Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton jajgatása csak show volt és taktika – Marko

Hamilton jajgatása csak show volt és taktika – Marko

Motorsport-Total
Ravasznak tartja Lewis Hamiltont a Red Bull tanácsadója. Úgy véli, a címvédő erősen túljátszotta a Monacói Nagydíjon látott gumidrámáját a nagyobb hatás érdekében…

„Már csak a csodában bízhatunk” – állapította meg Lewis Hamilton a múlt vasárnapi futam derekán a csapatrádióban. Azt megelőzően egyre kétségbeesettebb hangon, hitetlenkedve pörlekedett mérnökével, folyamatosan segítséget várva tőle. Miután a Mercedes egyértelművé tette, hogy sem változtatni nem tudnak a helyzeten, sem a vezető pozíciójukat nincs értelme föladni egy újabb kerékcseréért, Hamilton előbb szemrehányást tett nekik a rossz gumiválasztásukért (kemény helyett közepes keverék), majd jött a csodáról szóló kijelentése.

Tekintve, hogy már a kiállása pillanatától egyértelmű volt, a győzelemre csakis úgy lehet esélyük, ha azon a gumin mennek el a célig, a többször is az újabb kerékcseréről érdeklődő ötszörös világbajnok folyamatos aggodalmaskodásának értelme nem volt, a csapat szerint ez csupán a feszültség levezetéséről szólt nála, valamint arról, hogy ily módon várt biztatást a boxfaltól.

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko viszont úgy látta, volt ebben egy kis színház is… „Hamilton tulajdonképpen már a harmincadik körtől kezdve jajgatott, hogy nem lesz képes végigmenni ezzel a gumival, hogy vibrációt érez, és még az ördög tudja, mi mindent mondott. De jól ismerjük már őt: ez csak show volt és taktika” – vélekedett a Servus TV hétfői adásában.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB) Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Hamilton közepes gumija 67 kört teljesített, és a végére annyira rossz állapotba került a két első (különösen a jobb), hogy elmondása szerint autója a pálya legszűkebb középső szakaszán fordulni is alig akart. Ha a rádiózást nem is „vette be”, Marko ettől azt még elismerte, hogy Hamilton mesterien védekezett Max Verstappen ellen.

„Természetesen folyamatosan vizsgáljuk a gumikat, nekünk és minden csapatnak van erre külön kamerája” – magyarázta annak kapcsán, hogyan mérik fel versenyhelyzetben, mennyire komoly a baj. „Vannak amolyan mérési pontok. Hamiltonnál azt láttuk, hogy az elsők eléggé elfogytak, a gumija lényegesen rosszabb volt, mint Verstappené. Ott, ahol szükség van az első gumira, nagyon lassan ment. Taktikai szempontból kiválóan csinálta, ez ellen nem lehet mit tenni.”

A kritikus pontot a Loews-hajtűkanyar jelentette, melynek közepén Verstappennek szinte arra kellett figyelnie, hogy ne rohanjon bele a Mercedesbe. Hamilton az erős alulkormányzás miatt ott csak egy dologra figyelt: úgy helyezkedett, hogy ne legyen mellette hely az ellenfélnek, és jó pozícióból gyorsíthasson ki a következő jobbosból, mely a legjobb előzési lehetőséget kínáló alagút felé vezet.

Verstappen elismerte, e taktikával teljesen ellehetetlenítette őt, mivel Loewsben neki is annyira vissza kellett vennie, hogy esélye sem maradt a támadásra az alagútban. „Egyszer próbálkoztam a Loewsben, belülről. Lewis ott volt a legnagyobb bajban. De akkor egyből az út közepére húzott, utána pedig mindig blokkolta a belső ívet. Kívül meg nem volt hely. A Mercedes a nyolcas kanyarból mindig jobban gyorsított ki. Az alagút egyenese pedig túl rövid az igazi támadáshoz” – magyarázta a holland.

Ami Hamilton problémáját illeti, a Pirelli sportigazgatója szerint annak nem állt fenn a veszélye, hogy a brit el sem jut a célig amiatt, hogy teljesen elfogy a gumija. „Nem, nem hiszem. A gumiknak még nem volt végük, és ő talán azért jutott erre a megállapításra, mert észlelte, hogy a mögötte lévő autók nagyon közel kerültek hozzá” – nyilatkozta Mario Isola.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB) Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

A szakember kiemelte, Hamiltonnak a szemcsésedéssel gyűlt meg a baja, ami alaposan rontott a vezethetőségen, ám ez nem jelent egyet a gumik teljes tönkremenetelével. „Természetesen a szemcsésedés a tempót is meghatározza. Az elülső szemcsésedéstől az autó alulkormányzottá válik, és Monacóban a pontosság nagyon fontos. Vélhetően ez nem tetszett neki. De arról szó sincs, hogy eljött volna a pillanat, amikor a teljesítménye hirtelen zuhanni kezdett. Márpedig amikor a gumikat már teljesen elhasználták, akkor jön ez a pillanat” – elemezte a történteket Isola, aki szerint Hamilton elsősorban a helyzet feszültsége miatt látta a valósnál drámaibbnak a problémát.

Szándékosan túljátszotta volna a nagyobb hatás érdekében? Vagy csak a nagy nyomás miatti feszültség és a szenvedélyesség beszélt belőle? Akárhogy is értelmezzük ezt, Lewis Hamilton nagy győzelmet aratott Monacóban. És a győzelmet magyarázni aligha szükséges.

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak