 2016-ban és 2018-ban az Uszodánál történt ütközése miatt került a rajtrács végére – előbbi évben a versenyt is összetört autóval zárta, utóbb a 9. helyig tudott fölzárkózni. Egyedül 2017-ben teljesített simának mondható hétvégét, ám akkor is csak 5. lett.

A Red Bull két éve nem volt a legversenyképesebb az utcai pályán, a többi idényben viszont nagyon is. Csakhogy Verstappen helyett többnyire Daniel Ricciardo szárnyalt velük, aki 2016-ban csak egy elszúrt kerékcsere miatt vesztette el az első helyet, tavaly pedig akkora fölényben volt, hogy még az ERS-hibájával is megszerezte a győzelmet.

A múlt évben a szombati harmadik szabadedzés hajrájában elkövetett hibája nagy pofon volt Verstappennek. A megelőző hétvégéken folyamatosan hibázgatott, ám ekkor az addig lassabb csapattársa sikere szembesítette a ténnyel: egy győzelmi esélyt dobott el könnyelműségével és türelmetlenségével. Kritizálta is rendesen a szakma, és miközben ő ezek után is dacosan állította, semmin sem szükséges változtatnia, szép csöndben nagyon is sokat változott. Onnantól kezdve tulajdonképpen már nem is láthattuk nagyot hibázni, 2019-re pedig főnöke, Christian Horner szerint újabb fokozattal feljebb kapcsolt, és stabil, letisztult versenyeivel bizonyította: beérett.

Max Verstappen autója a monacói baleset után (Fotó: XPB) Max Verstappen autója a monacói baleset után (Fotó: XPB)

Verstappen szerint viszont túlzás azt állítani, hogy Monaco hozta el számára a fordulatot. „Van, hogy elkövetsz hibákat, és ettől jobb versenyző leszel. Ez egy volt ezek közül. Szerintem összességében emberként lettem érettebb, nem gondolnám, hogy ez a pálya változtatott volna meg, és ez tett volna ilyenné” – nyilatkozta szerdán.

„Nem voltam elégedett azzal, ahogyan a tavalyi hétvége alakult, de összességében nagyon balszerencsésen alakult a szezonkezdésem, és talán ez is csak egy következménye volt ennek. Minden hibájából tanul az ember. Ez a pálya nem bocsát meg, miközben más pályákon ha elfékezed magad, vagy nekimész a kerékvetőnek, minden rendben. Itt ha nekimész, az autódnak annyi.”

Idén azon lesz, hogy az autója egyben maradjon. Ám ha ez sikerül is neki, nincs meggyőződve arról, hogy ugyanolyan versenyképesek lehetnek vele, mint három vagy egy éve. „A Mercedes az egyértelmű esélyese a hétvégének. Mi nem vagyunk olyan jók, mint tavaly. Meglátjuk, és bízom benne, hogy a dobogóért fogunk harcolni. Hogy melyik fokáért, azt még nem tudom.”

Bármelyik is lenne, nagy előrelépést jelentene számára Monacóban. Sikerkényszert viszont nem érez, szerinte még bőven van ideje arra, hogy helyrehozza renoméját Monacóban. „Teljesítettem négy versenyt, de remélhetőleg vár még rám további húsz. Szóval sok esélyem van még a jó eredményre” – jelentette ki magabiztosan.

Szóval mérleget vonni a jelek szerint ráérünk 2039-ben…

Borítókép: Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak