Musorujsag
Élő Eredmények

„Ha lehet így…” – Leclerc agresszívebb lesz a Verstappen eset után

„Ha lehet így…” – Leclerc agresszívebb lesz a Verstappen eset után

Crash, Motorsport-Magazin
Nem sokáig emésztette magát Charles Leclerc az FIA ausztriai döntésén, ám megfogadta, mostantól keményebb lesz.

Bahrein után az ausztriai pole pozícióját sem tudta győzelemre váltani Charles Leclerc. A legutóbbi versenyen nem technikai probléma állta útját, hanem Max Verstappen, aki három körrel a leintés előtt a koccanással végződő manőverrel előzte meg őt. A monacói kifogásolta a holland megmozdulását, és bár az FIA vizsgálatot is folytatott az ügyben, végül versenybalesetnek minősítette a történteket, így a győzelem a Red Bull-osé maradt.

Leclerc közvetlenül a verseny után még határozottan állította, riválisa túlment a szabályosság határán, ám azóta már nem bosszankodik a történteken és az ítéleten. „Nincs semmilyen problémám, és nagyon könnyen tovább tudtam lépni. Egyedül egy kicsit több következetességet várnék el” – nyilatkozta a ferraris.

Ezzel arra utalt, hogy az FIA a korábbi versenyeken nem az engedékenységéről volt ismert, és több esetben is annyira ragaszkodott a szabályok szövegéhez, hogy nem is volt kérdés, büntet-e. „Volt pár másik incidens a múltban, melyek nem tűntek ennyire komolynak, és mégis büntetés járt értük. De ha lehet így is versenyezni, akkor én örömmel fogok így versenyezni! A Forma–1-nek ez jó. És mi, versenyzők is erre vágyunk.”

Az ítélet számára elég jó precedenst teremtett ahhoz, hogy a jövőben agresszívebb stílusra váltson, és maga se riadjon vissza az esetleges kerék-összeakasztásoktól. „Csak tudnunk kell, mire számíthatunk egymástól. Én ezért is várok el következetesebb ítélkezést. Akkor nyilvánvalóan frusztrált a dolog, de visszatekintve örülök, hogy mostantól én is versenyezhetek így. Csak legyenek következetesek! Ha azok lesznek, én boldogan küzdök ilyen stílusban. Versenyzőként mindig próbáljuk feszegetni a határokat, és a legközelebb kerülni ahhoz, amit a szabályok megengednek. Szóval egy kicsit mindenképpen változtatni fogok, és egy picivel agresszívebb leszek” – ígérte.

Sebastian Vettel és Charles Leclerc (Fotó: Ferrari) Sebastian Vettel és Charles Leclerc (Fotó: Ferrari)

Vettel: Ez nem óvoda!

Miközben Leclerc a következetesség oldaláról kritizálta az FIA bíráit, a Kanadában büntetett Sebastian Vettel ezúttal csapata érdekeivel némiképp szembemenve alkotott véleményt az esetről. „Én ezt az egészet abból a szempontból nézem, hogy kétszer volt esélyünk futamot nyerni, és egyszer elsők lettünk a célban, másodszor meg éppen lemaradtunk a győzelemről. Ami Ausztriában történt, az versenyzés volt. Nem óvoda ez, és ott a sportág érdekének megfelelő döntés született. Szóval együtt tudok élni vele” – fogalmazott.

„Én nem vagyok híve a büntetéseknek, és a véleményemet idén már elég nyíltan kifejeztem. A jövőben nem a zöld asztalnál kéne eldőlniük a versenyeknek. Szerintem ez rendben volt.”

Vettelt szintén megkérdezték arról, a mostani eset után változtat-e a szemléletmódján. „Nem kommentálnék” – hangzott a rövid válasza.

190627 OsztrGP időtábla4

Borítókép: Charles Leclerc (Fotó: Ferrari)

További tartalmak