Fordulat: Mexikó mégis maradhat?

Amikor már úgy tűnt, kezd reménytelenné válni a Mexikói Nagydíj helyzete, hirtelen biztatóbb hírek érkeztek a futam jövőjéről, ami állítólag a naptárban maradhat, hiszen mégis kap némi támogatást a kormánytól.

Fotó: XPB

Rengeteg a kérdőjel a 2020-as versenynaptárral kapcsolatban, hiszen öt helyszínnek (Spanyolország, Nagy-Britannia, Mexikó, Brazília, Olaszország és Németország) is idén jár le a szerződése, hivatalos bejelentés pedig egyik jövőjéről sem érkezett még. Persze sajtóhírekből sejteni lehet, hol várható hosszabbítás, és hol búcsú a királykategóriától.


Nagy-Britannia és Olaszország állítólag biztosítani tudja a futam jövőjét, míg a spanyolok és a németek elveszíthetik azt, jó ideig pedig úgy tűnt, Mexikóban is az idei lehet az utolsó (legalábbis egy ideig), a kormány ugyanis nem szándékozott támogatni a viadalt.




A mexikói futam rajtja (Fotó: XPB) A mexikói futam rajtja (Fotó: XPB)



A Motorsport-Total legutóbbi cikke szerint viszont felvillant a remény a szurkolók, a versenyzők és a szakértők körében is (elsősorban a közönség által teremtett elképesztő hangulat miatt) népszerű esemény számára, a szerződéshosszabbítással kapcsolatos tárgyalások ugyanis nemrég a futam szempontjából pozitív fordulatot vettek.


„Több hónapos megbeszéléseket követően a kormány a szervezők rendelkezésére bocsát némi pénz, igaz, nem annyit, mint a korábbi években. Egy a helyzetet jól ismerő forrás azt mondja, valószínűleg létrejön egy megállapodás, ami megmenti a mexikói futamot” – írták.


A szóban forgó cikk a többi kérdéses jövőjű helyszínről is ír: mint eddig a legtöbb forrás, ők is úgy tudják, Nagy-Britannia és Olaszország szinte biztosan marad, Spanyolország és Németország viszont elveszíti a versenyt. Amennyiben ez így lesz, és Mexikó is marad, 2020-ban is 21 futamot rendezhetnek, hiszen két érkező biztosan lesz már: Vietnám csatlakozik, Hollandia pedig visszatér.




Szurkolók (Fotó: XPB) Szurkolók (Fotó: XPB)