Musorujsag
Élő Eredmények

Az Alfa Romeo megnevezte Resta utódját

Az Alfa Romeo megnevezte Resta utódját

Sauber Motorsport, F1i
Az Alfa Romeo Forma–1-es csapatát üzemeltető Sauber Motorsport bejelentette, augusztus elsejétől az eddig az aerodinamikai részleget vezető Jan Monchaux veszi át a technikai igazgató, Simone Resta helyét. Resta minden valószínűség szerint visszatér a Ferrarihoz.

Régóta pletykáltak már róla, hogy az alakulattól tavaly távozó Resta visszatér a vörösökhöz, a hétvégén pedig egy, az istállóhoz közeli forrás már tényként közölte a szakember reaktiválását. Noha a Ferrari még nem tett bejelentést, az Alfa Romeo háza tájáról érkező hírek alapján biztosra vehetjük, hogy sor kerül Resta újabb csapatváltására.

Ők ugyanis közölték, a következő hónap első napjától (ez összevág a sajtóhírekkel, melyek szerint Resta azonnal munkába áll a Ferrarinál) Jan Monchaux veszi át a technikai igazgatói posztot, amit eddig az olasz szakember töltött be.

Simone Resta (Fotó: XPB) Simone Resta (Fotó: XPB)

„Nagyon izgatott vagyok az új pozícióm miatt, és már várom, hogy munkába állhassak” – nyilatkozta Monchaux a kinevezés kapcsán. „A tulajdonosok, az igazgatótanács és a csapatvezető ezzel egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: számunkra fontos a folytonosság, és hisznek a csapatunk által elvégzett munkában. Most már minden rajtunk áll, be kell bizonyítanunk, hogy igazuk van, de szerintem fényes jövő előtt állunk” – tette hozzá.

A csapatvezető Frédéric Vasseur közleményében az eddigi technikai igazgatónak is köszönetet mondott a 2018 óta végzett munkáért (feltehetően ezt szívesen folytatták volna, de a Ferrari visszahívta Restát). „Köszönettel tartozunk neki, hiszen nagyban hozzájárult a csapat előmeneteléhez” – kezdte. „Minden jót kívánunk neki a jövőre nézve!”

„Ami Jant illeti, örülök, hogy előléphet a technikai igazgatói posztra. Eddig nagyszerű munkát végzett a csapatunknál, és biztosra veszem, hogy el tudja majd vezetni a technikai részleget, miközben a csapatunk folytatja a fejlődés útján való haladást” – zárta gondolatát a francia szakember.

Frédéric Vasseur csapatfőnök (Fotó: XPB) Frédéric Vasseur csapatfőnök (Fotó: XPB)
Borítókép: Jan Monchaux (Fotó: Alfa Romeo)

További tartalmak