Musorujsag
Élő Eredmények

Könnyező versenyzőkollégák: eltemették Niki Laudát

Könnyező versenyzőkollégák: eltemették Niki Laudát

Österreich, Bild, Kurier
A Forma–1 nagyjai, sportolók, színészek, politikusok és több ezer ember vett végső búcsút Niki Laudától szerdán Bécsben.

Utolsó útjára kísérték Niki Laudát. A múlt hétfőn 70 esztendős korában elhunyt háromszoros világbajnok Forma–1-es versenyzőt a bécsi Stephansdomban (Szent István-katedrális) ravatalozták föl – első sportolóként ebben a templomban. 8 és 12 óra között bárki leróhatta előtte a kegyeletét, és az eső ellenére több ezres tömeg sereglett össze a téren és a templom körül.

Délután aztán a nagyjából 400 meghívott vendég is bebocsátást nyert a gyászmisére. Az élet minden területéről érkeztek meghatározó figurák. Az F1 irányítói közül Jean Todt FIA-elnök, Chase Carey F1-elnök, Stefano Domenicali, az együléses bizottság elnöke is megjelent, a politikai életből Sebastian Kurz exkancellár, Alexander Van der Bellen államfő is tiszteletét tette, de osztrák hírességek is felvonultak Arnold Schwarzeneggertől Hermann Meieren át Franz Klammerig.

És persze egy sor, az F1-es paddockból és a világ versenypályáiról ismert arc. A korábbi és jelenlegi csapatvezetők közül Christian Horner, Claire Williams, Mattia Binotto, Franz Tost, Otmar Szafnauer, Günther Steiner, Luca di Montezemolo, Flavio Briatore. A versenyzők közül George Russell, Nigel Mansell, David Coulthard, Damon Hill, Alexander Wurz, Pedro de la Rosa, és az 1976-ban őt az égő autójából kiemelő Arturo Merzario. A kollégák, ismerősök, munkatársak közül korábbi fizikoterapeutája, a szintén osztrák Josef Leberer,  a média oldaláról a Laudát évtizedeken át foglalkoztató RTL riportere, Florian König, vagy mondjuk a svájci Blick veterán újságírója, a barát Roger Benoit is megjelentek.

És persze a családtagok. Egyrészről testvére, Florian, első felesége, Marlene, valamint két fiuk, Mathias és Lucas, másrészről özvegye és két ikergyermekük, Max és Mia édesanyja, Birgit, harmadrészről pedig a Mercedes-család, Toto Wolff-fal, Lewis Hamiltonnal, Nico Rosberggel és Valtteri Bottasszal.

Lauda özvegye, Birgit, Lewis Hamilton és Toto Wolff (Fotó: MTI/EPA) Lauda özvegye, Birgit, Lewis Hamilton és Toto Wolff (Fotó: MTI/EPA)

A gyászmisét a Szent István-katedrális plébánosa, Toni Faber celebrálta, aki elmondta: „A halál nem csak veszteség. Számunkra, keresztények számára a megérkezést, a hazatérést is jelentheti. Ezekben az órákban azért imádkozunk, hogy Niki megérkezzen.”

A négyszeres világbajnok Alain Prost az Ótestamentumból olvasott föl részletet angolul, több, Niki Lauda által kedvelt dal is fölcsendült, köztük az egyik kedvence, Tracy Chapman Fast car („Gyors autó”) című slágere, majd három búcsúbeszéd következett.

Az elsőt az államfőtől, Alexander Van der Bellentől hallhatták az egybegyűltek. „A búcsúzás mindig fájó, Niki Laudától búcsúzni pedig különösen az” – fogalmazott a bajnokot „nagy osztráknak” nevező politikus. „Senki más nem tudta úgy kombinálni a hatalmas szívet a világos értelemmel, mint ő. Olyannak látta a dolgokat, amilyenek voltak, és a saját hibáit is őszintén kielemezte, hogy tanulni tudjon a múltból. Niki Lauda megmutatta nekünk, milyen messzire lehet eljutni, és hogy ez működik. És működik! A bajnoki címei öntudatot adott Ausztriának, és büszkévé tett bennünket. Ég áldjon, egy bajnok vagy, köszönünk mindent! ”

Niki Lauda koporsója (Fotó: MTI/EPA) Niki Lauda koporsója, jobbra fiai, a sisakját cipelő Mathias, mögötte Lucas (Fotó: MTI/EPA)

Ezt követően az osztrák F1-es exversenyző, Gerhard Berger mondott személyes hangvételű beszédet. „Megemelem előtted a képzeletbeli sapkámat! Remélem, hogy látjuk még egymást, barátom, Niki” – fogalmazott. Végül Arnold Schwarzenegger is mikrofon mögé állt. „Nem voltak határai. Sem a sebesség, sem a győzelem tekintetében, sem ahogyan az életét élte, az üzletben, a családja iránt érzett szeretetében” – mondta a színész-politikus, azt is elárulva, mit tanácsolt neki Lauda, amikor Kalifornia kormányzójává választották: „Ne beszélj! Csináld!” – idézte őt.

Miután a szertartás véget ért, az előzetes hírekkel ellentétben a koporsót nem versenyzőtársak vitték ki a katedrálisból, ők csak kísérték azt. Elöl a négyszeres világbajnok excsapattárs, Alain Prost és a Mercedes címvédője, Lewis Hamilton jött két oldalon, mögöttük Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója, a Ferrari korábbi versenyzője, Jean Alesi, valamint Lauda brabhames csapattársa és régi barátja, Nelson Piquet, majd a Mercedes 2016-os világbajnoka, Nico Rosberg, utódja, Valtteri Bottas, továbbá Gerhard Berger.

Valamennyien könnyes szemmel nézték, ahogyan Lauda koporsóját az autóba rakják, miközben némelyikük a volt bajnok fiait és feleségeit vigasztalták.

Lauda temetésre ezt követően már szűk családi körben került sor.

Képgaléria:

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Balra Luca di Montezemolo, Lauda korábbi ferraris csapatmenedzsere, jobbra Gerhard Berger (Fotó: MTI/EPA)
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2019/05/K_EPA20190529165-1024x682.jpg
    [alignment] => aligncenter
)
Borítókép: Niki Lauda koporsóját kísérik az egykori társak és kollégák, elöl Lewis Hamilton és Jean Alesi, balra Helmut Marko (Fotó: MTI/EPA)

További tartalmak